Az abortusz témája rendkívül megosztó, és sokféle nézőpontot ölel fel. Még az olyan "buborékokban" is, ahol az ember azt érzi, nincsenek tabuk, és szabadon fogalmazhatja meg gondolatait, ritkán találja magát olyan vitákban, ahol élesen eltér a véleménye a vitapartnereitől, a téma mégis megosztó lehet.
Sokféle nézőpontot olvastam és hallottam az abortusszal kapcsolatban, de olyanoktól, akik valóban tapasztalatból beszélnek, keveset. Pedig sokan vannak az ismerőseim között is. Elvégeztem a házi feladatot, kérdezgettem őket, de a beszélgetés sosem volt hosszabb pár mondatnál. Még mindig nehezen beszélnek a nők ahhoz képest, hogy milyen sokunkat érint. És hogy miért érdekel ennyire? Mert én is átéltem.
Az én környezetemben nemigen fordul elő ilyen ellenszenves hozzáállás az abortuszhoz és az azt vállaló nőkhöz. Ezért is döbbentem meg, mikor olvastam a Genfi Konszenzus Nyilatkozatáról, illetve arról, hogy Lengyelországban alkotmányellenesnek nyilvánították az abortuszt, hacsak nem erőszakolták meg a nőt, vagy nem veszélyezteti életét a terhesség. Ledöbbentem, hiszen az én környezetemben nemigen fordul elő ilyen ellenszenves hozzáállás az abortuszhoz és az azt vállaló nőkhöz.
A Genfi Konszenzus Nyilatkozata és a lengyelországi alkotmánybíróság döntése sokakat meglepett, hiszen az abortuszhoz való hozzáállás jelentősen eltérhet országonként és kultúránként. Az, hogy Lengyelországban alkotmányellenesnek nyilvánították az abortuszt, kivéve erőszak vagy életveszély esetén, rávilágít a téma érzékenységére és a társadalmi, vallási nézetek eltéréseire.
Nem kell ahhoz mélyen vallásos embernek lennünk, hogy azt gondoljuk, az abortusz borzalmas dolog. Aki az abortusz mellett dönt, a legritkább esetben teszi jókedvéből, csak úgy heccből, egyáltalán: csak úgy. Oka van a döntésének. Általában súlyos oka. Nem feltétlenül azért dönt így a nő, mert erőszak áldozata lett, vagy mert a baba vagy az ő élete veszélyben lenne (az új lengyel törvénytervezet alapján ekkor sem lehetne abortuszt végrehajtani), hanem azért, mert nem fér bele az életébe (még) egy gyermek. Vagy nem akkor.
Fontos hangsúlyozni, hogy az abortuszról szóló döntés egy rendkívül személyes és nehéz döntés, amely mögött gyakran összetett okok húzódnak meg. Nem szabad elítélni azokat a nőket, akik ebben a helyzetben vannak, hiszen mindenki más élethelyzetben dönt.
A téma kapcsán felmerül a kérdés, hogy kié is az döntés joga. Az én testemről, az én életemről van szó, ebbe nem szólhat bele sem egyház, sem állam. Ez a gondolat sokak számára alapvető fontosságú, hangsúlyozva az egyén autonómiáját.
Korábban, amikor e témában írtam, gyűlölködő levelek ömlöttek a postaládámba. Azt gondolták, hogy "bizonyos honfitársaim" a védekezés helyett használják az abortuszt, és hogy úgy mennek a klinikára, mint más a tablettát szedi, tehát be kell tiltani. Ugyanezek a kedves aggódók más fórumokon odáig mennek, hogy bár fogy a magyar, csak "ezek" szülnek, mert "ezek" szaporodnak, mint a nyulak. Hol itt a következetesség? Bizonyos embereknek tiltsuk, bizonyos embereknek egyenesen tegyük kötelezővé az abortuszt? Vagy egyenesen vezessük be a kémiai kasztrációt? Vagy mi?! Fogadjuk el, hogy ember és ember nem egyenlő?
És igenis gondos védekezés mellett is teherbe lehet esni, mert nincs százszázalékos módszer. És sajnos a megelőzési módszerek szerintem túl drágák - nem mindenki által hozzáférhetőek. Azt mondják a nálunk szigorítás pártiak, hogy fektessünk sokkal több energiát a megelőzésbe. Igen, fektessünk! De akkor könyörgöm, ne legyen olyan drága a háromdarabos óvszer. Vagy szociális igazolással hozzá lehessen jutni kedvezőbb áron.
A lengyel szigorítás ügye nem új keletű történet, a nagy viták egészen a rendszerváltozás környékéig nyúlnak vissza. Az 1956-os abortusztörvény még kicsit megengedőbb volt: orvosi, kriminalisztikai és szociális okokból engedélyezték a terhesség-megszakítást. Ez volt érvényben a lengyel Orvosi Etikai Kódex 1992. május 3-i érvénybelépéséig, amely az eddigieket gyakorlatilag eltörölte. Három éven tartó társadalmi vita lett a dologból, az ügy természetesen a politika gumicsontja lett. A szigorítással már korábban - 1988-ban és 1989-ben is próbálkoztak, már akkor is börtönbüntetéssel fenyegetve mind az orvosokat, mind a nőket. A tüntetések és viták alapján már ekkor világos lett, hogy az alapvetően katolikus lengyelek elég liberálisak az abortusz kérdésében. És ez így van, mind a mai napig.
Most minden a lengyel teljes szigorítástól, azaz a teljes tilalomtól hangos. Nézzük, a politikai haszonszerzésen kívül mégis, mire lenne ez jó? Ez amúgy nem csupán egy olyan országban nagy kérdés, ahol eddig is a lehető legszigorúbban szabályozták a magzatelhajtás feltételeit. Sok helyütt, ahol írnak a dologról, megjegyzik, hogy az intézkedés még arra sem lenne jó, hogy demográfiai növekedést érjenek el, csak a művi megszakítások számát növelnék. Persze, furcsa így ezt olvasni, mert mintha azt sugallnák ezzel, hogy ha demográfiai növekedést legalább elérnék, akkor már talán rendben lenne az ügy.
Ma hivatalosan körülbelül ezer abortuszt végeznek Lengyelországban. Ez abszurd szám, mindenki tudja, és azt is, hogy a világ klinikái (főleg a környező országoké) a lengyel abortuszturistákkal van tele, és a valós szám olyan nyolcszázezer körüli. Miért kell ez a kormánynak és az egyháznak?
A tervezet szerint nem büntetnék az orvost a magzat haláláért, ha ezzel az anya életét menti meg, de a beavatkozást mindenképpen a bíróság fogja vizsgálni, és a bíróság fogja megállapítani, hogy bűnös volt-e az orvos, illetve, hogy az anya szándékosan okozta-e a magzat halálát. És ami a legszebb, a tervezet mellé készülnek a mellékletek, melyben leírják a fogyatékkal született gyermekek családjainak segítési módozatait, illetve az erőszak következtében megszületendő gyerekek örökbefogadásának felgyorsításának feltételeit. És ez a törvényhozók szerint rendben van.
Miközben a lengyelországi helyzet aggodalomra ad okot, érdemes más országok tapasztalatait is megvizsgálni. Wissal Akbour, aki Marokkóból érkezett Magyarországra, más nézőpontot képvisel az abortusszal kapcsolatban.
Marokkóban az abortusz teljes mértékig tiltva van, egyedüli kivétel, ha életveszélyben van az anya. Magyarországon az abortusz legális, de korlátozásokhoz kötött. Négy fő kivétel van: ha az édesanya élete vagy egészsége veszélyben van, ha a magzat valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban szenved, ha a terhesség bűncselekmény következménye, vagy ha a nő életében súlyos válsághelyzet alakulhat ki.
Wissal véleménye szerint az abortusz illegálisnak kellene lennie, hiszen egy ártatlan lélekről van szó. Még akkor is, ha egy hibát követtek el, nem kell megölni. Marokkóban a vallás a tiltás oka, és nagy bűnnek számít. Ha véletlenül esett teherbe valaki, akkor is vállalnia kell a felelősséget, esetleg kérheti Istent, hogy bocsásson meg, de ne próbáljon meg kijavítani egy hibát egy másik hibával.
Wissal kivételt csak akkor tartana elfogadhatónak, ha erőszak történt, vagy ha az anya élete veszélyben van. A marokkói felfogás szerint Isten segíteni fog felnevelni a gyermeket, így nem kell az anyagiakon aggódni. A súlyos fogyatékosság vagy válsághelyzet nem indok az abortuszra.
A vita az abortuszról gyakran kapcsolódik a vallási és kulturális normákhoz, valamint az emberi élet kezdetéhez és értékéhez fűződő eltérő nézetekhez. Fontos, hogy ezeket a nézeteltéréseket tiszteletben tartsuk, és párbeszédet folytassunk a témában.
Az abortusz etikája
A lengyelországi helyzet rávilágít arra, hogy a politika és az egyház összefonódása hogyan befolyásolhatja a nők jogait és egészségét. Mikor jutunk már oda, hogy a politika és az egyház a nőt emberként kezeli?
A téma kapcsán felmerül a gondolat, hogy a nők jogait és döntéseit tiszteletben kell tartani, és az államnak, illetve az egyháznak nem szabad beleszólnia az egyén legszemélyesebb döntéseibe.