Ebben a korban a királyok már előre gondoskodtak gyermekeik, unokáik jövőjéről, ezért gyakran kötöttek eljegyzéseket. A királyi menyasszonyok tanulmányi előmenetelét az innsbrucki apácakolostorban vizsgálták. A vizsgáló bizottság tagjai, élükön Lang Máté úrral, a gurki bíbornokpüspökkel és a salzburgi koadjutorral, valamint neves egyházi személyekkel és a császár titkárával, nagy gonddal jártak el.
Mária hercegnő, II. Ulászló magyar és cseh király legidősebb gyermeke, apja országait Aeneas Sylvius történész főországoknak nevezte. Édesanyja, Anna királyné, egykor régi aquitániai királyok leszármazottja volt, és számos európai királyi család rokona. Mária a leghatalmasabb német császár, I. Miksa unokájának, Károlynak vagy Ferdinándnak volt a jegyese.
A másik hercegnő, Habsburg Szép Fülöp leánya, I. Miksa császár unokája, Gazdag Albert leszármazottja. Édesanyja Kasztíliai Johanna volt, nagyanyja pedig a csodálatos Kasztíliai Izabella. Testvérei között lesznek spanyol királyok, német és római császárok, valamint francia és portugál királynék.
A bíbornok elégedetten nyugtázta a hercegnők válaszait, de figyelmeztette őket, hogy ne feledjék származásukat és szülőhelyüket.
Mária hercegnő megkérdezte a bíbornokot, meddig tart még a mátkasága, amelynek harmadik évét tölti a kolostorban. A bíbornok elmondta, hogy magyar királynévá válása Székesfehérvárott lesz, ahol hagyományosan a magyar királynékat koronázzák. A koronázás időpontja a magyar rendektől függ, akiknek nagy hatalmuk van.
A hercegnő érdeklődött a magyar urakról, akik apja udvarát látogatják. Az urak sötét arcúak és medveszeműek voltak, anyja nem kedvelte őket. Anyja csak a velencei követ látogatásakor mosolygott, máskor szomorú volt. Szerette volna, ha Velence lesz Ulászló keresztapja, és Velencéből hozat szülésznőt, mert félt a magyaroktól.
Mária hercegnő egy napon, miközben a tűbe fűzött egy hosszú szálat, elgondolkozott és azt mondta: "Szeretnék egyszer egy magyart megismerni!" Elmesélte, hogy Lőwenben, ahol tanultak, bátyjának volt egy solymásza, aki Magyarországon is megfordult. A solymász elmondta, hogy a magyarok nem sokban különböznek a tatároktól: hosszú nyilakat használnak, ugyanúgy ülnek lovon, vad harci kiáltásokat hallatnak, és borital mellett töltik napjaikat.
Ulászló leánya, a másik menyasszony, aki nem volt olyan szapora beszédű, mint Mária, így jellemezte a magyarokat: Budán vásár idején látta őket, ahogy messze földről hajtják fel nyájaikat, gulyáikat, méneseiket. Hajukat csimbókba kötve viselik, arcuk füstszínű. Durva pokrócposztót hordanak, és ritkán látni náluk sarut. Hosszú husángokra támaszkodva állnak, de gyorsan verekedésbe kezdenek. Nem túl magasak, de egyetlen ugrással a ló hátán tudnak teremni.
Mária hercegnő megjegyezte, hogy Bécsben Magyarországot "tót király"-nak csúfolják. A másik hercegnő válaszolta, hogy kérője Pozsega megyében született, de úgy tudja, hogy az is Magyarország. Szép szakállú és bajuszos fiatalember, mint Szent István. Ha a bátyja, Lajos nem születik meg, ő már régen a magyarok királya lehetett volna, mert a magyarok törvényt hoztak, hogy apja halála után nemzeti királyt fognak választani.
A másik hercegnő hozzátette, hogy Zápolya János a leggazdagabb magyar ember, hetvenkét vára és rengeteg kincse van. Hadai annyian vannak, mint a királynak. Mária hercegnő megkérdezte, miért lesz a bátyja felesége, nem pedig a "tót királyé". A válasz az volt, hogy amíg a törvényes királynak fia van, nem lehet más a király. Zápolya Jánosnak félre kellett állnia, amíg Lajos él.
Mária hercegnőnek meg kell ismernie a magyarokat, mert birtokai vannak ott, amelyeket jegyajándékul kapott apósától. Máramarosban sóbányája van, Huszt vára tartozik hozzá öt várossal. Az övé Zólyom vára, Körmöc arany- és ezüstbányákkal, valamint Óbuda.
Mária hercegnő letette a hímzőtűt, és a délutáni napba nézett, gondolatai a távoli Magyarország felé szálltak. Aranybarna haja pirult a napban, fekete, hosszúkás szemeiben a kíváncsiság szikrái szálldostak.
A bíbornok és kísérete elvonultak. A fegyveresek játékokat mutattak be az apácák tiszteletére. Lovasok lándzsanyelekkel mentek egymásnak, íjászok célba lőttek, gyalogosok vívtak rövid kardokkal.
A bíbornok megemelte bojttal díszített fövegét ama torony felé, ahol Mária és Anna hercegnőket sejtette. Mária hercegnő szerette volna elmondani a bíbornoknak, hogy figyelmeztesse Lajost: nem küldött arcképet, amit mindennap megnézhetne, megcsókolhatna. Csak úgy emlékezett rá, ahogy hosszú misemondó ruhában, kerek koronával a fején, az egyik kezével az ő kezét fogja, a másikkal a császári nagyapjaét.
Mária hercegnő tizennégy éves korában gyönyörűen kifejlett, mint egy idegen országbeli virág. Arca hosszúkásabb lett, mint az erdei őzeké, szemöldökei úgy szöktek felfelé, mint a kifeszített íjak.
Estefelé Mária hercegnő a szálló madarak után nézvén ismét az ismeretlen Magyarországra gondolt.
A két hercegnő ott maradt annál a nagy hímzőtáblánál, amelyen azokat a ruhákat hímezték, amelyekben majd esküvőjükre akarnak menni.
A kutatók arra jutottak, hogy a Római Birodalom kisbabái a városi és vidéki szülők között eltérő ideig élvezhették az anyatej előnyeit. A városi kisbabákat korábban elválasztották, mint a vidékieket, általában 2 éves koruk körül. Ez megfelelt a korabeli orvosi tanácsoknak, például Szóranosz szülészorvos kétéves korig javasolta az anyatejes táplálást.
A kisebb települések, mint Ostia vagy Bainesse lakóinak kisbabái ennél tovább, akár 5 éves korig is élvezhették az anyatej áldásos hatásait. A kutatók szerint ebben az eltérésben az játszik szerepet, hogy egy településtípus területén miként terjedhettek az információk. A városi környezet és életmód könnyebbé tette az orvosi javaslatok átadását és elfogadását. Vidéken, ahol alapvetően szegényebbek éltek, részben anyagi okokból, részben a hagyományokhoz való ragaszkodás miatt tovább szoptatták a kisbabákat.
Az ókori római nő és gyermekvédelmi története a mítoszra és a bálványimádásra alapozott. A szülő nők védőistennője Juno Lucina volt, akinek temploma az Esquilinus dombján állt. A római ifjúság lelki tisztaságban és fedhetetlen magaviseletben nőtt fel. A házasságot szentnek tartották, az államalkotó és államfenntartó erejét nagyra becsülték. A többgyermekes családokat kiváltságokkal ruházták fel.
A római terhes nő étkezésében is óvatos volt. Nehogy koramagzatot szüljön, sótól és hidegvíztől tartózkodott. A törvények teljes védelemben és kíméletben részesítették a várandós nőt. A szülés ágyban folyt le, és a szülő nő számára személyzet bőségesen állt rendelkezésre. A bábák vigasztalták a szülő nőt.
A rómaiaknál az anyától elvárták, hogy csecsemőjét maga szoptassa. Később a könnyelmű életmód és az erkölcsök lazulásának korában dajkákat is fogadtak. A jó érzésű és szegényebb sorsú polgárasszony két évig is szoptatta gyermekét. A gazdagok és kiváltságosak tömegszámra hoztak idegen dajkákat.
Az ókori római nők élete
A kutatás során megvizsgálták a kisgyerekkori étrendet és az elválasztás idejét különböző lakhelyeken élő emberek esetében. A városi kisbabákat korábban elválasztották, mint a vidékieket. A vidéki kisbabák tovább élvezhették az anyatej áldásos hatásait.
A cigányság egészségi állapotának egyik jellemzője a koraszülések, a kis súlyú születések magas aránya. A beás cigányok csoportjában volt a legmagasabb a kis súlyú gyermekek aránya.
Az első menzesz alkalmával a fiatal lányokat fel kellett volna világosítani. A legtöbb válaszoló azonban nem kapott kielégítő magyarázatot otthon. A cigánycsaládokban a férfiak a nőkkel nem beszélnek ilyen témákról. A vérzés tabu jellegét, a női és a férfi világ ilyen erőteljes elkülönítését tapasztalták.
tags: #anyatejjel #az #apjat #romai