A magyar népdalok gazdag tárháza a nemzet kulturális örökségének szerves része. Ezek a dalok nem csupán szórakoztatók, hanem a magyar nép történelmét, érzéseit és gondolatait is tükrözik.
A népdalok eredete és fejlődése
A népköltés fogalma sokrétű, és nem csupán a népdalokat foglalja magában, hanem mindazt, amit a nép versben és prózában alkot és tart fenn: néphitet, közmondást, rejtvényt, játékdalt, mesét, mondát. A népköltés nem egészen ugyanolyan, mint az irodalmi vagy műköltés. Szerkezetében és hangjában találkozik némely sajátságokkal, melyek első szempillantásra is lehetetlenek a műköltésben.
A nép átveszi az irodalom költői termését válogatás nélkül, jót, rosszat vegyest. Ebben az esetben a nép többé-kevésbé módosítja az átvett szöveget, hol megrövidíti, hol megtoldja-foldja, hol csak egyes részei helyébe tesz újat, neki tetszőt. Nézzünk egy példát: a "tele erszény" kifejezés elhagyása a "kövér" jelző elhagyása miatt. Nyilván azért, mert először is a kövér jelző, erszényről mondva, nem népies kép; másodszor pedig a mondat egyszerűbb, érthetőbb, világosabb a "van" ige kitétele által. Látni való, hogy míg az előbbi esetben a nép rontott Petőfi szövegén, mert egy költői jelzőtől fosztotta meg, ezúttal javított rajta. És ez a népköltési folyamat észrevétlenül átcsapott a nép köréből a műveltek körébe, tovább hódított, általános nemzeti érvényre tett szert.
Petőfivel és Aranyjal a népköltésnek és irodalomnak testvéri köteléke újra és nyilvánosan szorosabbra fűződött. Ez már nem megerősítése volt a vérrokonságnak, hanem az ősi közös tanyára való visszaköltözés: egész költészetünknek népi alapra helyezése. Nem is ötlet- vagy ösztönszerűleg ment végbe, mint azelőtt mindenkor, hanem öntudatos elvek alapján. Petőfi írja Aranynak Toldi feltűnése után 1847. februárjában: "Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá."
Mi volt az, ami Petőfit oly lelkesedésre ragadta a népköltés iránt? Erre a kérdésre Petőfi saját költészetének fényes diadala és Arany egész költészete felel meg. Mind a kettő a néptől tanult magyarul költeni, s mind a kettő magának a népnek költését tetőzte be. Mindketten szakasztott a nép hangján szólalnak meg, hívebben eltalálják azt, mint bárki előttük vagy utánuk.
A népköltés nem csak dalokat foglal magában, hanem mindent, amit a nép versben és prózában hagyományos módon alkot és fentart: néphitet, közmondást, rejtvényt, játékdalt, mesét, mondát stb. Mindez a népköltés birodalmához tartozik. Azonban a népköltésnek csupán egyik részére, a voltaképpeni dalköltésre szorítkozunk, beleértve az elbeszélő fajtát is, mint amely a szorosabb értelemben vett dalköltéssel mind alaki, mind tartalmi elemeinél fogva egységesnek mondható.
Népdalaink képi asszociációs világa távol esik a mindennapok racionális gondolameneteitől. Aki nagy számban találkozik népdalszövegbeli képekkel, elkerülhetetlen, hogy föl ne ismerje azt az azonos szerkesztési elvet, amelyben egyszerre két jelentési szint vonul párhuzamosan: egy racionális-reális és egy átértelmezett-elvonatkoztatott. Erdélyi Pál 1899-ben a következőket írja: "Második nyelve volt a népnek, melybe a legmindennapibb viszonyaira vonatkozó képes kifejezések voltak besorolva..."
A strofikus népdalok négy sorának gondolatpárhuzama népköltészetünk meghatározó építkezési formája, ótörök hagyaték. A soronkénti, vagy kétsoros gondolatpárhuzamot azonban nem célszerű elemeire bontani, hiszen a képzettársítás az adott kép egészére vonatkozik, s egy-egy alkotóelem újbóli megjelenése más környezetben nem biztos. A színszimbolika talán a legősibb kifejezési rendszer lehetett, amely megelőzte a jeleket, szimbólumokat is. A magyar folklór egyik leggyakoribb virágszimbóluma a rózsa. A virág leszakasztása és letörése között különbség van. Népdalainkban elsőrendű szerepe van a virágszínének. Az állatok átvitt értelmű szereplése is kiemelkedő jelentőségű. A ló és az ökör népdalainkban gyakoriak. A csikó azért szép, mert meg lehet nyergelni. Külön figyelmet érdemel népdalaink tyúkja, amely férfi jelképként jelenik meg!
A dalok világa: Operettől a népdalokig
Franz von Suppé híres operettjéből, a "Boccaccio"-ból való az „Olasz kettős” - jól ismert duett, amit a libretto szerint, olaszul énekelnek az énekesek. Az 1879. február elsején Bécsben, a Karl Színházban bemutatott Boccaccio szövegét és verseit Zell és Genée írták. Harsányi Zsolt fordította le a verseket, munkájában természetesen az "Olasz kettős" verseit nem kellett magyarra átültetnie.
A következő „vers-ciklust” Kellér Dezső és Békeffi István állította össze Lehár Ferenc operettdalainak szövegéből (szerzőik: Mérei Adolf, Gábor Andor és Harsányi Zsolt). A koltázs 1952-ben került a Luxemburg grófja szövegkönyvébe, és először Honthy Hanna énekelte.
A "Lehár Ferenc operettdalainak szövegéből" összeállított dalcsokor mellett említést érdemel Petőfi Sándor verse, amelyet Kenessey Jenő megzenésítésében a Magyar Állami Operaház betétszámmként játszik. Zeneanyaga a zongorakivonat függelékében található.
A "Leányvásár" című Jacobi-operett szinte klasszikussá vált verse önmagában is kölcsönzi, sugallja, megteremti egy „békebeli” polgári világ illúzióját, amit sokszor hazugnak, sziruposnak, giccsesnek, velejéig romlottnak tart, mond, ítél, értékel egyoldalúan az utókor.
A "Búbánat" című operett egyik legismertebb dala, az „Olasz kettős”, amelyben az énekesek olaszul énekelnek. A szöveget Zell és Genée írták, Harsányi Zsolt fordította.
A népdalok funkciói és jelentősége
A népdalok funkciója sokrétű. Lehetnek:
- Élvezet és szórakozás forrásai.
- A történelem és a kulturális hagyományok őrzői.
- Az érzelmek és gondolatok kifejezésének eszközei.
- A közösségi összetartozás erősítésének tényezői.
A népdalok világa rendkívül gazdag és változatos. A dallamok és a szövegek egyaránt tükrözik a magyar nép lelkét és gondolkodásmódját. Fontos megjegyezni, hogy a népdalok nem csupán a múlt emlékei, hanem élő hagyományok, amelyek ma is formálják a magyar kultúrát.
A népdalok gyűjtése és feldolgozása nem csupán tudományos munka, hanem a nemzeti identitás megőrzésének is fontos része. Erdélyi, Kriza, Gyulai, Arany László - eddigi legjobb gyűjtőink - voltaképpeni nagyszabású nótafák, egyaránt gyökerezve a nép- és műköltés termő talaján. Arany Jánosban pedig a népi nótafáknak azon tulajdonságát is megtaláljuk, mely az irodalomban ritkán szokott együtt lenni a szövegköltés felsőbb fokával, de a népnél vele jár: a dallam-alkotó erőt.
A népdalok gyűjteményekben gyakran keverednek a magas művészi értékű alkotások a kevésbé sikerültekkel. Ezért is fontos a népköltéstan, amely segít megkülönböztetni a remeket a vásári silány portékától. A népköltéstan (folklore) tudománya felvértez bennünket a népdalok értékének biztos megállapításához.
A magyar népdalok gazdag szimbólumvilága, képi asszociációi és kettős jelentésrétegei teszik őket különlegessé. Ezek a dalok nem csupán a mindennapi életet tükrözik, hanem mélyebb, elvontabb jelentéseket is hordoznak, amelyek a magyar kultúra egyedi jellegét erősítik.
