A csecsemők viselkedése sokszor okozhat aggodalmat a szülőkben. Hörög, csapkod, fülét csavargatja, hajadat húzza, karmol - ezek mind olyan jelenségek, amelyek elsőre megijeszthetik a szülőket, de legtöbb esetben teljesen normálisnak tekinthetők.
A baba szokatlan viselkedésformái
A babák szokatlanul aktívan alszanak, különösen az első pár hétben, amikor még nincs náluk valódi mélyalvás, illetve a mélyalvási szakaszok még nagyon rövidek. Ilyenkor a baba nincs ébren, csak álmában forgolódik, nem szükséges ilyenkor költögetni. Csukott szemmel álmában sír, ilyenkor nem kell felvenni, felébreszteni.
Hajadat húzza, az arcodba belemar - ennek az az oka, hogy most fedezi fel a saját testét és a tiédet. Próbálgatja a saját testhatárait, 7-8 hónapos kor előtt ugyanis még azt hiszi, hogy ő és te egyek vagytok. Nem akar rosszat, nem akar bántani, és ezért nem is kell ilyenkor a kezére csapni. Elég, ha határozottan rászólsz (de ne túl indulatosan, mert akkor tetszeni fog neki a reakciód és a legközelebb is tesztelni fogja majd, mit reagálsz), majd megszünteted a kellemetlenséget okozó helyzetet (leteszed a kezedből a babát).
Harap - ez is azzal függ össze, hogy még nem ismeri a saját testhatárait, fogalma sincs, hogy ezzel fájdalmat okoz neked. A teendő ugyanaz, mint a fenti esetben. Ha szopizás közben harap, akkor el kell venni tőle a cicit, határozottan rászólni, hogy „Nem”, aztán megint visszaadni. Általában ez csak véletlen szokott lenni, nem szándékos.
Furcsa hangokat hallat - már az egészen kicsi babák is ijesztő hangokat adhatnak ki magukból alvás közben, ettől nem kell megijedni.
Egy pillanatra nem vesz levegőt, kezét széttárja - ez egészen kicsiknél szokott előfordulni (3 hónapos korig), a veleszületett Moro-reflex okozza. Az oka az, hogy a baba hanyattfektetve vagy számára bizonytalannak tűnő testhelyzetekben (pl. ölbe ültetve) nem érzi magát biztonságban, ezért kapaszkodni próbál, ölelő mozdulatot tesz. Ijesztően néz ki, de valójában ártalmatlan jelenség, amit később kinő a baba.
Összekarmolja magát - nagyon piciknél, újszülötteknél fordul elő, hogy csapkodnak és közben összekarmolják az arcukat.
Kezét rágja - 3 hónapos korig általában az éhség jele, amikor a csecsemő az öklét rágja, azt követően gyakran a fogzás okozza, de akár szájpenész is állhat a háttérben.
Csapkod - az egészen picik is már félelmetesen tudnak csapkodni a kezükkel, lábukkal, mert amikor ők izgalmi állapotba jönnek (éhség, álmosság miatt pl.), akkor még az egész testükkel jelzik azt és nem tudják tudatosan kontrollálni a mozgásukat.
Nem vesz levegőt - ha sír és sírás közben pár másodpercre nem vesz levegőt, az csak annak köszönhető, hogy erőlködik, nem kell miatta aggódni. Más, ha a légzésfigyelő bejelez éjszaka, ilyenkor ajánlott mihamarabb orvoshoz fordulni, de a legtöbb esetben ilyenkor sem légzéskimaradásról van szó, hanem csak arról, hogy a baba túl messzire mászott az érzékelőtől. A légzésfigyelő úgy van beállítva, hogy 4 mp kimaradás után jelez, tehát ha sírás közben 1 légzés kimarad, az még nem gond.
A hátsó garatfali váladékcsorgás
A hátsó garatfali váladékcsorgás egy olyan állapot, amely sokakat érint, különösen a téli náthás időszakban. A probléma sokakat érint, különösen most, a téli náthás időszakban. Az orr, a torok és a melléküregek felszínét nyálkahártya borítja. Ez a nyálkahártya a nap folyamán váladékot termel azért, hogy ne száradjon ki. Ez a funkciója nagyon fontos szerepet tölt be a kórokozók elleni védekezésben. A belélegzett levegőben lévő, légutakba jutó pollenek, szennyeződések és kórokozók ugyanis a nedves felületen megtapadnak, majd a nyálkahártya csillószőrös működése következtében hátrafelé ürülve nyállal keveredve a gyomorba, vagy az orrváladékkal a külvilág felé távoznak. Ez egy természetes folyamat, amit észre sem veszünk egészen addig, amíg valamilyen ok miatt a termelt váladék mennyisége meg nem nő vagy minősége meg nem változik. Ekkor beszélünk hátsó garatfali váladékcsorgásról.
A télen gyakori légúti fertőzések egyik velejárója is lehet, gyakori tünet például arcüreggyulladás esetén. A hátsó garatfali váladékcsorgás tüneteit csökkenthetjük naponta többszöri orrmosással, amely egy e célra kapható speciális öblítő készülékkel és fiziológiás sóoldattal történik. Érdemes a lakásban párásítani, ha a túl száraz levegő okozza a problémát. Fontos a bőséges folyadékfogyasztás. Ha úgy érezzük, hogy a tünetek rosszabbodnak, forduljunk orvoshoz.
Az elhúzódó tünetek mellett orvosi kezelésre ad okot, ha az orrváladék egyre nagyobb mennyiségben termelődik és nem áttetsző, a színe, esetleg szaga is megváltozik. Ezek a tünetek bakteriális fertőzésre is utalhatnak, melynek kezelésére antibiotikumra lehet szükség. Ha a kivizsgálás során kiderül, hogy a tüneteket korábban nem ismert légúti allergia okozza, akkor szteroidos orrspray és antihisztamin gyógyszer segítségével lehet kezelni a panaszokat. Elképzelhető, hogy vizsgálni kell a reflux lehetőségét is, ugyanis a nyelőcsőbe, esetleg a garatig feljutó gyomorsav reflexes úton irritálja az orr és orrmelléküregek nyálkahártyát, ami miatt szintén megnő a váladék termelődése.
A légzés és az orr szerepe
Az ember orrlégző, ez a természetes és élettani útja a levegővételnek. Természetesen a szájon keresztül is képes levegőt venni az ember, de akkor az orr élettani funkciói kiesnek. A hipertrófiás orr miért okoz annyi légzéses panaszt (légszomj) és miért nehezebb ilyenkor a szánkon is levegőt venni? Erre az a válasz, hogy alapvetően az ember orrlégző, ez a természetes és élettani útja a levegővételnek. Természetesen a szájon keresztül is képes levegőt venni az ember, de akkor az orr élettani funkciói kiesnek.
Newborn Reflexes: The Power of Your Newborn
A csecsemő fejlődése során rengeteg reflex segíti őt abban, hogyan egyen, szopjon, nyeljen vagy akár lélegezzen. Ezek a primitív reflexek, amelyeket az agytörzs irányít, teljesen automatikusak és alapvető fontosságúak a picinek, segítik őt a későbbi fejlődésében. Amikor ezen a nehéz, kezdeti, első pár hónapos időszakon túljutott a babóca, az agya magasabbrendű központjainak ellenőrzése/gátlása alá kerülnek primitív reflexei. Ha 9-12 hónapos kor után is aktívan maradnak, az problémát jelezhet.
A kereső-szopó reflex, amikor valami megérinti a baba arcát/száját, a szája a stimuláló forrás felé fordul, és kinyitja. Ez a reflex legaktívabban az élet első, második hónapjában látható, és nagyon fontos segítője ez a szopizásnak. A szopási reflex a nyelv előre-hátra való hullámszerű mozgása a falatot a torok felé irányítja. Folyadék kinyerésére használja ezt babád a mellből/cumisüvegből, de a cumizás, ujjszopás is ennek segítségével történik.
A nyelvkilökő reflex a nyelv előre való mozgása, amely valószínűleg a szopási reflex része. Ez a reflex három vagy négy hónapos kor körül kezd eltűnni. A nyelés az idő múlásával egyre koordináltabbá válik, és 12 hónapos kor körül már érett nyelésmintáról beszélhetünk.
Az öklendezési reflex a lágy szájpad emelkedése, a fej hátra dőlése, a nyelv leereszkedése és az állkapocs előrecsúszása, ahogy a baba szája szélesebbre nyílik. Az öklendezési reflex az egész életben megmarad, de hátrébb halad a baba nyelvén egy idő után, így kevésbé valószínű, hogy stimulálódik. Az öklendezés ijesztőnek tűnhet, de ez a tanulási folyamat természetes része, és várható a hozzátáplálás alatt. Fontos megkülönböztetni az öklendezést a fulladástól, amelynél a légutak részlegesen vagy teljesen elzáródnak, és nincs hangja, vagy nagyon halk.
A táplálék bevezetése során fontos a fokozatosság. A pürék és a puha falatok bevezetése csökkenti a negatív táplálkozási tapasztalatokat. A vasban gazdag ételek kiemelten fontosak a csecsemő fejlődéséhez már a hozzátáplálás elején.
A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gólyafélék családjába tartozó nagy testű és elterjedési területén általánosan ismert gázlómadár. A köznyelvben erre a madárfajra értik a közismert gólya kifejezést. Fehéroroszország és Litvánia hivatalos madara, azonkívül a szlovéniai Muravidéken is egyfajta regionális nemzeti szimbólum-ként tekintenek rá. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1980-ban, 1981-ben, 1994-ben és 1999-ben az év madarává választotta.
A magyar nép kedvelt madarának érdekessége, hogy a költöző gólyák vándorlása egybeesik a két legnagyobb magyar nemzeti ünnep időpontjával, mert a magyarországi költőhelyükre március 15. körül érkeznek meg, illetve a telelőhelyeikre augusztus 20.
Európában és Ázsiában elterjedt, de élőhelyein egyre fogyatkozó madárfaj. Tollazata nagyrészt fehér, de szárnyainak végeit fekete tollak borítják. Lába hosszú, csőre hosszú, hegyes és piros. Ragadozó madár, és sokféle fajt fogyaszt; zsákmányol rovarokat, halakat, kétéltűeket, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat. Monogám, de a párok nem maradnak együtt egész életükben; a pár együtt építi a fészket gallyakból, amit azután évekig használnak.
A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek 33-34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak és mindketten táplálják fiókáikat. A fiókák 58-64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket.
Az IUCN szerint nem veszélyeztetett. A középkorban az ember megtelepedése és erdőirtása kedvezett a fajnak, de a termelés módjának megváltozása és az iparosodás ahhoz vezetett, hogy a fehér gólya Európa egyes részeiről eltűnt a 19. században és a 20. század elején. A fajmegőrző programok és az újratelepítések miatt ma ismét megtalálható Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Svédországban.
Vannak természetes ragadozói, és élősködők gazdája is lehet. Szinte egész Európában (kivéve Skandináviát, és a Brit-szigeteket), Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt. Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a 250 m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul.
Korábban hosszú ideig nem élt Francia-, illetve Olaszországban sem. Jelenleg Franciaországban főleg Elzász-Lotharingiában, amelynek "nemzeti madara", 1983 óta történt erőfeszítések hatására már többszáz példány fészkel rendszeresen. 2019-ben Charente-Maritime megyében például 520 pár. Olaszországban évente kb. 200 példány fészkel.
Az európai fehér gólyáknak két nagyobb populációjuk van, a délnyugati Spanyolországban, Portugáliában, Algériában és Marokkóban, és a keleti, ami nagyjából Közép- és Kelet-Európát fedi le Németországtól a Volgáig és Törökországig. A névadó alfaj költőterülete nagy, de szétszórt. Az összes fehér gólya állományának 25%-a Lengyelországban összpontosul.
A középkorban az ember tevékenysége segíthette terjedését, amikor is az erdőket kiirtották, hogy helyükön legelőket és szántóföldeket alakítsanak ki. Akkoriban Európa nagy részén elterjedt, és egészen Svédországig szaporodott. Ritka vendég a Brit-szigeteken, ahol minden évben körülbelül 20 madarat látnak, de nem regisztrálnak fészket.
A 19. század elején számuk fogyatkozni kezdett az új termelési módszerek és az iparosodás miatt. Sok országból eltűnt; ma legfőbb élőhelyei Spanyolország, Lengyelország és Ukrajna. Az Ibériai-félszigeten délnyugaton összpontosul elterjedési területük, de számuk itt is megfogyatkozott az emberi hanyagság és a rovarirtó szerek használata miatt. Az 1970-es évektől azonban Félix Rodríguez de la Fuente televíziós ismeretterjesztésének köszönhetően beindult a védelmi mozgalom, aminek jótékony hatásai megmutatkoztak az 1980-as években.
Egy 2005-ös tanulmány szerint Lengyelországban a déli magasföldeken, Podhale régióban terjeszkednek a fehér gólyák, akik először 1931-ben költöttek itt, aztán egyre magasabb térszínű helyeken raktak fészket, míg 1999-ben el nem érték a 890 méteres tengerszint feletti magasságot. A szakértők ezt a globális felmelegedésnek tulajdonítják.
Nyugat-Lengyelországban, Poznań tartományban a 20. század utolsó 12 évében 10 nappal korábban kezdtek szaporodni, mint a 19. Az ázsiai populáció mindössze 1450 egyedből áll, és az Aral-tótól Hszincsiangig (Északnyugat-Kína) költenek. Hszincsiang gólyanépessége feltehetően kihalt az 1980-as években.
A vonulási utak a faj elterjedési területeit Afrika nagy részére és Indiára is kiterjesztik. 1933-tól Dél-Afrikában is regisztráltak fészkeket Calitzdorpban. Bredasdorp környékén mintegy 10 madár szaporodik az 1990-es évektől. Az Indiában telelő fehér gólyák többsége az ázsiai populációhoz tartozik. Az 1900-as években akár 200 egyedből álló rajokat is megfigyeltek tavaszi vonuláskor a Kuram-völgyben. Azonban találtak Németországban gyűrűzött fehér gólyát is Nyugat- (Bikaner) és Dél-Indiában (Tirunelveli). Elterjedési területének keleti részén, Indiában láttak piros szemgödrű példányt is. A piros szemgödör azonban a vele közeli rokonságban levő feketecsőrű gólyára jellemző, így a bizonytalanságok tisztázása végett az indiai gólyákat tovább kell tanulmányozni.
A költőterületektől északra Finnországon, Norvégián, Svédországon, Nagy-Britannián, Írországon, Izlandon át is vonulnak, vagy kóborolnak, és nyugaton az Azori-szigeteken és Madeirán is megpihennek utazás közben.
A „gólya” szót a magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) hangfestő eredetűnek tartja. Más lehetőség szerint a török nyelvek „madár” jelentésű szavainak prototürk alakja *kul volt, ezt támasztja alá a csuvas кайăk (madár) is.
A fehér gólya táplálkozáshoz leginkább nyílt füves területeket, mezőket, sekély vizeket keres fel. Nagyobb számban nyílt füves területeken szaporodik. Leginkább az erdőszéleket kedveli, azok közül is azokat, amelyek az év legalább egy részében el vannak árasztva. Nem kedveli a magas növényzetet, például az erdők belsejét. Örményországban 2000 m-es tengerszint feletti magasságú területen is találtak fészket. Megtelepszik szavannán, sztyeppén, mezőkön, vizes helyeken, művelt földeken, de kerüli a trópusi erdőket.
A középkorban az ember tevékenysége segíthette terjedését, amikor is az erdőket kiirtották, hogy helyükön legelőket és szántóföldeket alakítsanak ki. Akkoriban Európa nagy részén elterjedt, és egészen Svédországig szaporodott. Napjainkban a fehér gólyák állományának jelentős része az ember közelében, a települések villanyoszlopain, épületek kéményén fészkel.
Ciconia ciconia asiatica (Severtzov, 1873) - Ázsia középső részén, Türkmenisztánban él, telelni Indiába és Iránba jár. Nyikolaj Alekszejevics Szevercov orosz természettudós írta le 1873-ban.
A gólyafélék családja hat nemet tartalmaz, amelyek három csoportba sorolhatók: az egyiket a Mycteria és az Anastomus nem, a másikat a nagy gólyák (Ephippiorhynchus, Jabiru és Leptoptilos), a harmadikat a gólyák Ciconia neme alkotja. Ide a fehér gólya mellett még hat faj tartozik, amelyekre jellemző a hosszú, egyenes és hegyes csőr és a fekete-fehér tollazat. A feketecsőrű gólya (Ciconia boyciana) jelenleg önálló fajnak minősül, korábban a fehér gólya alfajaként tartották nyilván. Kelet-Ázsiában él.
A fehér gólya egy másik közeli rokona a maguari gólya (C. maguari) Dél-Amerikában. Kenyában, a Viktória-tó egy szigetén, a Rusinga-szigeten miocén korú rétegekben megtalálták egy gólya jobb felkarcsontjának (humerus) testtől távolabbi végét. A 24-6 millió éves leletről nem tudták eldönteni, hogy fehér vagy fekete gólyához tartozott-e, mivel mindkét faj közel azonos termetű és testfelépítésű.
Testhossza 100-115 centiméter, álló helyzetben a magassága 110-125 cm, szárnyfesztávolsága 155-165 centiméter, testtömege 2,2-4,4 kilogramm. Testének nagy része fehér vagy piszkosfehér, szárnyvégei feketék, csőre és lába piros (első életévében fekete). Ahogy más gólyáknak, az ő lába is hosszú, csüdje (tarsus) 20-25 cm. Nyaka, egyenes csőre is hosszú. A csőr hossza hímeknél 15-17 cm, tojóknál 14-17 cm. Az állkapocs a hímeknél hegyesebb, a tojóknál egyenesebb. A nemek hasonlók, bár a hím átlagban egy kicsit nagyobb.
A tollazat fehér, kivéve a szárnyfedőket és a repülőtollakat, amelyeket feketére fest a melanin. A mellen a tollak hosszúak és borzasak; a nyak körül gallért formálnak, amelyet a párzást megelőzően mutogatnak. Írisze szürkésbarna, és a szemet fekete bőr övezi. A kifejlett madarak csőre és lába piros, amely színt a táplálékból származó karotinok adják.
Ahogy más gólyák, a fehér gólya szárnyai is szélesek és hosszúak, ami lehetővé teszi a vitorlázást. Lassan és szabályos időközönként verdes a szárnyával. Nyakát és lábát kinyújtva repül. Lassan, méltóságteljesen, nyakát kinyújtva jár. Ezzel szemben pihenéskor fejét szárnya alá dugja.
A vedlést még nem tanulmányozták, de úgy látszik, hogy fokozatosan váltja tollait. Kikelés után a fiókákat rövid, szétszórt, fehér pehelytollak borítják. Egy héttel későbbre a pehelytollazat besűrűsödik. A frissen kelt fiókák lába rózsaszín, ami később megszürkül. Csőre fekete, csak a hegye sötétbarna.
A fészek elhagyása után a fiókák tollazata hasonló a felnőttekéhez, kivéve, hogy a fekete tollak még barnásak. Csőrük és lábuk fekete; végleges színüket a következő év nyarán érik el. Egyes példányok csőrének hegye fekete marad, míg például Spanyolországban a táplálék karotintartalma még a fészekben bepirosítja.
Elterjedési területén ritkán téveszthető össze a talajon vagy a fészek mellett állva, röptében azonban összetéveszthető más fajokkal, mint a rózsás tantalusszal (Mycteria ibis), a rózsás gödénnyel (Pelecanus onocrotalus), vagy a dögkeselyűvel (Neophron percnopterus). A rózsás tantalusz felismerhető fekete farkáról és hosszú, hajlott, sárga csőréről.
Legjellemzőbben emberi környezetben fészkel ez a vadászó életmódot folytató ragadozó madár. Valaha magas fákra, később kéményekre, itt-ott templomtoronyra, ma leginkább oszlopokra építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg. A nedves réteken, tarlókon keresgél nagyobb rovarok, ebihalak, békák után, de elfogyasztja az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat, sőt, volt rá példa, hogy kisnyulat is vittek a fiókáknak táplálékként.
Társas madár; vándorútjain és afrikai telelőhelyein többezres rajokat is észleltek. A nem szaporodó példányok költési időben 40-50 tagú rajokban kóborolnak. Dél-Afrikában elvegyül a sötét tollú Abdim-gólyákkal. A szaporodó párok is kisebb csoportokban vadászhatnak, és néhány helyről telepes fészkelést is jelentettek. A csoportok mérete és szociális szerkezete változó, bár a fiatalok általában a telep szélére szorulnak, és az idősebbek beljebb költenek, így eredményesebbek lesznek.
Az egyedek a kapcsolatukat egymás tisztogatásával és más segítségekkel ápolják. A tisztogatást csak a fészeknél végzik. Számos feljegyzés tanúskodik hűségéről párja iránt és önfeláldozásáról utódainak megvédéséért. Például amikor 1556-ban Delftben kigyulladt az a ház, amire a fészek épült, akkor a szülők a fiókáikat menekítették, hogy inkább ők égjenek meg.
A gólyák nem énekelnek, hanem kelepelnek, így üdvözlik egymást a fészeknél. A hangot a csőr gyakori nyitásával és zárásával képezik, amikor is a hang a csőr nyitásakor jön létre. A kelepelést a torokzacskó erősíti fel. Több társas helyzetben is használják, és amíg tart, addig egyre erősebben hallatszik. Ritmusa a helyzettől függ, például párzás közben lassabb, riadójelként rövidebb. Üdvözléskor először az kelepel, aki fogadja az érkezőt, és ez utóbbi válaszol neki.
Emellett fütyülnek is, a felnőttek halkan, a fiókák éles hangon. A fiókák csipognak is, és nyávogó hangon kérnek enni szüleiktől. A fel-le magamutogatás szintén egy gyakran használt jel. Használják köszöntésként, párzás után, vagy fenyegetésként. A szaporodó párok nyáron területvédők, és használják ezt a gesztust.
A fehér gólya nyílt területeken keresi élelmét, mezőkön, földeken, folyók partján, vagy vizeken. Kisebb állatokra, békákra, rákokra, kígyókra, rovarokra és rágcsálókra vadászik. A fehér gólyák sokféle állatot megesznek. Ritkán távolodnak el 5 km-nél messzebb a fészektől, és szeretik az alacsony növényzetet, mert úgy könnyebben megtalálják a zsákmányt.
A táplálék összetétele helytől, évszaktól és a helyi állatvilágtól függ. A leggyakoribb zsákmányok a bogarak és az egyenesszárnyúak. Egy Spanyolországban végzett kutatás szerint a köpetek alapján a rovarok 49,5%-a volt bogár, és 43,7% egyenesszárnyú. Itt összesen a zsákmányállatok 99,3%-a volt rovar, de találtak gilisztákat, hüllőket, kétéltűeket, és kisemlősöket, mint pockokat, cickányokat és vakondokokat is. A cickányokat a lakóüregük bejáratánál fogják el. Leginkább nappal vadásznak, a kisebb állatokat egészben nyelik le, csak a nagyobbakat ölik meg és tépik szét, mielőtt megeszik őket.
A műanyag szalagokat földigilisztának nézik, összenyomják és lenyelik, ami időnként eltömíti a beleket, így a gólya pusztulását okozza. Művelt földeken nem haboznak követni a munkagépeket, és megenni az előtúrt, a felzavart vagy a gépre felcsapódott állatokat. Afrikában társulnak az égetéses vadászathoz, és amely állat túl kicsi az embernek, azt a gólyák kapják el.
A gólyák 3-5 éves korukban érik el ivarérettségüket. A párok egy költési időszakra állnak össze, és a hím választja a tojót. A megközelítőleg 1 méter átmérőjű fészket ágakból építik és szénával, szalmával, tollakkal bélelik; a költési időszakban külön belső költőfészket készítenek benne puhább anyagokból.
A hímek érkeznek vissza először a telelőterületekről és ők kezdik el a fészkek felújítását is. Párjukat azonban csak bizonyos ideig várhatják vissza, mert ha április végéig nem tudják a tojók lerakni tojásaikat, akkor jelentősen kisebb eséllyel, kevésbé fejletten vágnak neki az augusztus végi vándorútnak. Ha nem érkezik meg időben a gólyák párja, akkor emiatt új társ után néznek. Azonban, ha nem találnak időben párt, akkor az adott évben már nem nevelnek fel fészekaljat. A pár nélkül maradt hímek gyakran megpróbálják elűzni egy közelben található fészekből a hímet.
A fészket évekig használják, mivel egy új fészek megépítése rengeteg energiát emészt fel. Emiatt inkább minden évben kijavítják a korábbi fészkük hibáit. Türingiában találtak már fészket, ami 1592-ben épült, és még mindig aktív. Gyakran emberi építményekre építik; Magyarországon kedvelik a távvezetékek tartóoszlopait, Elzászban a kéményeket és a magas tetőket. Franciaországban 2000-ben egy egész telepet találtak a Párizs-Irun vasút mentén a felsővezeték tartóoszlopain, éppen a pálya fölött. A legkedvezőbb helyek azok ...
