A szőlőtermesztés során a sikeres és minőségi termés eléréséhez elengedhetetlen a növények megfelelő ápolása és védelme. Ez a folyamat magában foglalja a kártevők és betegségek elleni védekezést, valamint a tápanyagellátást és a lomb optimális állapotának fenntartását. A modern szőlőtermesztés egyre inkább az ökológiai és biológiai módszerek felé tolódik el, hangsúlyozva az "erős", ellenálló növény nevelését, amely képes önállóan védekezni a stresszhatásokkal szemben.
A biogazdálkodás alapelvei a szőlőben
Az alapja a bio/öko növénygazdálkodásnak az "erős" (mostani szóval: boldog növény...) ellenálló növény. A növényt nem védjük hanem ápoljuk és segítünk neki az ellenállóképességének, stressztűrésének fokozásában szisztematikusan indukált rezisztencia fokozásával. Felkészítjük és nem gyógyítjuk. Ha most indul a "vállalkozásod" válassz rezisztens fajtákat de egy meglévő ültetvényhez kell a kitartás, azonban kivitelezhető. Mivel nem tudom megállapítani miből van elég, kevés vagy sok a növényimben ezért 3 éven keresztül vittem laborba levélmintát (augusztus elején) és kis kutatással kiderítettem alapvetően nincs gond az ültetvénnyel. a kapott eredmények alapján kis nitrogén beavatkozásra volt szükség a vegetáció elején. Persze vannak tőkék hiánybetegség tüneteivel de ez csak elenyésző. Szóval nincs szükség pl.
A növénykondicionálás terén is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a bio termékek. Kérdés az lehetne, mennyi az a réz ion mennyiség ami alatt regisztrálhatom mint lombtrágya és e-fölött már növ. védő szer. Szakértők valami "hordozó"-val próbálnak kisebb mennyiségű rézvegyületet "beküldeni" a növénybe (aminósav, glukonát stb) és működik...
A szőlő leggyakoribb betegségei és védekezési stratégiák
Az utóbbi évek enyhe telei és az utána következő szinte szabályosan váltakozó meleg és esős, hűvösebb időszakok, a szeszélyes időjárás következtében változatosan alakul a szőlő fejlődése és komoly feladat elé állítja a szőlőtermesztőket. Bár még mindig a lisztharmat a szőlő leggyakoribb betegsége hazánkban, az utóbbi évek időjárása azonban figyelmeztet bennünket arra, hogy másik két nagyon fontos betegség: a peronoszpóra és a szürkepenész elleni védekezést is átgondoltan kell megtervezni.
Peronoszpóra elleni védekezés
A peronoszpóra (kórokozója: Plasmopara viticola) Európában 1878-ban Franciaországban észlelték először, majd Magyarországon 1880-ban. Már 1890-1892 között olyan súlyos járványt okozott, hogy a bortermelés a negyedére csökkent. A betegség következtében 80-100%-os lomb- és fürtkár alakulhat ki, ezért a peronoszpóra elleni rendszeres védekezés nélkül minőségi szőlőtermesztés nem folytatható.
A betegség tünetei: Kezdetben a fiatal levelek színén 1-2 cm-es nagyságú, kör alakú sárgászöld olajfoltok alakulnak ki. A levelek fonákján fehér színű gyep (sporangiumtartó gyep) jelenik meg. A foltokban a levélszövet megbarnul, majd elszárad. Súlyos fertőzés esetén nagymértékű lombhullás is bekövetkezhet. A kacs is fertőződhet, színe sárgászöld lesz, a sporangiumtartó gyep megjelenése után barnul, szárad. A fürt a virágzat megjelenésétől kezdve a borsó nagyságú méretig fertőződhet. A fürtkocsány és a fiatal bogyók is sárgászöld színűvé válnak, melyek felületén vastag sporangiumtartó gyep jelenik meg. A fürtkocsány és a bogyók elszáradnak. A bogyók később már egyedileg betegszenek meg. A bogyók később a kocsánykorona felől töppedni kezdenek, szürkülnek, majd barnulnak, lilulnak, később összetöppednek és elszáradnak.
A kórokozó fertőzése: A legjelentősebb fertőzési forrás a talajon fekvő áttelelt beteg levélmaradványok. Ezekben a gomba oospórái telelnek át. A kórokozónak a 20-25 fok hőmérséklet az optimális, viszont a spórák fejlődése már 10 fok felett megindul. A mozgó sporangiospórák az esőcseppek segítségével a talajhoz közeli levelekre csapódnak. A kórokozó behatolása a növénybe a sztómán keresztül megy végbe. A levél fonákján csaknem ezerszer több a sztómák száma, mint a levél színén, ezért a levél leginkább a fonákja felől fertőződik.
Védekezés: A peronoszpóra áttelelésének megakadályozására elsődleges védekezési lehetőség a szőlő lombjának megsemmisítése, talajba forgatása. Védekezési lehetőség a kevésbé fogékony, ellenálló fajta termesztése is, a szellős, légátjárható állomány biztosítása, valamint a sorok gyomirtása. A sikeres védekezés alapja azonban a hatékony készítményekkel végzett megelőző kémiai védelem (fakadástól az érésig), a szakszerű zöldmunka és a megfelelő tápanyagellátás.
Az első védekezést az oospórából történő fertőzés megindulásakor általában május közepén, az előrejelzés alapján kell megkezdeni. Legnagyobb a veszélyhelyzet a virágzás és a fürtzáródás közötti időszakban. Az augusztusi, a bogyózsendülés kezdetekor végzendő kezelés a késői levélfertőzés kialakulását, az oospóra-képződés megakadályozását szolgálja. Csapadékos, járványveszélyes időszakban a szőlőt 10-12, száraz időjárás esetén 6-7 alkalommal kell kezelni.
Lisztharmat elleni védekezés
A lisztharmat a szőlő leggyakoribb betegsége hazánkban. Ellene permetlébe Topast és Tihovitot lehet tenni, ha helyenként láthatóak a kezdeti fertőzés nyomai. A főellenség nálam a lisztharmat, még a terasz árnyékolására szolgáló Zala Gyöngyén is találtam az idén, aminek soha semmilyen baja nem szokott lenni.
Egyéb növényvédelmi teendők
Ha nem volt nagy peronoszpóra fertőzésed fürtön/levélen akkor már elengedném és csak szüret után figyelnék a lomb megőrzésre. A Biocont technológiát használom, miszerint megy egy fertőtlenítés 10%-os SteriClean Plant oldattal (nincs levélnedvesség mérés és más úri huncutságok) mikor a lombozatba benyúlva párásnak érzem, ez úgy fürtmegnyúlás környékén van. A közeljövő pedig a "gombának gomba a farkasa" technológiák kerülnek tesztelés alá.
A gyümölcsfák lemosására is használok rézzel, illetve almában levélpirosító levéltetvek ellen 0,3% műkszik, de csak motoros hátival, ha már elkéstem egy kicsit...
A termés mennyiségének és minőségének szabályozása
A szőlőtermesztés során a termés mennyiségének és minőségének optimális beállítása kulcsfontosságú a gazdaságos és minőségi bor előállításához. A metszés, hajtásválogatás, kötözés és minden zöldmunka nem elég önmagában, figyelembe kell venni a szőlő életére ható más tényezőket is: milyen termőhelyen van az ültetvény, milyenek az időjárási körülmények, de a termesztési cél is lényeges szempont.
A rügy- és fürtterhelés fontossága
A megmetszett szőlőtőkén maradt világos rügyek száma adja a tőketerhelést, a belőlük kifejlődött és meghagyott hajtások a hajtásterhelést, végül a fürtök száma a fürtterhelést mutatja. Ezek optimális beállítása fontos a gazdaságos termelés szempontjából, akár a mennyiséget, akár a minőséget nézzük. A rügyterhelés mértéke függ a rügyek termékenységétől is, amit meghatároz például a fajta, a rügyek helyzete (a felsők termékenyebbek, mint az alsók), és a művelésmód. A vesszők eredete is befolyással bír csakúgy, mint a rügy differenciálódásának idején jellemző hőmérséklet, fényviszonyok, tápanyag- és vízellátottság.
Fürtritkítás mint minőségjavító eljárás
A régebbi szőlészeti szakkönyvek a termésritkítás műveletét többnyire szűkre szabott alfejezetben tárgyalták. A termesztéstechnológia, jelesül a tápanyagellátás és a növényvédelem anyagainak és módszereinek fejlődése, továbbá a bőtermő klónok elterjedése egyre nagyobb hektáronkénti hozamok elérését teszi lehetővé. A túltermelés, a borfogyasztás csökkenése, illetve a minőségi termékek iránti fokozódó kereslet arra sarkallja a termelőket, hogy újragondolják az elvégzendő termesztési eljárásokat és olyanokat vezessenek be, melyek a hozam mérséklésével párhuzamosan kedvezően befolyásolják a minőséget.
A legpontosabb szabályozást a metszés mellett a korábban különleges zöldmunkának tartott fürtritkítás általános jellegű alkalmazása jelenti. A fürtritkítást a túlterhelt ültetvények esetén kell végrehajtani. Éppen ezért fontos, hogy a tenyészidőben kövessük nyomon a tőkék vegetatív és generatív teljesítményét. A szakemberek a hazai körülményeket figyelembe véve átlagosan 1,5 m2 levélfelületet tartanak optimálisnak 1 kg termés kineveléséhez.
A fürtritkításra ezért inkább a kötődés vége és a zsendülés közötti időszak javasolható. Sokak szerint előnyös lehet elvégzése a bogyók sörétszem nagyságú állapotában. A szakemberek többsége a bogyók fejlettebb állapotában, fürtzáródás után, vagy zsendüléskor javasolja a fürtválogatást. Erőteljes növekedésű ültetvényben szintén valamivel később, viszont erőteljesen célszerű beavatkozni, egyébként a megmaradó fürtök túlságosan nagyra nőnének.
A fürtritkítás következményeként nő a gyökér- és a vesszőtömeg, gyarapodik a törzsátmérő, továbbá javul a vesszők beérése, s csökken a fagyérzékenységük mértéke. A fürtritkítás következményeként javul a rügyek termékenysége. A fürtritkítás előbbre hozza az érés idejét, eredményeként kedvező változások érhetők el a must, illetve a bor jellemzőiben. Akár 2 - 2,5 mustfokkal is javulhat a termés cukortartalma! A fürtterhelés mérséklése nem kizárólag a cukortartalomra gyakorol pozitív hatást. A válogatás következtében kis mértékben csökken a titrálható savtartalom, nő a pH, a kálium-tartalom és a polifenoltartalmú anyagok mennyisége, továbbá kedvezően alakul a bor extrakttartalma, valamint íz-, illat- és zamatanyaga is.
A fürtritkítás alkalmazásának egyik legjelentősebb korlátját a művelet jelentős kézimunka igénye jelenti. Munkaóra szükséglete a körülményektől függően igen eltérő: 60 - 130 óra hektáronként. A kutatók keresik a megoldást a fürtritkítás gépesítésére.
Összegzés és jövőbeli irányok
A szőlő növényvédelme és ápolása komplex feladat, amely folyamatos figyelmet és szakértelmet igényel. A biogazdálkodás elveinek követése, a környezettudatos növényvédelmi módszerek alkalmazása, valamint a termés mennyiségének és minőségének tudatos szabályozása elengedhetetlen a fenntartható és sikeres szőlőtermesztéshez. A jövőben várhatóan még nagyobb hangsúlyt kapnak a természetes alapú készítmények és a precíziós gazdálkodási technológiák.