Az embrió egy élőlény fejlődésének korai szakaszát jelenti, amely a fogamzás után kezdődik és addig tart, amíg az embrionális fejlődés be nem fejeződik.
Az emberi embrió fejlődése körülbelül nyolc héttel a fogamzás után ér véget, ezt követi a magzati szakasz.
Az embrió alattomási folyamatát úgy lehetne leírni, mint ahogyan az ivarsejtek egyesüléséből létrejövő zigóta osztódik és differenciálódik, ami végül a különféle szövetek és szervek kialakulásához vezet.
Ebben az időszakban az embrió méhen belüli fejlődése nagyon gyors és kritikus folyamatokon megy keresztül, beleértve a beágyazódást, a gastrulációt és az organogenezist.
A növényvilágban is találkozhatunk az embrió fogalmával. A növénynél az embrionális fejlődés során jön létre a csíra, amely tartalmazza a jövőbeni növény alapvető részeit, például a gyökereket és a szárakat. A növénycsíra kifejlődik a magban, majd kicsírázik.
Az állatvilágban, beleértve az embert is, az embrió fejlődése során létfontosságú a méhben vagy tojásban biztosított védett és tápanyagokkal ellátott környezet. Az anya szervezete által nyújtott védelem mellett az embrió növekedéséhez és fejlődéséhez elengedhetetlen a táplálék- és oxigénellátás.
Az embriót érintő kutatások, beleértve a sejtbiológiát, a genetikát és az orvostudományt, hatalmas előrelépéseket tettek lehetővé az emberi fejlődés megértésében.
Az embrió szó helyes elválasztása: emb-ri-ó. Az embrió szó 6 betűből áll, magánhangzók száma 3 db, mássalhangzók száma 3 db.
Az embriónális állapot eltart körülbelül a 4-ik hónap elejéig, innen tul magzattá lesz az emberi lény, amire a latinok fetus elnevezést használtak.
A csirlevek legelső átalakulásai az u. n. ősi v. elemi szervek kifejlődéséhez vezetnek.
A velőredőkből s az általuk közrefogott mezőből lesz a központi idegrendszer, a körzeti részből a köztakarónak a hámja.
A velőcsőből lesz a központi idegrendszer (gerinc- és agyvelő).
Az őscsigolyák teszik az E. testének legelső metamérjeit.
A gerinc-hur (chorda dorsalis) körül megszaporodnak a mezodermasejtek s a hártyás gerincoszlopot szolgáltatják.
Az alsó csiralevélnek a gerinc-hur alatt fekvő része teszi az E.-nak elemi belét, a köldöknyiláson tul fekvő entodermarészlet a köldök- vagy tápszékhólyaggá (vesicula umbilicalis s saccus vitellinus) lesz.
A csirahártya központkörüli része lesz az E. saját testévé, a körzeti öv az E. burkává.
Az átmenetel a köldökrésznél van, ahol a testi rész befüződés alakjában tagozódik külön a körzeti résztől.
Fiatal emlős E.-k testidomán alig lehet még a későbbi formákat megismerni.
3-4 hetes emberi E.-k a törzsök sarki részén csucsos nyujtvány van (farknyujtvány), amit az emlős állatok farkával egyenértékü csökevényes képződménynek kell hogy tartsunk.
3-4 hetes emberi E. teste ívalakban erősen meggörbült, ugy hogy a farki rész közel van a fejhez; a törzsök homorulatát fenn a jelentékenyen kiemelkedő szivdomborulat, a hason a hatalmas májduzzanat tölti meg.
Később az arányok megváltoznak: a sziv fejlődésében aránylag visszamarad és a mellkasba jut, a máj kevésbbé nő, mire az erős háti görbület is csökken s a 8-9. héttől kezdve a törzsök egyenes lesz.
Azután ezek a törzsök oldalán kis duzzanatok alakjában jelennek meg, melyek ektoderma által takart mezoderma-szaporulatból állnak.
A felső végtag eleinte igen magasan áll, fenn van a nyakon, nem messze az utolsó zsigerhasadékhoz.
Az alsó végtag közel van a köldökhöz.
Emberi E.-nál a végtagbimbók vége a 2-ik hónapban lapátalaku lesz s az ujjak számának megfelelő kurta hosszanti barázdák jelennek meg rajta; a barázdák a 3. hónapban átmetszenek, mire a köztük levő állományhidakból az ujjak lesznek.
A végtag addig, amig kurta, hengeridomu; csak utóbb áll be rajta a tagolás felsőkarra, előkarra és kézre.
A magzat a születendő emberi egyed az anyaméhben való fejlődése során.
A fogantatástól kezdve, amikor a petesejt és a spermium egyesül, a magzat fokozatosan fejlődik és növekszik, míg végül készen áll a születésre.
Az embrióállapot az első nyolc hétig tart, ekkor alapozódnak meg az egyed későbbi jellemzői. Ezt követi a magzati szakasz, amelyben a fejlődés gyorsabb és differenciáltabb lesz.
A magzat szervezete fokozatosan bonyolódik, és az egyes részek funkcionálisan is kialakulnak.
A szívverés, a légzési mozgások és más életfunkciók már a méhben megjelennek.
Az embrió- vagy magzatállapotban az egyed még teljesen függ az anya testétől, táplálkozási és oxigénellátási szempontból is.
A fejlődés során a magzat folyamatosan kommunikál az anya szervezetével, és alkalmazkodik a környezeti feltétekhez.
A magzati állapot végén, a terhesség kilenc hónapja után, az egyed eléri a teljes fejlettséget és készen áll a születésre.
Ekkor a magzatnak már kialakultak a szervei, izmai és idegrendszere, és képes lesz az önálló életre.
A kifejezés szinonimái között olyanok is vannak, mint például a csíra vagy sarjadék, amelyek általánosabb értelemben is használhatók más élőlények fejlődésére.
Az embrió szintén egy általános fogalom, amely az állatok és növények fejlődését is leírja.
A fétus kifejezést gyakran használják a magzattal szinonimaként, de néha specifikusan csak a terhesség második trimeszterében használják.
A magzat szó helyes elválasztása: mag-zat. A magzat szó 6 betűből áll, de csak 5 egyedi karaktert tartalmaz, magánhangzók száma 2 db, mássalhangzók száma 4 db.
A terhesség vagy várandósság (graviditás, a latin graviditasból) a nő méhében egy vagy több utód (a terhesség ideje alatt embrió, majd magzat) kihordása.
A terhesség megállapításához a legfontosabb jel a menstruáció elmaradása, bár lehetséges, hogy a nő a terhesség alatt továbbra is menstruál.
A tényleges teherbe esés után a nő szervezetében megváltozik a hormonegyensúly.
Az emberi terhesség általában 38 hétig tart a fogantatástól (hossza 255-266 nap), vagyis kb. 40 hétig tart az utolsó menstruációs időszak végétől.
A 36. héttől, a várandósság utolsó heteiben a has "leszáll", hiszen a magzat pozíciója megváltozik: a feje lejjebb kerül a medencébe, a szülőcsatorna közelében helyezkedik el.
A WHO meghatározása szerint a normális szülés a terhesség 37 és 42 hete között következik be.
A 37. hét előtt koraszülésről, a 42. A terhesség megállapítására a legbiztosabb módszer a nőgyógyászati vizsgálat.
Ennek pozitív eredménye után szokás „terhességről”, illetve „terhes nőről” beszélni.
A fogantatás akkor történik, amikor a női ivarsejtet (oocyta, pete v. óvum) a hímivarsejt v. ondósejt megtermékenyíti.
A hímivarsejtek a szexuális aktus során kerülnek a nő hüvelyébe, ahol 48 órán át termékenyítőképesek maradnak.
A két ivarsejt általában a petevezetékben találkozik.
A megtermékenyített petesejt (zigóta) első osztódására a méhkürtben kerül sor, az anya szervezetében ekkor már megindulnak azok a hormonális változások, amelyek révén a korai terhességet ki lehet mutatni.
A megtermékenyült pete a méh üregében a hormonok által felkészített nyálkahártyára tapad, ritka esetben viszont a méhen kívül tapad meg.
Ez a méhen kívüli terhesség, ami az anya és magzat életét veszélyeztető, esetenként sokáig tünetmentes állapot.
A terhesség hossza általában az utolsó menstruációs ciklustól számított 280 nap vagy 40 hét, a legtöbb szülés a terhesség 37. és 42. hete között zajlik le.
A terhesség valójában a megtermékenyüléssel kezdődik, de leggyakrabban az utolsó vérzés első napjától számítják.
Franz Karl Naegele módszere szerint a szülés várható időpontját úgy lehet kiszámolni, hogy az utolsó vérzés első napjához 1 évet kell adni, abból három hónapot levonni és még 7 napot hozzáadni (mivel 40 hét = 9 hónappal és 6 nappal).
A terhességet akkor tekintik normálisan befejezettnek, amikor a szülés a 37. hét és a 42. hét közé esik (259 és 294 nap).
A 37. hét előtt világra jött magzatot koraszülöttként kezelik, míg a 42. hét után már túlhordásról van szó.
Míg a koraszülöttek esetében az jelent kockázatot, hogy a magzat még nem elég fejlett az önálló életre, a 42. hét után a terhesség már mind az anya, mind a magzat szempontjából veszélyes lehet.
Emiatt a szülészek általában a 40. A teherbeesés időpontjának meghatározása nemcsak a szülés várható időpontjának kiszámítása miatt fontos, hanem a terhesgondozás során végrehajtandó vizsgálatokat is ehhez időzítik.
Az első ultrahangos vizsgálat során általában a nőgyógyász megerősíti a menstruációs ciklus alapján kiszámított teherbeesés időpontját, és amennyiben a kettő között jelentős eltéréseket tapasztal, további vizsgálatokra lehet szükség.
Az ultrahangos vizsgálat általában a megtermékenyülés utáni 23-25.-ik napon tudja először kimutatni a terhességet (ekkor a magzat nem látszik még, csak a petezsák megléte).
Az első ultrahangos szűrést általában a terhesség 12. A szülés során az anya méhében fejlődő magzat világra jön.
A szülés egyik előjele, hogy a terhes nő méhe rendszeresen összehúzódik, ezzel egyidőben a méhnyaknál található nyákdugó is távozik, illetve a méhnyak megkezdi kitágulását.
A szülő nők többsége vaginálisan („természetes úton”) szüli meg gyermekét, a maradéknál orvosi vagy egyéb megfontolások miatt császármetszést hajtanak végre.
A fogantatás után, a hormonális változások következtében, a legtöbb terhes nő különféle tüneteket észlel magán.
Az egyik legfontosabb jel a menstruáció elmaradása.
A terhességet házilag a terhességi teszttel lehet kimutatni, amely a vizeletben jelen lévő human chorionic gonadotropin (hCG) nevű hormon jelenlétére reagál, amelyet a kialakuló placenta, pontosabban a hólyagcsírának az a része, amelyből később a méhlepény lesz, termel.
A legtöbb terhességi teszt igen érzékeny és ma már ritka a téves pozitív eredmény előfordulása.
A klinikai vérvizsgálat még ennél is érzékenyebb, és rendszerint a beágyazódás utáni 6-8. napon (vagyis a megtermékenyülést követő 12. napon) már képes kimutatni a terhességet, míg a házi, vizeleten alapuló teszteknek a beágyazódás után kb. 12-15 nap kell.
A terhesség megállapításának legpontosabb módja a nőgyógyászati vizsgálat, amely nemcsak a terhesség tényét, hanem az embrió korát, vagyis a fogantatás idejét is meg tudja határozni az ultrahangos vizsgálat segítségével.
A modern ultrahangos készülékek meglehetősen nagy segítséget nyújtanak ebben a tekintetben, de a legtöbb orvos a terhesség idejének megállapításában és a szülés várható idejének kiszámításában a nő utolsó menstruációs ciklusának első napját fogja figyelembe venni.
Ugyanis, hacsak a nő szexuális élete korlátozott volt, vagy valamilyen termékenységi kezelést kapott, a fogamzás pontos idejének meghatározása nem lehetséges.
Az utolsó menstruáció első napjától a 12. hétig tartó időszakot nevezik első trimeszternek.
Ez az embrionális fejlődés szakasza: a megtermékenyített petesejtből fokozatosan hólyagos szerkezetű embrió v. hólyagcsíra lesz.
A hólyagcsíra külső része, amelyből később a méhlepény lesz, ekkor kezdi el termelni a human chorionic gonadotropin (hcG) hormont, amely az anya petefészkét arra serkenti, hogy progeszteront termeljen.
A progeszteron hatására a méh fala felkészül az embrió befogadására, majd a beágyazódott embrió körül a méh véredényei megduzzadnak és a hajszálerek megsokszorozódnak így biztosítva az embriónak a szükséges tápanyagokat.
A beágyazódás a legtöbb nő számára észrevétlenül zajlik, de egyesek kismértékű vérzést, hasi görcsöket tapasztalhatnak.
A beágyazódás után kezd kifejlődni a méhlepény (placenta), amely a magzat számára biztosítja a szükséges tápanyagokat az anya szervezetéből.
A méhlepény részben a méh belső részét borító nyálkahártyából (decidua vagy hullóhártya), részben pedig az embriót körbefogó vékony külső ectoderma rétegből (trophoblast) fejlődik ki.
Az első trimeszter során az embrió igen látványos mennyiségi és minőségi fejlődésen megy keresztül.
Ekkor tapasztalhatják a terhes nők a reggeli rosszullétet, amely kb. 70%-uknak okoz kisebb-nagyobb problémákat az első trimeszter során.
A 12. és 24. hét közötti időszakot nevezik második trimeszternek.
A legtöbb terhes nő ekkor energikusnak érzi magát, megjelennek a terhesség külső látható jelei, illetve megindul a súlygyarapodás.
A 20. hétre a méh eredeti méretének akár 20-szorosára is kitágul, hogy befogadja a fejlődő magzatot.
Ebben az időszakban a magzat mozgása már az anya számára is észrevehető lesz, a legtöbb nőnél ez a 20. és 21. hét között kezdődik (esetleg a 19. héten, ha már volt terhes).
A méhlepény ekkorra teljesen kifejlődött, a magzat teste pedig már képes pl.
A terhesség utolsó három hónapjában kerül sor a legnagyobb mértékű súlygyarapodásra a terhes nők többségénél.
A magzat súlya is rohamosan gyarapodik - akár 28 grammot naponta.
A harmadik trimeszterben a magzat egyre többet és egyre erőteljesebben mozog, a magzat mozgása esetenként olyan erőteljes, hogy a külvilág is megfigyelheti, illetve az anyának kellemetlen is lehet.
Néhány nőnél megfigyelhető, hogy a köldöke kifelé fordul a méh nyomása miatt.
A terhesség alatti súlygyarapodás, illetve az egyre növekvő magzat miatt ebben a szakaszban a nőknek számos panaszuk van, mint pl. hátfájás, állandó vizelési inger, gyomorégés stb.
A terhesség előrehaladtával egyre nő a koraszülött magzatok túlélési esélye is: míg a 22. hét előtt született magzatok közül a huszadik század utolsó évtizedében Nagy Britanniában egy sem élte túl a koraszülést egy tanulmány szerint, a 24. hét után 36%, a 25.
Az egyre korszerűbb orvosi beavatkozások ellenére is a koraszülés jelenti az egyik legnagyobb kockázatot a magzat életére és későbbi egészségére nézve: Magyarországon a kis súlyú újszülöttek csoportjában történik az újszülöttek haláleseteinek 80%-a és a megbetegedések 70%-a.
A terhesség kilenc hónapja alatt a magzati fejlődést nagyjából két szakaszra lehet osztani: az első két hónapban az embrionális szakasz, majd ezt követi a magzati szakasz.
A magzati szakasz kezdetével lényegesen lecsökken a spontán vetélés veszélye (minden száz felismert terhességből 12-15 végződik vetéléssel a terhesség első felében).
Az embrionális kor végére felismerhetők a születendő gyermek főbb szervei, mint a kezek, lábak, az agy, belső szervek stb.
A magzat agyának aktivitását a terhesség 5. és 6. hetében lehet először észlelni, bár ekkor még ez nem jelenti a tudatosság kezdetét.
A szinopszisok a 17. hét körül kezdenek kialakulni és a 28. héttől nagy ütemben szaporodnak, egészen a szülés utáni 3-4. hónapig.
A megtermékenyülést követően a zigóta a méh felé vándorol a petevezetékben, miközben a HCG (human chorionic gonadotropin) hormon kiválasztásával jelzi az anya szervezetének a megtermékenyülést.
Az eleinte a corona radiata, majd később a sárgatest által termelt progeszteron akadályozza meg, hogy az anya immunrendszere a zigóta ellen forduljon.
A sárgatest termeli emellett a relaxint, amely a méh összehúzódásait gátolja.
A méhlepény, illetve a trophoblast elsőként a HCG hormont termeli, amelynek szintje kb. a terhesség 10. hetén éri el a maximumot és ezt követően stagnál.
Fő funkciója a sárgatest működésének fenntartása, a progeszteron és a relaxin termelésének serkentése, az anya pajzsmirigyműködésének serkentése és a magzatban a belső és külső nemi szervek differenciálódásának elősegítése.
A humán placentáris lactogen (HPL) hormon a trophoblast sejtek legfontosabb hormonja, a fogantatás utáni második héttől kezdve szintje folyamatosan emelkedik a vérben a terhesség 34. hetéig.
A hormon biológiai szerepe nem ismert, de szabályozza a magzat glükóz és aminosav ellátását.
A hormon hatására csökken az anya szervezetének inzulin-érzékenysége, megnő a vér vércukor-szintje, serkenti a lipolízist, illetve a vérben megnöveli az aminosavak koncentrációját.
A lepényi corticotrop releasing hormon (CRH) szintje a második trimeszter közepéig alacsony, a terhesség utolsó hónapjában ugrik meg a koncentrációja.
Feltehetően a magzati szervezet stressztűrését, illetve a szülésre való felkészülést szabályozza.
A lepényi activin és inhibin hormonok nevüket a follikuluszstimuláló hormon (FSH) előállítását serkentő, illetve gátló hatásuk alapján kapták.
Az inhibin a terhesség során a gonadotropin sejtek működésének és ezzel az ovuláció gátlásáért felelős.
Az activinnel együtt a trophoblast sejtek működését irányítják.
A terhesség során a lepény termeli a progeszteron és ösztrogén hormonokat is, bár a lepény csak az ösztrogén-szintézis kezdeti és végső lépéseit tudja elvégezni.
A terhesség alatti ösztrogéntermelés a méhlepény és magzati mellékvese kéreg együttműködésének eredménye.
A terhesség 7. hete után a lepény fokozódó mennyiségű ösztradiolt állít elő anyai és magzati eredetű prekurzorokból.
Az ösztron termelés párhuzamos az ösztradioléval.
Az ösztriol a 9. héttől mutatható ki az anyai vérsavóból és elsősorban a lepény terméke.
A decidua (vagy hullóhártya) a méhnyálkahártya része, amely a méh falát borítja a terhesség alatt és a szüléskor lehámlik a placentával együtt.
A progeszteron és ösztrogén hormonok felelősek a szoptatás előkészítéséért: az ösztrogén a mirigyjáratok („ductus”), a progeszteron az alveolusok számának növekedését okozza.
A terhesség során az emlőmirigyek fejlődését az ösztradiol, a progeszteron, a prolaktin, illetve a pajzsmirigyhormonok és az inzulin együttesen szabályozzák.
Embriológia: a megtermékenyítéstől a gasztrulációig, animáció
