Az 1948-ban alakult gyógyszerészeti tanszék története a dr. Rácz Gábor egyetemi tanárral készült beszélgetésből bomlott ki, aki a világhírű dr. Kopp Elemér professzor munkáját folytatta a gyógynövények kutatásának, nemesítésének terén.
A magyar nyelvű orvosképzés Marosvásárhelyen
Hetven éve indult a magyar nyelvű orvosképzés Marosvásárhelyen. Erre az évfordulóra emlékeztek december 7-én a MOGYE Fogorvosi Karának előadótermében, ami kicsinek bizonyult az oktatói kar egy része és a szép számban összesereglett diákság befogadására.
A Gáspárik Attila színházigazgató vezette műsor kezdetén a szervezéssel megbízott dr. Mártha Krisztina egyetemi előadótanár leszögezte: céljuk az volt, hogy nem elsősorban a tudomány, hanem a művelődés, sport és egyéb területek felől elevenítsék fel az egyetemet múltját, mutassák be jelenét és tekintsenek a jövőbe.
Az eseményen jelen volt a MOGYE egész vezérkara, dr. Leonard Azamfirei rektorral az élen, akinek kérésére az estet megszervezték. Részvételük a tisztelet jele - mondta a rektor, aki ezennel megnyitotta az egyetemi napok rendezvénysorozatot is. A kötekedők ellenére, a magyar kulturális est a normalitás, egymás kiegészítésének és nem az egymás mellett állásnak a jele - értékelte az eseményt, a szervezők munkáját az egyetem vezetője.
A normálist fogjuk hát ünnepelni, ami ritka madár tájainkon manapság - csavart egyet a gondolaton a műsorvezető, majd részletek következtek az egyetem első rektorának, dr. Csőgör Lajos fogászprofesszornak a vallomásából. Őt az alapításkor orvoskollégái közül többen elítéltek amiatt, hogy kiállt a Kolozsvári Állami Magyar Egyetem, később Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karának a Marosvásárhelyre költöztetése mellett.
Egy háború és annak következményei után rendkívül nehéz, de ugyanakkor örömteli feladat volt a semmiből egy egyetemet tervezni és megvalósítani - mondta Csőgör professzor, aki a minisztérium által kinevezett szervezőbizottság tagjaként a rektori teendők mellett az orvostudományi kar vezetését vállalta. Kiemelte Groza Péter volt miniszterelnök letagadhatatlan szerepét abban, ahogy 1945 nyarán az egyetem megalakult. A történelem az egykori rektort igazolta, hiszen 1948-ban az egyetemi és főiskolai reform során a kar önálló orvostudományi egyetemmé alakult több fakultással. Börtönéveire pedig mint a rendszerezés, a megnyugvás időszakára tekintett vissza, amelyek után megerősödve lépett vissza a közéletbe.
Az egyetemmel 300 család költözött Marosvásárhelyre, ahol akkoriban hetente kétszer adtak fejenként 25 deka húst - mondta a műsorvezető, majd a rendezvény meghívottai közül egy sebészgeneráció harmadik tagját, legifjabb Száva János szájsebész rezidenst szólította színpadra. A fiatal orvos, akinek bevallása szerint a génjeiben van a sebészet, nagyapjára, dr. Száva János ortopéd sebészprofesszorra emlékezett, aki világszenzációnak számító műtétekkel szerzett hírnevet az általa vezetett klinikának és az egyetemnek.
A következő vendég Bölöni László sokszoros válogatott labdarúgó, világhírű edző volt, aki a marosvásárhelyi egyetem fogorvosi karán végzett. Elfoglaltsága miatt nyolc év alatt vizsgázott le az öt év anyagából, de egykori tanára, Bocskay István professzor szerint kitűnően. A neves sportember elmondta, hogy azért ragaszkodott Marosvásárhelyhez, mert az egyetemen toleránsak, segítőkészek voltak iránta.
Időközben képek peregtek, amelyek a tanulás mellett, az egyetemen folyó élet változatosságáról, a híres Tympanon zenekarról, a közmunkáról, mezőgazdasági gyakorlatról, a kantinszolgálatról, a színvonalas sportéletről és a szórakozásról, sítáborokról, csónakázásról, az "életre nevelés" mozzanatairól szóltak.
Az emlékezők során dr. Mühlfay György előadótanár következett, aki mondhatni édesapjától örökölte az orr-fül- gégészeti szakmát. Gyermekkorára emlékezve Vendég Vince professzorról beszélt, aki a rosszindulatú daganatok virális eredetét akarta bizonyítani. Humoros történet után szólt a klinika fejlődéséről, a mind szélesebb körben tartott tudományos rendezvényekről.
A filmben fiatal munkatársként dr. Péter Mária tanárnő, illetve frissen végzett gyógyszerészként dr. Pokorny László beszélt. A kar alapítójára, dr. Hankó Lászlóra, dr. Spielmann József lebilincselő orvos- és gyógyszerészetörténeti előadásaira, Ajtay Mihály gyógyszerészre, lányára, dr. Kincses Ajtay Mária professzorra dr. Gyéresi Árpád egyetemi tanár emlékezett, aki az első leckekönyvről, gyógynövénygyűjtésről, kirándulásokról, találkozókról mutatott be képeket.
Kovács Levente, a színművészeti egyetem nyugalmazott professzora az egyetemi diákszínjátszás sikereiről számolt be; a csapatban, amely 1972-84 között 16 előadást mutatott be és országos díjakat nyert, orvostanhallgatók is szerepeltek.
Az egyetem, a marosvásárhelyi orvosok szimfonikus zenekarának sikereire Bocskay István professzor emlékezett, akinek a hallását a "vinnyogó turbina" megviselte ugyan, de ma is azt vallja, hogy nyugtató hatásával a zene szerves része kell legyen az orvos életének.
Az RTV magyar adásában hangzott el a Csáky Zoltán készítette interjú néhai dr. László János professzorral, a romániai bakteriológia kiváló képviselőjével, aki 1965-66 között munkatársaival bebizonyította, hogy lehetőség van a fertőző májgyulladás elleni védőoltás kifejlesztésére.
Tubák Nimród, a Diákszövetség volt elnöke beszámolt arról a szándékukról, hogy a közösségért is folyton tenni kell valamit. A szövetség munkájából kiemelte a tudományos tanácskozások szervezését, és a vidám versengést, szórakozást jelentő diáknapokat.
1980-ban még arra tanították a hallgatókat, hogy az az orvos, aki nem művelt ember, csak egy kreatúra - mondta dr. Nagy Attila. Ennek szellemében a műsoron orvos költők fellépése is szerepelt, dr. Puskás Attila érgyógyász főorvos adventi ihletésű és dr. Nagy Attila laboratóriumi főorvos a hivatásról szóló verseit mondta el, s megemlítette az irodalom terén jeleskedő orvosok nevét is.
A Művészeti Egyetem ajándéka egy duett volt, Ilyés Alexa és Kiliti Krisztián előadásában.
A műsor végéhez közeledve Gáspárik Attila műsorvezető Kós Károlyt idézte: "Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk." Ha a Kiáltó szó szövegének egészét tekintjük, akkor igazat kell adnunk a műsorvezetőnek.
Pozitív üzenet közvetítését tűzte ki célul, amikor felkérték, hogy megszervezze a magyar kulturális estet - mondta Mártha Krisztina tanárnő. Szereti a vásárhelyi egyetemet, azzal a céllal vállalkozott a 70 éve anyanyelven folyó oktatás hagyatékának a felgöngyölítésére, hogy továbbadják azt a hallgatóknak, akiknek a sorsáért felelősséget vállaltak.
Ezt követően a rektor örömét fejezte ki azért, hogy Bölöni László, a románok által legkedveltebb magyar büszkén említette az orvosi egyetemet, amelynek hallgatója volt. A neves sportembert a MOGYE oklevelével és az évfordulóra készült fotóalbummal ajándékozta meg, Gáspárik Attila műsorvezetőt úgyszintén. Figyelemre méltó volt Bölöni László válasza, aki azt mondta, hogy jólesik számára a figyelmesség, amit szeretne megosztani a teremben levő, nála sokkal értékesebb emberekkel, majd azzal a kívánsággal zárta mondanivalóját, hogy az egyetem 70 év múlva is létezzen.
A magyar estet a különböző tájegységek gyönyörű eredeti népi ruháját viselő egyetemi hallgatók fergeteges táncműsora zárta.
Az orvosok sokoldalúságát bizonyító csodaszép fényképkiállítást, amelyen dr. Fodor István, a csíkszeredai kórház orr- fül-gégészeti osztályának vezetője és dr. Münzlinger Attila családorvos állította ki képeit.
A csecsemőgondozás a szocializmus korában
A szocialista pártpolitikában a nők és gyermekek helyzete, illetve a gyermekvállalásra buzdítás kiemelt figyelmet kapott, egyrészt mivel a szebb jövő igéretével kecsegtető ideológiában ennek a szép jövőnek letéteményesei a gyerekek voltak, másrészt viszont az ígért, csodálatos gazdaságfejlődéshez szükség volt munkaerő-utánpótlásra. A gyerekek így egyszerre voltak a boldogság forrásai, az „élet értelme” és apró kommunista harcosok.
„Az anyaságot általában romantikus költői dolognak tekintik, de hogy anyának, dolgozó anyának lenni mit jelent, azt csak az tudja, aki elnehezülő testtel és sajgó háttal dolgozik a földeken vagy a gépek előtt, tekintet nélkül arra, hogy varrógép, írógép vagy ipari munkagép-e az. Az anyaság nem magánügy, hanem a társadalomnak tett szolgálat. Régen a sokgyermekes anyákat medáliákkal tüntették ki, mint a tenyészállatokat.
A második világháború előtt a gyerekekre, főként a szegényebb családokban elsősorban munkaerőként tekintettek. A háború után ez fokozatosan megváltozott - előbb a magasan iskolázott, tehetősebb családok körében, majd az alsóbb társadalmi rétegekben is - és családi szinten a gyermek a boldogság forrása lett, akire minél több energiát és erőforrást érdemes fordítani. A korszak politikájában és propagandájában a gyerekek azonban továbbra is mint leendő felnőttek, a szocializmus jövendőbeli építői jelentek meg.
A szülészetek, a szülőszobák és a szülészeti eljárások modernizálása nem volt része ezeknek az intézkedéseknek. „A szocialista időszakban a természetes úton lezajlott szülés kórházi körülményeket jelentett. Ez a gyakorlat elsősorban a szülés körüli halálozás és a betegségek visszaszorítása miatt alakult ki így. A kórházi szülés élményéhez társulhatott az elhagyatottság, a félelem, a frusztráció, a megalázottság és az elveszettség érzése” - írja Tóth Eszter Zsófia történész, a szocializmus korabeli hétköznapok kutatója a Napi Történelmi Forráson a korszak szülészeteiről szóló cikkében, F. Lassú Zsuzsa pszichológus kutató tanulmányára hivatkozva.
A korszakra jellemző volt a várandósgondozás és a szülés túlmedikalizálása. Sok olyan rendszer és rutin, amely ellen ma már mozgalmak küzdenek, ebben az időben alakult ki: az egészségügyi indok nélküli szülésindítás és a folyamatok mesterséges gyorsítása, a rutinszerű gátmetszés, a kötelező hátonszülés, az orvosok mindenható szerepe. Előfordultak azért olyan vívmányok is, amelyek nem csak a csecsemőhalandóság csökkenésének, de a szülő nők biztonság- és komfortérzetének is kedveztek. Ilyen volt például az apás szülés fokozatos elterjedése a 80-as évek elején. Az apás szülés pártolói azzal érveltek, hogy nagyon jót tesz a korai kötődésnek, az apává válásnak az élmény, az ellenzői viszont azt állították, hogy rombolja a kapcsolatot férfi és nő között. Eleinte nem is volt túl felkapott ez a lehetőség.
Míg a szocializmus korabeli szülésélményét nem sok anya kívánja a lányának, a csecsemőgondozás ma már legtöbbször elavultnak számító egykori elveit sok mai nagymama igyekszik átadni a következő generációnak.
Pikler Emmi, a kisgyermeknevelés hazai nagyasszonya és dr. Spock amerikai gyerekorvos nagyhatású csecsemőgondozási kézikönyve nyomán a szocializmus korszakában szigorúan három óránként szoptatták a babákat. Erre már a kórházi tartózkodás napjaiban „ránevelték” az újszülötteket, hiszen az anyák csak három óránként kapták meg a szorosan bepólyált babáikat, majd a szoptatás végeztével visszakerültek a csecsemőosztályra. Az anyáknak sokszor azt sem engedték, hogy kivegyék a pólyából a gyermeküket, a pelenkázást, fürdetést mind a csecsemős nővérek végezték. Éjszakánként a nővérek cukros teával csillapították a síró csecsemők éhségét.
Ez a gyakorlat csak a 80-as években kezdett lassan megváltozni az ún. rooming-in fokozatos elterjedésével, amikor az erre a célra átalakított bevásárló kocsikban a babák az anyukájuk mellett tölthették már az első napjaikat is (vagy legalábbis a napjaik egy részét, mert éjszakára továbbra is sok helyen akár a mai napig elviszik a babákat). Az elérhető statisztikák alapján kezdetben nagyon kevés nő élt a rooming-in lehetőségével. A salgótarjáni kórházban például 1983. szeptember 1. és 1987. január 31. között mindössze 76 esetben élt a lehetőségével az édesanya.
A hároméves gyermekgondozási segély (Gyes) 1967-es bevezetése előtt a szigorú szoptatási rend főként azt a célt szolgálta, hogy az anyák minél hamarabb visszatérhessenek dolgozni. A szülési szabadság akkoriban 12 hét volt, amelyet vagy két részletben szülés előtt és után, vagy egyben a szülés után lehetett kivenni. A munkába visszatérés azért is volt ilyen sürgős, mert az 50-es évek nagy ipari fejlesztéseinél szükség volt női munkaerőre. Olyannyira, hogy sok gyár helyben biztosította a gyermekmegőrzést már akár hathetes csecsemőknek is.
Ez a kormányzati törekvés nagyot fordult másfél évtized alatt, ugyanis az elsősorban népességnövelési céllal a 60-as évek második felében útjára indított Gyes mögötti rejtett szándék a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében az volt, hogy a nőket hosszabb időre „kiírják” a munkaerőpiacról. Hiába ugyanis a szocialista ideológiában fontos egyenlőség férfiak és nők között, a 80-as évek elejéig fel sem merült, hogy az apák is otthon maradhatnak a kisgyerekkel. Ezt nem csak a hagyományok, a jogszabályi keretek sem tették lehetővé egészen 1985-ig.
A bölcsődék népszerűségét a Gyes bevezetése csak némileg vetette vissza. Az 1970-es évek elejéig a bölcsődék csaknem fele üzemi bölcsőde volt, majd a nagy lakótelep-építésekkel terjedtek el a lakóhelyhez közeli intézmények. A bölcsődébe íratott gyerekek száma a 80-as években tetőzött, ekkor átlagosan évente csaknem 70 ezer gyermek járt bölcsődébe. A rendszerváltás környékén az üzembezárások és a csökkenő születésszám miatt meredeken esett a bölcsődék száma is: míg 1980-ban még több mint 1300 bölcsőde működött az országban, 2010-re már csak 668.
Míg a bölcsődékben a pedagógusok legfontosabb feladata a kisgyerekek gondozása volt, az óvodákban már megkezdődött az ideológiai nevelés is. „Az óvoda legfőbb feladata »a munkafegyelem megszilárdítása, a munkához való jobb viszony megteremtése«. A gyermekideál a munkát és természetet szerető »békeharcos«, a jól szervezett, a munkálkodásban jó kedvvel részt vevő óvodás”, írja prof. Dr. Kéri Katalin a korabeli neveléstudományi szaklapok elemzésével készült tanulmányában.