A kisgyermekkor a tudat és a személyiség fejlődésének egyik legdinamikusabb és legmeghatározóbb szakasza. Ebben az időszakban a gyermekek alapvető felismeréseket tesznek önmagukról és a világról, amelyek meghatározzák későbbi énjüket és viselkedésüket.
A csecsemőkortól az autonómiáig (0-1 év)
A csecsemőkor (0-1 év) a bizalom, az ősbizalom kialakulásának időszaka, vagyis a gondviselésbe vetett hit alapjainak lerakása. A csecsemő teljesen kiszolgáltatottan él a világban, élete az anyjától függ. Alapigénye az öröm és a szeretet.
Az éntudat kialakulása lassú, apró lépésekben végbemenő folyamat. A csecsemő nem rendelkezik éntudattal, nem válik el az énje a körülötte lévő világtól. Számára még nem létezik a tárgyi világ objektivitása, külvilág és ő diffúz egységet alkotnak. A fejlődés kulcsfontosságú lépése a testséma kialakulása: a gyerek cselekvései révén tapasztalatokat szerez saját testére vonatkozóan, amelynek révén a csecsemőkor végére a cselekvés és a tárgy szétválik. Ebben a folyamatban fontos lépés a nyúlás képességének kialakulása 4-5 hónapos kor körül, amikor a csecsemő a látási és mozgási tapasztalatait össze tudja kötni, vagyis rájön, hogy amit lát, azt meg is tudja fogni.
A testséma kialakulása alapfeltétele a mozgás, viselkedés szabályozásának fejlődésének. Egy kutatás kimutatta azt az "aha!" pillanatot, amikor a kisbaba felfedezi, hogy a mozdulatai hatással vannak a világra. Ez a pszichológia által ágenciának nevezett érzés születése, ami a tudatosság egyik alapköve.
A csecsemő állapotjelzéseivel tudja kifejezni szükségleteit, ösztöneinek kielégítése, ezzel együtt a környezetbe vetett bizalma azon múlik, hogy a szülő tudja-e értelmezni a csecsemő jelzéseit, válaszol-e az igényeire. A köztük kialakult kommunikáció milyensége befolyással van az énkép kialakulására. Amennyiben például kialakul és jól működik köztük a kommunikáció, az a gyermeket megerősíti abban, hogy érdemes jeleznie, mert kap rá reakciót. Ezzel a pozitív énkép alapjait fekteti le a szülő.
A "tükörstádium" kifejezés Jacques Lacan francia pszichoanalitikus elnevezése arra a korszakra, amikor a gyermekek a tükör előtt, saját tükörképükkel szembesülve önfelismerésre utaló reakciókat adnak. A gyermek tanulja, hogy hol ér véget ő, és hol kezdődik a világ többi része. A látás és mozgás érzékelésének egyidejűsége lassanként hozzásegíti, hogy testrészeit a külső tárgyaktól megkülönböztesse.
A kisdedkor: autonómia és felfedezés
A kisded autonómiára törekszik, kibontakozik az egyéni akarata, kezdi felfedezni a világot. Az érzékszervi érzékelés meghatározó ebben a korban. A kisded képes tevékenykedni, és elkülönül, hogy önmaga legyen. Fejlődik a látás, az ízlelés és a tapintás ingere, kialakul a beszéd.
Ebben az életszakaszban alakul ki az éntudat (kb. 3 éves kor körül), ekkor kezdi a gyermek a „enyém”, „én” szavak használatát. A gyermeknek ebben az életszakaszban arra van szüksége, hogy éreztessék vele, hogy nyugodtan kifejezheti az érzéseit, nem fogja emiatt a környezete gondoskodását elveszíteni. A gyermek ebben a korban a saját szemszögéből nézi a világot, élvezi, hogy bizonyos dolgokat befolyásolni tud, és szeretné megtudni, mekkora az ereje. Kialakul benne az együttérzés csírája, sok mindent kipróbál, céltudatos és felfedező egyben. Fontos, hogy legyen lehetősége kezdeményezni, és amit eltervezett, azt véghezvigye. (Ez utóbbit a szülőtől tudja megtanulni.)
A "tükör-teszt" vagy "rúzs-teszt" az éntudat mérésére szolgál. Ha egy nyolc hónapos baba orrára titokban egy piros pöttyöt festünk, és tükör elé állítjuk, ő a tükörkép felé nyúl, mintha egy másik gyereket látna. Nem érti, hogy a tükörben látható alak ő maga. Ez a felismerés hatalmas kognitív ugrást jelent. A gyermek ekkor már rendelkezik egy belső mentális reprezentációval önmagáról. Ebben az időszakban a szülők gyakran tapasztalják, hogy gyermekük elkezdi hosszasan nézegetni magát a tükörben, grimaszol, vagy különféle tárgyakat próbál a tükörképéhez érinteni. Ez a játékos önvizsgálat segít a testi határok megszilárdításában.
A beszéd fejlődése szorosan összefonódik az éntudat alakulásával. Kezdetben a gyerekek harmadik személyben beszélnek magukról, például: „Peti kér almát”. Ez azért van, mert a környezetüktől is ezt hallják, és még nem forrott ki bennük a szubjektív „én” fogalma. Az „én” szó használata azt mutatja, hogy a gyermek már képes önmagát cselekvő alanyként azonosítani. Ez a nyelvi váltás gyakran egybeesik az önállósodási törekvések felerősödésével.
A kisgyermekkor egyik legviharosabb és legmeghatározóbb szakasza általában másfél éves kor körül kezdődik, és egészen négyéves korig is eltarthat. A gyerek ilyenkor kezdi megtapasztalni, hogy ő maga is egy önálló személyiség, saját vágyakkal, elképzelésekkel és döntésekkel. De miközben az akarata erősödik, az érzelmi szabályozás, a kommunikáció és a problémamegoldó képessége még nem fejlődött ki eléggé. Ez a kettősség - erős akarat, de fejletlen önkontroll - gyakran vezet dühkitörésekhez, heves tiltakozáshoz, síráshoz, sőt, néha akár földön fetrengéshez is. A dackorszak nem a szülők elleni lázadás, nem hiszti, és végképp nem „rosszaság” - hanem egy teljesen normális, sőt szükséges érzelmi és idegrendszeri fejlődési folyamat. Ilyenkor a gyermek még nem tud másként kommunikálni vagy szabályozni a frusztrációját.
A dackorszak és az érzelmi fejlődés
A dackorszak nem a szülők elleni lázadás, hanem egy normális, szükséges fejlődési folyamat. Ilyenkor a gyermek még nem tud másként kommunikálni vagy szabályozni a frusztrációját. A háttérben több párhuzamos fejlődési folyamat zajlik: az én-tudat kialakulása, az érzelemszabályozás még kezdetleges működése, a beszéd fejletlensége, valamint a határok keresése. Gyakori, hogy a gyerek egyik pillanatban nevet, a másikban sírva fakad, mert nem kapja meg a piros bögrét. Sokszor egyszerre érez fáradtságot, frusztrációt, éhséget és dühöt - és mindezt még nem tudja szavakba önteni. Ilyenkor a viselkedése lehet meglepő, heves és logikátlan.
Fontos, hogy ne az adott reakcióra koncentráljunk, hanem arra, mi lehet a háttérben. Ha meg tudjuk nevezni az érzéseit - például: „Nagyon dühös lettél, mert most nem viheted magaddal a labdát” - azzal segítünk neki abban, hogy megtanulja, amit érez, az rendben van. Ebben az időszakban a szülő feladata nem az, hogy „kiiktassa” a dackorszakot, hanem hogy végig ott legyen mellette. Ne próbáljunk meg „győzni” egy dühkitörésben - ez nem verseny. A cél az, hogy a gyerek megélje az érzelmeit, miközben érzi, hogy biztonságban van, és nem veszítjük el a kapcsolatot vele.
A következetes, de rugalmas szabályok is segítenek. Nem kell mindenre igent mondani, de jó, ha a gyermek tudja, mi az, ami mindig ugyanúgy történik, és mi az, amiben választhat. Például, ha eldönthet két póló közül, azzal azt éli meg, hogy van beleszólása - de a kereteket mégis mi adjuk. A napi rutin, a kiszámíthatóság, az előre jelzett események (például: „Még öt perc játék, aztán jövünk vacsorázni”) mind segítenek a dühkitörések megelőzésében. Ahogy az is, ha mi magunk nyugodtak tudunk maradni. A gyerekek nem azt tanulják meg, amit mondunk - hanem azt, amit mi magunk is csinálunk.
Vannak gyerekek, akiknél már 12 hónapos kor körül megjelenik a dacos, tiltakozó viselkedés. Ez gyakran a korai öntudat, vagy a beszéd hiányából fakadó frusztráció jele. Ha egy baba nem tudja kifejezni, hogy mit szeretne, könnyen dühbe gurulhat. Ez nem feltétlenül utal problémára. Ha a gyerek a legtöbb helyzetben kapcsolódik, keresi a szemkontaktust, érdeklődik és elérhető érzelmileg, akkor a dacos viselkedés a fejlődés természetes velejárója.
A legtöbb gyermeknél a dackorszak három és fél - négy éves korra fokozatosan enyhül. Persze ez nem jelenti azt, hogy utána minden konfliktusmentes lesz - de az érzelemszabályozás, a kommunikáció, és az együttműködési képesség nagyot fejlődik ebben az időszakban.
A dackorszakot nem lehet „kijavítani”. Nem is kell. Sokkal fontosabb, hogy a gyerek azt tanulja meg: az érzelmei rendben vannak, akkor is szerethető, ha épp dühös, és mindig van valaki mellette, aki segít neki rendeződni. És igen - lesznek még földön fekvős jelenetek a bolt közepén. Lesz, hogy háromszor indulunk el otthonról, mert a cipő nem jó. Lesz, hogy elfogy a türelmünk.
A gyermekkor és az iskoláskor fejlődése
Az együtt töltött idő ilyen korú gyerekekkel, a puszta kézzel evés, ha bármit megnézhet és tapogathat, odafigyelés az apró részletekre, tudatos érzékelés, agyagozás, várépítés, gyurmázás, zajkeltés, illatélmények, szagélmények, mezítláb járás, ropogós ételek fogyasztása, különféle beszédgyakorlatok, valódi igények felismerése, nemet mondás gyakorlása, transzcendencia-igény kielégítése (pl. meditáció által) mind hozzájárulnak a fejlődéshez.
Akadályozza a tiszta szereteterők felvételét az, ha a szülőknek elvárásai vannak a gyermek felé. Kérdezés megtanulása, érzelmek tudatosítása, a „jogom van érezni, szomorúnak vagy vidámnak lenni” élmény elsajátítása, mások érzelmeinek tiszteletben tartása, érzelmi határok kijelölése mind fontos lépések.
Iskoláskorban a gyermek kilép az erős családi szokáskörből. Külső elvárásokkal találkozik, szocializálódik. Tudásra tesz szert, járatos lesz új dolgokban. Felmerül benne a „Mi leszek, ha nagy leszek?” kérdése. Szorgalmasnak élheti meg magát, ennek egy veszélye lehet a teljesítményorientáltság kialakulása. A gyermek beleéli magát mások helyzetébe, és hisz a felnőttek jóindulatúságában.
Nagy a belső ritmus és a harmónia igénye, és a zenélés segíti ezt. Erősíteni kell a gyermekben a saját alkalmasságába vetett hitet is. Ebben a korban fontos bizonyos tekintélyszemélyek megléte.
Serdülőkor: identitáskeresés és ambivalencia
Beindul a nemi érés, a saját önálló én megtalálása, kialakul az identitás. Kérdései: „Ki vagyok én?”, „Milyen életpályát válasszak?”, „Hogy fogom eltartani magam?”, „Hogyan illeszkedem be a világba?” Erre a korra esik az első nagy szerelemmel való találkozás is.
A kettősségérzés és az ambivalens viselkedés természetes, hiszen a gyermekkor és a felnőttkor határán van ebben az időszakban az ember, őrlődik e között a két világ között. Eltávolodik a szülőktől, meglazul a szoros családi kötelék, ami magányérzettel járhat. Ennek következtében különféle serkentőszerekhez nyúlhat (cigaretta, kávé, drog, alkohol).
Az élet nagy kérdésén gondolkodik, idealista gondolatok jelennek meg, kialakul az egyéni ítélőképesség. Testi alakulásai zavarhatják („kajla” test), megjelenik a szexuális vágy a másik nem iránt. Versengés alakul ki a másik nem kegyeiért, exhibicionizmus, hatalmas közlési vágy, kielégíthetetlen kommunikációs igény léphet fel.
Serdülőkor: Gyorstalpaló pszichológia #20
A tudatfejlődés minden szellemi út filozófiájában központi helyet foglal el. Ken Wilber egységes ötdimenziós modellje a legkülönbözőbb hagyományokat hozza közös nevezőre. Antropológiai kutatások igazolják, hogy van néhány pszichés mélystruktúra, mely minden emberben azonos. A fejlődéspszichológiai modellek zöme összhangba hozható a szintekkel: a nulladik szint a születést megelőző differenciálatlan tudatállapotot takarja, az első és legmeghatározóbb trauma a születés, mely az individuáció irányába löki az egyént.
A Piaget-modell szerint a gondolkodás elsődleges formája a képi megjelenéssel kapcsolatos, majd a szimbólumok megjelenésével, végül a fogalmak megjelenésével fejlődik. A fogalmi gondolkodás a 4. és 7. életév között alakul ki, míg a mentális én vagy fogalmi én csak akkor jelenik meg, amikor a fogalmak megjelennek a tudatosságban.
Az éntudat a gondolkodó képesség révén születik meg. Kialakulása gondolkodás nélkül nem lehetséges. Amikor a kisgyermek énje gondolkodik és gondolkodását nem az önmagán kívüli létre irányítja, hanem önmagára, a tudatába villan énje, és kialakul róla a tudata. Az éntudat tehát annyiban lehet jelen egy adott tudatállapotban, amennyiben a gondolkodás képessége is jelen van.
Az énkép, éntudat kialakulása a kisgyermek lelki fejlődésének egyik legfontosabb folyamata. Az ember a testét saját magához tartozó, összefüggő egésznek éli meg. A környezetből kapott visszajelzések, illetve az elvárások döntőek az énkép kialakulásában. Ha egy gyerek mindig akkor kap visszajelzést, amikor valamit jól csinál, az a tudása alakul ki önmagáról, arról, hogy bízhat magában.
A gyermek 3 éves kora körül jelentősen csökken függése az anyjától, illetve a környezetétől. Csökken a türelme önmagával és környezetével szemben is. A már kialakult dacreakciók megoldásánál nehéz helyzetben vannak a szülők, de a megelőzés a legjobb módszer.
tags: #kisgyermekek #milyen #viselkedesei #mutatjak #az #en