Puzsér Róbert, ismert gondolatébresztő és kritikus publicista, véleményt formált az abortusz összetett és érzékeny kérdéséről. Írásaiben gyakran ütközik meg a magzat életének védelme és a női önrendelkezés kérdése, ami számos logikai és etikai dilemmát vet fel.
Puzsér kiindulópontja szerint az abortusz alapvetően magzatgyilkosság, mivel a magzat egy jövőbeli felnőtt ember potenciálját hordozza magában. Ezen a ponton azonban beleütközik a magzatvédelem szokásos csapdájába, amikor kijelenti, hogy bizonyos helyzetekben, például genetikai vagy fejlődési rendellenesség esetén, az élet kioltása elfogadható lehetne. Ezen álláspontja ellentmondásos, hiszen ha az abortusz gyilkosság, akkor logikus magyarázatra lenne szükség arra, hogy mikor tekinthető elfogadhatónak a gyilkosság, és mikor nem.
Kérdéses, hogy miért értéktelenebb egy fogyatékos ember élete, mint egy egészségesé, és miért nem fontos az élet védelme ebben az esetben. A szerző szerint a fogyatékkal élő emberek élete nem feltétlenül boldogtalanabb, és képesek lehetnek teljes életet élni, ha a társadalom befogadó és elfogadó. Ehhez azonban szükséges a társadalom nyitottsága és előítéleteinek legyőzése. A szegénységre vagy a "jobb lett volna, ha meg sem születik" érve mögött gyakran ismerethiány, idegenkedés és képmutatás rejlik, valamint a közösségi felelősség elől való menekülés.
Puzsér Róbert álláspontja szerint az abortusz egy vívmány, amelynek megvannak a maga indokolt esetei: nemi erőszak esetén, vagy ha az anya élete veszélyben van. Azonban nem fogadja el, hogy az abortusz a fogamzásgátlás utolsó védvonalaként funkcionáljon. Ezt felelőtlennek és embertelennek tartja. Az élet erőszakos kioltását bűnnek tekinti, függetlenül az áldozat személyétől.
A vita gyakran két szembenálló nézet ütközeteként jelenik meg, ahol a felek nehezen találnak közös hangot. Puzsér látja a másik oldal igazságát és humánus megfontolásait, ugyanakkor aggódik egy olyan jövő miatt, ahol az abortusz tiltása több szenvedést okozhat, mint a jelenlegi helyzet.
Számára egyértelmű, hogy az abortusz gyilkosság, de nem fanatikus, és nem akarja a megerőszakolt nőt arra kényszeríteni, hogy az erőszak következményét kihordja. Hiszi, hogy a szülőknek joguk van elvetetni a fogyatékos magzatot, és az anya életét sem szabad veszélyeztetni az ő beleegyezése nélkül. Ha meg kell jelölni egy konkrét pillanatot, amikor védeni kell az életet, az szerinte nem lehet később az első szívdobbanásnál a terhesség harmadik hetében.
Puzsér szerint a kiszolgáltatott magzat védelme nem lehet a nők elnyomásának eszköze. Nem lehet humánus társadalmat építeni ott, ahol egy magzat élete ennyit ér, és ahol a társadalom nem tud felnőni a szexualitással járó felelősségéhez. Egy új abortuszpolitikának ingyenessé kell tennie a fogamzásgátlást, meg kell könnyítenie az örökbe adást, és biztosítania kell, hogy a gyerekvállalás ne jelentsen szegénységet vagy megvetést. Ehhez egy olyan oktatási rendszerre van szükség, amely biztosítja a gyermek harmonikus beilleszkedését a közösségbe.
A szerző hangsúlyozza, hogy az abortusz nem a fogamzásgátlás utolsó védvonala lehet. Véleménye szerint az abortusz ma a fogamzásgátlás utolsó védvonala, ami elfogadhatatlan barbárság. Meggyőződése, hogy eljön majd az idő, amikor az emberiség úgy tekint erre a gyakorlatra, ahogy ma a nem megfelelő származású ártatlanok elpusztítására. Egy olyan kormányzati döntést, amely érzelmileg megnehezíti a tömeges magzathalált termelő intézményrendszer működését, és amely esetleg megmenthet egészséges magzatok életét, nem tud elítélni.
Amíg az abortusz nem jár súlyosabb pszichés megrázkódtatással, és amíg a nők és férfiak fejében a fogamzásgátlás radikális módjaként él, addig a párok nem fognak felnőni a szexualitással járó felelősségükhöz. A felelősség nem alakul ki magától, azt valamiféle drámai körülmény váltja ki, mint például a magzat szívhangja.
Az intézkedés ellenzői azzal érvelnek, hogy a szívhang meghallgatása nem fogja eltántorítani a nőket az abortusztól, csak fájdalmat okoz nekik. Puzsér szerint lehet, hogy az adott abortuszt nem akadályozza meg, de talán a következőt, és az azt követőt. Az a fájdalom, amelyet az abortuszt kérő nő a magzat szívhangjának hallatán érez, egyszer majd a fogamzásgátláshoz tartozó felelősségvállalás érzelmi fedezetévé válhat.
Azok a feministák, akik az abortusz bármilyen állami akadályozását vagy feltételek közé szorítását a nők elleni erőszak egyik formájának tekintik, elgondolkodhatnának azon, hogy ezzel nem csupán az abortusz korlátozását démonizálják, hanem a nemi erőszakot is relativizálják. Puzsér szerint egyetlen feminista sem gondolhatja őszintén, hogy egy nőt abortusz előtt a magzat szívhangjának meghallgatására kötelezni bármilyen szempontból egy lapon említhető a megerőszakolásával.
A kormányzat intézkedése ugyanakkor képmutató: a miniszterelnök és a rendőrminiszter nem merik ténylegesen szigorítani az abortusz szabályozását, mert felmérték, hogy az népszerű Magyarországon. Orbán Viktor nem Jézus Krisztussal, hanem a hatalommal jegyezte el magát.
Ha a magyar kormány tényleg aggódna a magzati életekért, átfogó kampányt folytatna a nem kívánt terhesség elkerülésének hatékony módjairól, és ingyenessé és könnyen hozzáférhetővé tenné a fogamzásgátló tablettákat. Orbán Viktor ezt a politikát nem tudná a profiljába illeszteni, hiszen ő a magyar gyermekek megszületését, nem pedig a magyar felnőttek fogamzásmentes nemi életét óhajtja.
A magzati szívhang meghallgatásának előírásába aligha fog belebukni a miniszterelnök, és ez nem több, mint a farizeus hajlamú látszatkereszténység megnyilvánulása. Bár az intézkedést ellenezni nem tudja, észreveszi, hogy mindössze egy tartalmatlan kommunikációs gesztus egy olyan ügyben, melyben a kormányzat bármiféle meggyőződés híján gyáva a tényleges cselekvésre.
Puzsér Róbert úgy véli, hogy az abortusz az embrió másfél hónapos korán túl elfogadhatatlan barbárság. Kivételt csak a szexuális erőszakból fogant magzat, az anya életét veszélyeztető terhesség, és a diagnosztizált genetikai vagy fejlődési rendellenesség esetén lát. Nem tartja emberi jognak, hogy egy anya bármikor elpusztíthassa a benne fejlődő életet, és végképp nem tekint erre a mészárlásra a fogamzásgátlás utolsó védvonalaként.
A Legfelsőbb Bíróság döntését, amely az abortusz szabályozásának jogát a tagállamokra bízta, helyesnek tartja, mert ez a morális kérdés közéleti vita tárgyává kell, hogy váljon. Reméli, hogy számos olyan jogszabály születik majd, amely védi a magzatok életét. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az államok nagyobb segítséget nyújtsanak a várandós nőknek. Az abortusz szigorításának egy gondoskodó, szociális állam a legalapvetőbb feltétele.
Kritikusan viszonyul Orbán Viktor illiberális államához, amely a tömeges magzatgyilkosságokat természetesnek végi, míg Lengyelországban a keresztény fundamentalizmus miatt a fogyatékos babákat is meg kell szülniük az anyáknak. Kérdéses, hová lettek a keresztény elvek a magukat keresztényként hirdető Magyarországról.
A szerző szerint Orbán Viktor rendszere csak addig keresztény, amíg a közvélemény ezt támogatja. Ha nem, akkor a politikusok és sajtómunkások inkább sunyítanak, és más témákkal uralják a pillanatot. Egy valóban populista rendszer csak korlátozott mértékben lehet keresztény, hiszen a hatalom fontosabb, mint a hit.
A Roe vs. Wade legfelsőbb bírósági ítélet, amely az amerikai nők magzatuk elpusztításához való szabadságát védte, fontosnak bizonyult. A lengyelek valóban hitvalló keresztények, míg Magyarország gyakran spekulál azon, hogy melyik elv felvállalásával vagy megtagadásával nyerhet többet.
Puzsér Róbert véleménye szerint a szívhang meghallgatása nem akadályozza meg az abortuszt, de a nőnek tudatában kell lennie annak az életnek, amelynek kioltását kéri. Az abortusz a fogamzásgátlás utolsó védvonala, ami elfogadhatatlan barbárság. Meggyőződése, hogy eljön a jövő, amikor az emberiség erre a gyakorlatra úgy tekint majd, mint ma a nem megfelelő származású ártatlanok elpusztítására.
tags: #puzser #robert #az #abortuszrol