A Budapest Bábszínház Magyarország egyik kiemelkedő bábszínháza, melynek gazdag és sokszínű története szorosan összefonódik a 20. századi magyar kultúra és színházművészet alakulásával. Az intézmény megalakulása, fejlődése és az elmúlt évtizedekben elért sikerei lenyűgöző utat mutatnak be a bábműfaj sokszínűségéről és folyamatos megújulásáról.
A Kezdetek: Az Állami Bábszínház Születése
Az Állami Bábszínház 1949. szeptember 1-jén alakult meg. Elődjét, a mindössze másfél esztendeig működő Mesebarlangot kétszer államosították. Az első aktusra 1949. március 29-én került sor, amikor felvette az Állami Mesebarlang Nemzeti Vállalat nevet. A második államosítás a többi fővárosi színházzal egy időben, 1949. szeptember 1-jén zajlott. Ekkor ismét új nevet kapott: Állami Bábszínháznak nevezték el, és a Művész Színház emeleti helyiségéből, a hajdani Parisien Grillből átköltözött az Andrássy út 69. szám alá, az egykori Nemzeti Kamaraszínház helyére.
Az államosítás pontosan meghatározta az újonnan létrejött, vagy átszervezett intézmények profilját. A tervszerű együttműködés jegyében jött létre a Bábszínház, az Úttörő és az Ifjúsági Színház is. A korabeli kultúrpolitika felfogásában a bábszínház az óvodásoké, a gyerekszínház a kisiskolásoké, az Ifjúsági Színház pedig az általános iskola felső tagozatosaié. A bábszínháztörténetben valamennyi közép- és kelet-európai országban kapóra jött a „fordulat évét” követő államosítás: a szovjet példa nyomán létrehoztak egy tekintélyes bábszínházi hálózatot, amely évtizedekre meghatározta a műfaj helyzetét. Magyarországon másképp alakultak az események. A szárnyait bontogató pártállam főideológusai csupán egyetlen bábszínház létrehozását tartották szükségesnek.
Az Állami Bábszínház megalakulásától a Budapest Bábszínház tizenhetedik évadáig terjedő hatvan év históriájának egyes fejezetei is „a kor foglalatai és rövid krónikái”. Rész és egész egyszerre. Rész, amely az egész táguló köreihez, a bábművészet, a színházművészet és a művészet szélesebb összefüggéseihez vezet.
A Kezdő Évek és a Műfaj Megújhodása
Az újonnan kinevezett igazgató, Bod László, igazi szakember volt, művelt és tisztességes ember a munkáskáderek világában. Művészettörténetet és néprajzot hallgatott az egyetemen, közben a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1947-ben megalapította a Miskolci Művészi Bábszínházat. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium fogalmazója volt, amikor kinevezték a Bábszínház élére. A Mesebarlang társulatának létszámát a státusok és a béralap jelentős növekedésével fokozatosan a négyszeresére emelte. Menedéket adott üldözött, formalistának bélyegzett képzőművészeknek és a színpadról leparancsolt színészeknek.
A második évadban kinevezték főrendezővé a moszkvai tanulmányútról hazatért Szegő Iván írógépműszerészt. Eredetileg gazdasági igazgatónak szemelték ki, ezért egyéves tanulmányútra küldték a moszkvai Központi Bábszínházba. De ő a gazdasági hivatal helyett inkább a próbákat és az előadásokat látogatta. Szorgalmasan jegyzetelt, összegyűjtötte a produkciók szövegkönyveit, és hazatérése után nekilátott, hogy a szovjet minta nyomán megreformálja a magyar bábművészetet. Szegő moszkvai tanulmányútjának legfontosabb eredménye, hogy felfedezte a bábjátékban rejlő szatirikus lehetőségeket.
1951 januárjában bemutatták a színház első felnőttműsorát, a Sztárparádét, hadat üzenve annak a nézetnek, amely az egész műfaj egyetlen feladatának az óvodás korosztály kulturális ellátását tekinti. A felismerésben nagy szerepet játszott Obrazcov színházának hatalmas sikerű budapesti vendégjátéka 1950 tavaszán. A Sztárparádé esetében alaptalan az a vád, hogy Szegő egyszerűen lemásolta a moszkvai előadást. Ha csak ezt tette volna, aligha lehetett volna belőle az Állami Bábszínház egész fennállásának legnagyobb közönségsikere. A pénztár előtt kígyózó sorokat még évtizedek múlva is emlegették mindazok, akik valamilyen módon részesei voltak annak az élménynek, hogy egy felnőtteknek szóló bábjáték hatszáz telt házat vonzott.
A Rákosi-korszak honpolgárai ki voltak éhezve a humorra, a nevetésre. A fővárosi színházak műsorából éppúgy hiányzott az önfeledt szórakozás, a derű, mint az egész politikai rendszerből. A Bábszínház hiányt pótolt, kabaréműsorokat, paródiákat, szatírákat kínált a felnőtteknek. A szövegkönyv megírására a népszerű szerzőpárost, Kovács Dénest és Vajda Albertet kérték fel. Az az ötlet pedig, hogy Darvas Szilárdot szerződtették konferansziénak, már a hazai valóság pontos felméréséről tanúskodik.
A Stabilitás és a Nemzetközi Elismertség Korszaka
1958 augusztusában új korszak vette kezdetét a színház életében. A sok változás után az állandóság. A létbizonytalanság után harmincnégy éven át tartó bizonyosság. A rögtönzések, átgondolatlan döntések után a stabilitás. Egy rendszer tudatos kiépítése. Szilágyi Dezső kinevezésével nyugodt építkezés jellemezte az intézményt. Az első években a Győri Állami Bábszínház programjai adták a műsor gerincét, ám 1964-től, amikor is teljesen új formanyelvet alkalmazva zenés bábszínházi előadásokat tűztek repertoárra, elképesztő sikerszéria vette kezdetét.
A hetvenes évekre Európa vezető bábszínházává emelte az Andrássy úti teátrumot. A stílusát, formanyelvét és hírnevét évtizedekre meghatározó nagy zenei műsorok - A fából faragott királyfi (1965), a Petruska (1965), A csodálatos mandarin (1969), a Háry János (1972) és mások - előfutára a csodákra, a mesére koncentrált, újszerűsége az akkoriban elterjedő fekete színház maximális kihasználásában és precíz alkalmazásában volt. Illúziót kínált, a kukucskáló színpad és a bábszínházi technika tökéletes illúzióját.
A hetvenes évek végén a műfaj teljesen megújult Európában, egyre többen kérdőjelezték meg az addigi illúziószínház létjogosultságát, egyre nyitottabb formák jelentek meg, és egyre inkább előtérbe kerültek maguk az animátorok is, már az sem volt szokatlan, ha egy-egy előadás során láthatóvá váltak. A nyolcvanas évek második felétől a felnőttműsorokra jellemző kísérletező kedv lassan alábbhagy, a repertoár egészén az elfáradás érződik, egy-két korábbi siker felmelegítése, vagy az idők folyamán megmerevedett klisék ismételgetése kelti csupán az alkotó kedv látszatát.
1971-től a Jókai tér 10. szám alatt játszott a színház, 1976 decemberében költöztek vissza a régi színház helyén felépült épületbe. A Jókai téri helyiség ezután az intézmény kamaraszínházaként működött tovább.
Az Átmenet és az Új Évezred Kezdete
1992-től az Állami Bábszínház Budapest Bábszínház néven folytatta tevékenységét. Szilágyi Dezső 1992-ben nyugdíjba vonult. Őt Koós Iván és Villányi László váltották, előbbi a művészi színvonalért, utóbbi az ügymenet zavartalanságáért felelt, ám már első közös évad végére kiderült, hogy ez a felállás működésképtelen.
1994-ben megszüntették az Arany János Színházat, amely az ország egyetlen gyermekszínháza volt, így Budapest két bábszínházára még nagyobb felelősség hárult, hogy kiszolgálja a legkisebbek igényeit. Az Andrássy úti intézmény vezetésére kiírt pályázatot ugyanebben az évben Meczner János nyerte meg, aki korábban az Arany János Színház igazgatója volt.
Az azóta is tartó folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően (az épületé, az eszközöké és a társulaté egyaránt) ma a Budapest Bábszínház három játszóhelyén mintegy 360-380 előadással várja a nézőket, melyek a 400 fős nagyszínpadon, a 100 férőhelyes Ország Lili Stúdióban és a nemrég átadott Kemény Henrik Teremben kerülnek bemutatásra. Az évente 100.000 főt kiszolgáló intézmény a darabok mellett tematikus kiállításokkal is várja az érdeklődőket, a Koós Iván Galériában a bábművészet múltjáról, a híres tervezőkről és alkotókról emlékeznek meg a szervezők.
2014 óta arra is különös hangsúlyt fektetnek, hogy közelebb hozzák a fiatalokhoz a műfajt, ekkor indult ugyanis a Bábszínházi világnap. Az eseménysorozat alatt lehetőséget kapnak az alkotók és együttesek, hogy megmutassák hagyományaik sokszínűségét, megszólítva ezzel mind a kicsiket, mind pedig a nagyokat. Hiszen #abábnemkorosztályhanemműfaj, immáron több mint 70 éve.
A Budapest Bábszínház Közép-Európa legnagyobb bábszínháza. Két játszóhelyén évente kb. A színházban 2013 óta foglalkoznak színházi neveléssel, 2015 őszén indult rendszeres tevékenységük, Mozgató néven. A program otthona a 2. Hisszük, hogy a néző jelenléte, a nézővel való közösség nélkül nincs színház - különösen igaz ez a megállapítás a bábszínház esetében. Hiszen ha a néző nem hiszi velünk együtt, hogy a színpadon a holt anyag életre kelhet, ha képzelete nem teremt velünk együtt világokat - nincs bábszínház. Előadásainkhoz kapcsolódó előkészítő és feldolgozó foglalkozásainkon néző és alkotó beszélget, játszik, alakítja egymást. A foglalkozásokat iskolai közösségeknek és felnőtt nézőinknek tervezzük, korosztályos bontásban.
A bábok formája is nagy változáson ment át az elmúlt évtizedekben. A kesztyűs báboktól a marionettek zsinóron mozgatható karakterén keresztül, a bábosokra alakított karakteres maszkokon át az óriás bábokig. A modern Bábszínházban megújult a bábok szerepe is, sokkal inkább átjárhatók a műfaji határok, filozofikusabb, a bábos gondolkodás gyakran használja a metaforákat. Elmélkedő és reflektív, intenzív érzelmeket közvetít.
A Bábszínház története a háború utáni idők viharos és keserves történelmének visszaverődése. Rész és egész egyszerre. Rész, amely az egész táguló köreihez, a bábművészet, a színházművészet és a művészet szélesebb összefüggéseihez vezet.
