Gyakran halljuk ezeket az ellentmondó véleményeket, amelyek közös jellemzője az, hogy nem igazak. Mindegyikben vannak részigazságok, csak ebben a formában nem pontosak. Nem igaz az, hogy bármit bármikor csinálhat a babád, mert az rendben van, ahogyan az sem, hogy be kell tartania az “előírásokat”. Ilyen előírások nincsenek, ugyanakkor az egészséges fejlődésnek megvannak a maga mérföldkövei. Nem kell, hogy a baba mindent adott hónapra megcsináljon, de ha egy néhány hónapos intervallumon belül sem tud elsajátítani alapvető fejlődési feladatokat, az gondot jelezhet. Még ez sem biztos, hogy baj, de érdemes odafigyelni, és szakemberhez vinni, ha egy bizonyos dátumig nem áll készen meghatározó dolgokra. Ráadásul nem mindegy a mód és a sorrend sem. Vagyis legyünk türelmesek, de csak egy pontig.
Az alábbi “menetrendet” lazán kell értelmezni, mi is inkább a végpontokat adtuk meg, csupán egyfajta iránymutatásként, hogy NAGYJÁBÓL mikor kell bekövetkeznie a dolgoknak. Rendkívül sok kutatási tapasztalat áll ezek mögött az adatok mögött, de természetesen még így is vannak kivételek. A sorrend viszont fontos, mert az agyi fejlődésben csak megfelelő módon épülhetnek egymásra az újabb és újabb lépések.
Fejlődési mérföldkövek hónapokra bontva
0-3 hónapos kor
- Hason fekve képes felemelni a fejét, átfordítani.
- Már lát színeket, figyeli az emberi arcot és rámosolyog.
- Különféle sírásfajtákkal kommunikál, napirendje kialakulóban van.
- A mozgást követi a tekintetével.
- Nyújtogatja a karjait, lábait, ujjait.
- Fel}^{-\infty}
- Képes felvenni dolgokat a kezével.
- Önállóan ül, esetleg felhúzódzkodik.
- Nemcsak mászik, de kapaszkodva képes felállni is.
5 hónapos kor körüli kihívások és fejlődés
5 hónapos korban a baba már bámulatos dolgokat tud: az ügyesebbek maguktól felülnek, kúsznak, de a lustábbaknál is látványos fordulatokat vesz a mozgásfejlődés. A legtöbb baba ebben a korban kezd el átfordulni, először hasról hátra, aztán hátról hasra. A másik új mutatvány a kúszás, ami most még csak egészen kezdetleges formában jelenik meg. A baba először csak annyit tud, hogy könyökére támaszkodva nézelődik hasonfekve, utána már a tenyerére támaszkodik, majd pedig elkezd először a saját tengelye körül körbe vagy hátrafelé kúszni.
Más téren is változások következnek be. A baba egyre jobban figyel és egyre gyakrabban utánoz minket. Utánozza a mimikánkat, a beszédünket, a mozdulatainkat, például azt is, amikor eszünk. Lassan megérik a hozzátáplálásra is. Érdeklődve figyeli, amikor eszünk, már nem nyomja ki a nyelvével a kanalat, amikor megkínáljuk 1-1 falat gyümölccsel vagy gyümölcslével. A legtöbb babánál a fogzás is megkezdődik. Általában több hét nyálazás és 1-2 hét nyűgösködés után bújik ki az egyik alsó metszőfog, majd 2-3 héten belül a másik alsó metszőfog.
Szoptatási problémák is jelentkezhetnek. A babát már annyira érdekli a világ, hogy szopizás közben elkezd nézelődni, abbahagyja, beszélget, mosolyog. Ha ezt tapasztalod, akkor érdemes nyugodtabb helyre átköltözni a szoptatások idejére. A baba egyre jobban szeret egyedül játszani, felfedezni a körülöttel levő világot és a kúszás erre remek lehetőséget nyújt. Ha még csak körbe-körbe tud forgolódni, akkor elég ha elérhető helyre leteszel köré játékokat, amikkel játszhat, és máris remekül elszórakoztatja magát azzal, hogy egyik játéktól a másikig halad.
5-7 hónapos kor között egyszercsak beköszönt a babánál egy korszak, amikor sokat unatkozik. Az addigi játékokkal nem elégszik már meg, nem akar háton feküdni, hason is hamar elunja magát, de kúszni, helyet változtatni még nem tud. Ezt az állapotot mozgásfejlődési frusztrációnak nevezzük és akármennyire is kellemetlen, ez a helyzet vezet el oda, hogy végül a csecsemő egyszercsak kúszni, majd mászni kezd. A nyugodtabb, kisebb méretű, mozgékonyabb babáknál ez a helyzet kevésbé szokott gondot jelenteni, vagy rövidebb ideig, mint a nagyobb méretű, kevésbé mozgékony, illetve alapból nyűgösebb gyerekeknél. A fél éves kor körüli nyűgösködés-unatkozás elsődleges oka, hogy a baba már okos, sok mindent lát, hall maga körül és kezd kifejlődni az önálló akarata is: szeretne dolgokat tenni, de még nem tud, mert nem tud odamenni, ahova szeretne, nem tudja úgy kezelni a játékokat, ahogyan szeretné, hiszen a kézügyessége még nincs meg hozzá.
Könnyen elronthatjuk ebben a korban a picurt azzal, hogy amikor unatkozik, folyton szórakoztatjuk. Ha unatkozik, inkább adjuk oda neki egy másik játékot, vagy fordítsuk a hátáról a hasára vagy vissza, idővel ezt maga is megoldja majd. Az 5-7 hónapos kor nagy feladata a legtöbb baba számára az átfordulás elkezdése. Ha még nem fordult át, ne aggódj, idővel megteszi majd. Ha pedig már egyszer-egyszer átfordul, azért szoktak aggódni a szülők, hogy miért nem teszi gyakrabban. Ezzel sem kell törődni, az a lényeg, hogy képes rá a gyerek: néhány hét és maga ismeri fel az átfordulásból származó előnyöket. Egyébként nem is olyan egyszerű az átfordulás, mint gondolnánk, hiszen nem elég a csecsemőnek azt megtanulnia, hogyan lendítse át magát egyik oldalról a másikra, arra is rá kell jönnie, hogyan szabadítsa ki maga alá szorult kezét. Ezt ösztönözhetjük azzal, hogy hátról hasra fordítjuk és hagyjuk, hogy küzdjön, de idővel magától is egyre hamarabb és hamarabb tudja majd kihúzni a kezét, míg végül már be sem szorul.
Ebben a korban már akár 3-4 órát is ébren tölt egyhuzamban a kicsi és nyilván nem szeretne ezidő alatt végig a járókában csendben nézelődni, hiszen annyi izgalmas felfedeznivaló van a világban! Ezért a legjobb megoldás, hogy váltogatjuk a baba helyeit a lakásban és az önálló valamint a közös tevékenységeket: mondjuk fél órát főzünk közösen, a baba közben az etetőszékben vagy a hordozóban csücsül, közben esetleg a kezébe adunk valamilyen rágcsálnivalót (ha már tud rágcsálni), vagy valami érdekes konyhai eszközt, utána 20-30 perc önálló játék a járókában, aztán 20-30 perc közös bírkózás a hálószobában a nagyágyon, utána önálló játék a nappaliban a játszószőnyegen, aztán jöhet az ebéd, egy kis közös játék, mesemondás, énekelgetés, majd az alvás.
Kommunikáció és érzékelés
Bizony, már meg tudja különböztetni a sokszor hallott hangokat azoktól, akik még újak a számára. De leginkább a szülei beszédét, hangszínét, stílusát, hanghordozását. Amikor meghallja távolról édesapja hangját, örömmel és izgatottsággal reagál. Mivel minden érdekli, egy-egy új hang arra ösztönzi, hogy irányába forduljon, hátha meglátja, hogy honnan származik. Ha nem látja, akkor is rá fog jönni, hogy maga a dolog létezik akkor is, ha nem látja. A hangok, dallamok lelki szinten is hatnak rá. Ha édesanyja énekel neki, akkor nyugszik tőle, és figyel, szemmel láthatóan jól érzi magát. De nem csak ezért fontosak. Felismeri már a mondatok hanglejtését, a hangszín-és ritmus változásait. Szülei hangjából tanulja meg az érzelmeket. A megszokott rituálékat is felismeri csupán a hozzájuk kapcsolódó hangok alapján.
Az érintésekre, simogatásra a csecsemő már saját akaratából reagál, nyúl, kapaszkodó, hiszen a kapaszkodóreflex eltűnt. Hogy a kommunikáció folyamatos legyen, mindig tartsuk fenn gyermekünkkel az érdeklődést és a válaszadást. Hogy kinél mikor, az változó lehet, de egyszer csak megjelenik a gőgicsélés után a gagyogás. Észreveszed, hogy kisbabád már nem csak hangokat, hanem hangkapcsolatokat alkot, melyeket a saját hallott anyanyelvéből hoz.
Amikor a baba visít: megértés és kezelés
Másért visít a gyerek pár hónaposan vagy 8-18 hónapos korban, és másért emelheti hangerejét 2 - 2 és fél éves korában. Egy 18 hónapos gyermek nyugodtan csinálja a kis dolgait addig, amíg senki semmiben nem korlátozza. Amint más történik, mint amit ő elképzelt, hihetetlen hangerővel és frekvencián visít. Nem néz rá senkire, szinte lehetetlen vele kommunikálni. A kommunikáció különben sem egyszerű, mivel még nem beszél.
Miért lehet olyan heves egy 18 hónapos reakciója még a legjóindulatúbb szülői kontrollra is? A kisgyermek a babaágytól kezdve egyre jobban, irányítottabban, célszerűbben mozgatja a testét. Egyre jobban fog, mászik, majd később lábra áll. Tapasztalja, hogy egyre nagyobb a kontrollja magán, körülötte lévő személyeken és tárgyakon. Nagyobb szabadság irányában halad. Minél gyorsabb, minél hirtelenebb a kívülről jövő kontroll, annann magatehetetlenebb a gyerek azzal szemben. Ez okozza a hiszti legnagyobb részét, de nem mindet. Ez történik például, ha túl gyorsan öltöztetjük vagy ha más irányba fordítjuk a testét miközben ő halad valamerre. A hiszti egy másik részét a külső együttműködés hiánya okozza. Vannak azonban helyzetek, - amelyek gyerekenként eltérőek - például amikor indulni kell, amikor hiába mondod neki, hogy dodzsemezni mentek, mert nem erre a célra helyezi a figyelmét.
A 18 hónapos gyermek
A figyelemelterelés gyakran azért nem jön be, mert az éber, kevésbé álmodozó gyerek egyszerre igen sok mindenen képes rajta tartani a figyelmét. Látszólag nem nagy a különbség. Amikor hangsúlyáthelyezést végzünk, akkor nem szándékunk elterelni a gyerek figyelmét, hanem azt érjük el, hogy valami fontosabb legyen a számára, mint az, ami “drámát” szokott okozni nála. Nem tereljük el a figyelmét az öltözésről vagy evésről, sőt! Még jobb, ha a gyerekkel saját magával végeztetjük a hangsúlyáthelyezést. Ilyenkor nem mi mesélünk neki, hanem vele végeztetünk közben valamit. Például ő mesél vagy vele magyaráztatunk el magunknak valamit.
Mi a különbség a hangsúlyáthelyezés és a figyelemelterelés között a gyakorlatban? Az, hogy előre vagy öltözés közben tudatosítjuk nála, hogy öltözni fogunk vagy öltözünk. Miért jobb a hangsúlyáthelyezés? Azért, mert így kevésbé történhet vele az, hogy mivel elterelték a figyelmét, egyszer csak arra eszmél, hogy “Úristen! Engem öltöztetnek!” - és már visít a gyerek.
A hangsúly áthelyezés egy elsőre talán meglepően hangzó technika, amit nem megelőzésre, hanem kezelésre használhatsz. Csak igen ritkán használj ilyesmit, amikor nagyon makacs a helyzet. A lényeg az, hogy más irányba váltod a dolgok menetét, mint amit a gyerek “elvár”. Játssz el olyan szerepet, ami ellenkező irányú, mint amire a gyerek számít, mint amit megszokott. Mindössze arról van szó, hogy ha “nem húzod”, “nem tolod”. Ha például az indulás előtt a padlóra vágva magát visít a gyerek, akkor hasalj le mellé egy kicsit az előszobában. Ne nézz rá, hanem kissé unatkozva nézz magad elé. Egy idő múlva ő unja el a helyzetet.
Vigyázat! Az ilyen gyereknél tovább mehetsz. Rakj ki egy széket az ajtó elé, ülj oda, és kezdj el olvasni valamit. (Ne a telefonodat!) A gyerek hamarosan utánad jön, vagy akár tovább is megy - mondjuk le a lépcsőn, ami azt jelenti, hogy magától kész az indulásra. Ha csak kijön hozzád, de még nem indul, akkor olvasgass még, és kérd meg pár percenként, de ne túl gyakran és ne egyforma szöveggel: “Szólj, ha indulhatunk.” Az ilyen helyzeteknek az a kulcsa, hogy ne tedd érdekessé a “jelent”.
Ha azt gondolod, hogy neked az előző vagy más kíméletes technikákra nincs időd, akkor van egy jó híred. A hisztiknek családonként, gyerekenként kialakul egy jellegzetes karaktere. Ezt azt jelenti, hogy szinte mindig ugyanolyan helyzetekben keletkezik. Ha tehát nálatok az indulás a probléma, akkor azt oldd meg két három alkalommal, és utána már könnyebb lesz az indulás. Nem kell tehát minden alkalommal negyed órát pluszban rászánnod a hiszti humánus kezelésére, mert az később már nem jön létre.
Mielőtt bármit megváltoztatsz a környezetében, különösen ha a testét (1) megfogod vagy (2) elengeded, (3) mást teszel vele, mint amire számít, akkor mielőtt így teszel, mondd el neki, hogy mi történik majd, és várj pár egy kicsit, amíg megérti. Amíg nem beszél, néha abból látjuk, hogy megérti azt, amit mondtunk, hogy mozdít egyet a testén vagy az arcán, esetleg elmélyül, megváltozik a tekintete. Akár látszik ez, akár nem, ne hirtelen változzanak körülötte a dolgok, hanem a legjobb, ha előre tud róla. Példák: “Most le fogom tenni a testedet a mászókába.” vagy: “Most kibújtatom a karodat ebből a ruhából.” Kérdésként is mehet: “Kivehetem a tested ebből az etetőszékből? (kis szünet és közben a tekintetét figyeld vagy a teste mozdulatait majd:) “Jó, akkor most kiveszem a tested az etetőszékből.”
A mozdulatokat is a gyerekhez illő sebességgel (lassúsággal) végezd! Sok felnőtt ilyen helyzetekben arra törekszik, hogy szavakkal, simogatással vagy öleléssel kimutatott szeretettel minél gyorsabban megnyugtassa a gyereket. Sajnos ritkán használnak egy nagyon kézenfekvő megoldást, mert elfelejtik, hogy a gyerek ilyenkor, a zaklatottság elején nem feltétlen szereti a fizikai közelséget. Ugye láttál már gyereket, aki vállát kifordítva szinte kitört édesanyja szerető karjai közül? Nem érdekes, hogy ilyenkor “kinek van igaza”. A zaklatottság idején a gyerek érezheti úgy, hogy “te csak ne szeress engem”. Ettől te még nyilván szereted, de ilyenkor bölcsebb ezt úgy kifejezni, hogy nem érsz hozzá. Így saját kezébe veheti a kontrollt, ami megnyugtatja őt, végül megszűnik a zaklatottsága. Közben valamely ponton már igényli majd a közelségedet vagy a kommunikációt. Talán azt gondolod most, hogy ehhez idő kell. Így van.
Milyen érzelmi állapottal vagy annak kifejezésével segíthet a szülő, ha visít a gyerek? Például: Csodálkozó tekintet, meglepettség, tanácstalanul leejtett vagy széttárt kéz, saját szájára tett kéz, amivel töprengést fejez ki. Azután egy kis türelmes várakozás bármiféle beavatkozás nélkül, és a gyerek megenyhül.