A szarvasmarhák ellése szezonális jellegű, a legtöbb borjú télen születik, ezért érdemes foglalkozni a szakszerű elletéssel és a borjúnevelés alapjaival. A borjúnevelés alapvetően hosszútávú beruházás, hiszen a piacképes növendék vagy vemhes üsző csak másfél-kétéves korában hoz hasznot, a jó tenyészállat pedig csak évek múltán fizeti vissza a nevelés költségeit. Az üszőutánpótlás alapja a borjúnevelés. A felnevelésre kerülő üszőknek jobbnak kell lenniük az anyai generációnál, termelésben 100-200 kg-mal nagyobb laktációs termelést és több teljesített laktációt kellene elérniük, mint a jelenlegi állomány. A növekvő termelés ugyanakkor rontja a szaporulati mutatókat, ezért a jól fejlett üszők szaporodásbiológiai tulajdonságainak is kedvezőeknek kell lenniük.
A tehén 6000-7000 kg-os éves tejtermeléssel csak 3-4 év múlva kezdi visszafizetni a felnevelési költségeit. Ezért a 28-30 kg-os napi tejtermelést elérő vagy ezt meghaladó tehenek kinevelésére kell törekedni, mert ezeknél a felnevelési költség 3 laktáción belül térül vissza. Sajnos, megtörténik, hogy a 4-5. laktációt már sok tehén nem éri meg!
A borjú öröklött képességeit jó nevelési technológiával igyekszünk mindjobban felszínre hozni, az optimális fejlődést segíteni. Ezzel szemben a rosszabb gondozási feltételekkel növekvő kezelési költségek, nagyobb elhullási arány és egyéb ráfordítások járnak.
Az ellés előkészítése és folyamata
A várható ellés előtt néhány nappal a tehenet és az elletőt elő kell készíteni. Ha a gazdaságban nincs e célra kijelölt, megfelelő elkülönített hely, a lekötőhelyet alaposan ki kell takarítani és fertőtleníteni. Erre a célra jól használható a klórmész.
Elengedhetetlen a tehén előkészítése is. Folyó vízzel a csípőszöglettől hátrafelé meg kell mosni, majd fertőtlenítőoldattal a pérát, a farkat és a fart is le kell mosni.
Mivel az ellés időpontja egészen pontosan nem állapítható meg (általában 285 nap), az ellés várható ideje körül a tehenet folyamatosan figyelni kell. Súlyos probléma származhat abból, ha a gazda az ellés kezdetét nem veszi észre, és ha beavatkozásra van szükség, ez későn történik meg. Előfordul, hogy az ellés jeleinek megjelenésétől számított egy órán belül a magzat világra jön, máskor e tünetek után három-négy órára következik be.
A legtöbb tehén könnyen ellik, a gondozó vagy szakember beavatkozása nem szükséges, ám megtörténik, hogy az ellésnél a szakemberek közbelépését kell kérni. A magzatvíz elfolyása után a méhösszehúzódások egyre erőteljesebbek, s a magzat benyomul, beigazodik a szülőútba. Ez akkor következik be, amikor a pérarésben megjelent végtagok már nem csúsznak vissza. Ez a megnyílási időszak 3-8 órán át tart. Ezt követi a kitolási időszak, ennek kezdetén erősödnek a szülőfájások, amelyek 1-1,5 percig tartanak, és két-három percenként jelentkeznek. A magzat megszületéséhez általában tíz-húsz ilyen ismétlődésre van szükség. A magzat világra hozását a tolófájásokon kívül az összehúzódó hát- és hasizmok (hasprés) is nagymértékben elősegítik. A tehén a kitolási időszak alatt rendszerint jobb oldalán fekszik, mert ebben a helyzetben tudja a legnagyobb nyomóerőt kifejteni. Ilyenkor semmiképp sem szabad felkelteni.
A borjak közel 98 százaléka hosszanti fejfekvésben születik, amire a láb talpfelületének talaj felé tekintéséről következtethetünk. Ellenkező esetben, az ellések kb. két százalékánál a hosszanti farfekvéskor a talpi felületével felfelé néző hátulsó csülkök jelennek meg először a pérarésben. Mind a két mód szabályosnak tekinthető, farfekvés esetén azonban a szülést siettetni kell, ha a borjú derékig a világra jutott.
Segítségnyújtás az elletés során
Tudni kell, hogy a szarvasmarha csontos szülőútja az ellés lefolyása szempontjából eléggé kedvezőtlen. Ezért előfordul, hogy segítségnyújtásra van szükség. Minden segítségnyújtás előtt tájékozódó vizsgálatot kell azonban végezni, hogy mi lehet a rendellenesség oka. Fertőtlenített gumikesztyűs kézzel benyúlunk a szülőútba, és próbálunk meggyőződni a következőkről: a szülőútban hol helyezkedik el a magzat, az úthoz viszonyítva milyen a magzat mérete, az elhelyezkedése, tartása, fekvése, él-e a magzat vagy sem, hány végtag található a szülőútban.
Ha a magzat él, a szülőútba benyomult, normális nagyságú, szabályos az elhelyezkedése és tartása, akkor a tehénnek megengedett, két ember erejű segítséget nyújthatunk. Az elletőkötelet a kilátszó végtagok csüdízületei fölé hurkoljuk, és a tolófájásokkal, illetve a haspréssel egy időben húzzuk. A hasprés szünetében a kötelet feszesen kell tartani, hogy a magzat ne csússzon vissza. A két végtagot felváltva húzzuk mindaddig, amíg a fej át nem jut a pérarésen. A húzáskor pontosan kell követni a medence irányvonalát. Ezért hosszanti fejfekvésben az elülső végtagok és a fej megjelenéséig kissé felfelé, ezek megjelenése után a has átjutásáig vízszintesen, majd a has átjutása után negyed fordulattal el kell forgatni a magzatot, és ismét felfelé, a farok felé kell húzatni.
Rendellenes magzatelhelyezkedésnek számít a fejvisszahajtás (a fej a lábak között alájuk szorul) és a lábvisszamaradás. Ha a húzatás nem eredményes, vagy közben valamilyen rendellenességet észlelünk, sürgősen értesíteni kell az állatorvost, s a megérkezéséig mindennemű beavatkozást abba kell hagyni. A magzat felfogására ajánlatos lepedőt vagy felfogóponyvát használni.
A kitolási időszak üszőknél átlagosan 2-4 óráig, korábban többször ellő teheneknél fél-két óráig tart.
Az ellés utószakasza és a borjúnevelés kezdete
Az ellés utószakasza a borjú megszületése után kezdődik. Ilyenkor a fájások látszólag megszűnnek, de nem sokkal később újra jelentkeznek. Ezek az utófájások, és rendszerint gyengébbek, mint a szülőfájások. Hatásukra a magzatburkok leválnak a méh faláról, és kilökődnek, ez normális esetben az ellést követő 4-6 órán belül megtörténik. Ha ennél lényegesen hosszabb időre nyúlna, magzatburok-visszatartásról beszélünk, és szakember beavatkozása szükséges. A méh regenerálódása (involúciója) szabályos körülmények között 18-21 nap alatt befejeződik. Az involúciót kísérő jelenség a tisztulási folyamat 6-8. napján megjelenő, a 14. napra befejeződő úgynevezett hüvelyfolyás.
A szarvasmarha laktációja a borjának világra hozásával kezdődik. Ekkor indul meg a tejtermelése, éppen ezért fontos, hogy pontosan mikor is születik a boci. Fontos továbbá az is, hogy milyen körülmények között. A tapasztalt szakember jelenléte az elléskor létfontosságú, hiszen ha bármiféle komplikáció lép fel, bizony közbe kell avatkozni. Már az ellés ezen fázisában megjósolható, hogy szükséges lesz-e a beavatkozás, vagy sem.
Előfordul, hogy a borjú farfekvéses, ilyenkor az ellés lefolyásának ideje is lényeges, hiszen később kerül az újszülött oxigénhez, akár az is előfordulhat, hogy a borjú tüdejébe magzatvíz kerül. Ha a borjú szabályosan is fekszik, előfordulhat, hogy feje visszafordul, ilyenkor mindenféleképpen közbe kell avatkozni és a fejet a szülőútba kell igazítani. Ilyen esetben természetesen nagyon lényeges a higiéniára nagyon odafigyelni.
Hogyan avatkozzunk közbe nehéz ellés esetén
A borjú első napjai
Az egészségesen született borjú születése után 1-2 órán belül feláll, és szopik. Az anyjukat szopó borjak 30-40%-ánál nehéz eldönteni, hogy mikor és mennyi föcstejet kaptak, ezért célszerű a borjút egy órán belül föcstejjel megszoptatni (a tehéntől vagy szopókás edényből). Az adag 2-3 l lehet, ami jelentősen védi az újszülöttet a fertőzésektől. Az anya föcstejének minősége persze függ a fajtától, hogy milyen betegségeken esett át, milyen életkorú, de attól is, hogy ellés előtt pl. órákig csepegett-e a teje a tőgybimbókból. Az újszülött gyors és megnyugtató ellátása a jó minőségű anyai föcstejjel azért olyan fontos, mert a 4-5%-os újszülöttkori elhullás felének az oka a borjak nem megfelelő ellenanyag-ellátotsága.
Az újszülött oltógyomrának befogadó képessége nem teszi lehetővé nagyobb adagok felvételét, ezért a kisebb adagú, napi többszöri itatás később előnyösebb. Az ellenanyagok felszívódási hatékonysága a borjú bélrendszerében születése után óráról órára csökken, és az első nap végén ez gyakorlatilag megszűnik, miközben fokozódik az emésztőenzimek kiválasztása.
Az újszülött borjú elhelyezéséhez nem kell nagy alapterület (8-10 m2-es elletőboksz vagy 1 m-es almozott ketrec), temperált (10-15 °C-os) huzatmentes, 80% alatti relatív páratartalmú helyiségben.
A borjú fejlődése és növekedése
A borjú születési súlya kedvező esetben a fajtaátlagnak felel meg, bikáknál 1-2 kg-mal több, mint az üszőknél. Fontos tudnunk, hogy a születési súly erős, közepes mértékben öröklődő, a marmagasság pedig még ennél is jobban öröklődő jelleg, amely két jellemző egymással is összefüggésben van. A születési súly enyhén ellentétes kapcsolatban van a későbbi súlygyarapodással és magasságnövekedéssel. Tehát bizonyos határon belül a kisebb borjú jobban, míg a nagyobb gyengébben fejlődik. Nem azok a borjak a kívánatos méretűek, amelyek születéskor nagyok (hiszen ez ellési nehézségeket okozhat), hanem azok az átlagosak, amelyek aztán gyorsan fejlődnek.
Általában a borjú testsúlyának 8-10%-át itatjuk meg tejben vagy tejpótló szerben. Választás előtt ezt a mennyiséget fokozatosan csökkentjük. A tej teljes értékű és kiváló takarmány, de drága. Helyettesítésére többféle, jó minőségű tejpótló áll rendelkezésre. Az itatás időszaka nem korlátlan, rendszerint 50-80 nap közötti. Az 50-55 napos választás azért kedvező, mert ez alatt az idő alatt a borjak megfelelő átmenettel törés nélkül rászoktathatók a szálas és abraktakarmányra.
Kéthetes borjak elé már adunk szoktatásként némi abrakot és jó minőségű szénát. Elsősorban az abrak bendőben lebomlott illózsírsavai serkentik a felszívó hám kifejlődését, míg a szálas a bendő falának izomzatát erősíti, és segít a kérődzőreflexek működésének kialakításában. A fokozatos szoktatás eredményeként a 0,8-1 kg abrakot naponta elfogyasztó borjak elválaszthatók. A súlygyarapodásuk 600-700 g/nap körüli, és a holstein-fríz fajtájú borjak általában 75-80 kg testsúlyt érnek el választásra, míg a magyartarka vagy egyéb húsborjak többet is.
A nevelési szakasz végére érdemes a szarvtalanítást és természetesen a súlymérést is elvégezni. A későbbi nevelés alapelve is az, hogy a növendékekkel termékenyítésükig mérsékelt súlygyarapodást kell elérnünk. Ez például a hat hónapig tartó borjúnevelési időszakban átlagosan 700 g/nap súlygyarapodást jelent, a napi súlygyarapodás azonban később, az ivarérés időszakában sem haladhatja meg a napi 1 kg-ot, különben a tőgy mirigyállománya elzsírosodik, ami a tejtermelést csökkenti. Ezért az üszők napi abrakkiegészítése lehetőleg ne haladja meg a 2-2,5 kg-ot, amivel elkerülhetjük a növendéküsző-állomány elhízását.
Figyelnünk kell arra, hogy a borjak testmagassága az első évben jobban növekszik, mint a testsúlyuk, ezért a fejlődő borjú testmagassága (vagy marmagassága) érzékenyebb az átmeneti táplálóanyag-hiányra, mint a testsúlya. A csököttség gyakoribb formája egyéves üszők között az alacsonyabb állat. A 15-16 hónapos, a 360-380 kg-os testsúlyt és 120-125 cm marmagasságot elért üszők már biztonságosan termékenyíthetők. A vemhes üszőket olyan kondícióban kell tovább nevelnünk, hogy közvetlenül ellésük után elérjék az 540-560 kg-ot és a 130-135 cm marmagasságot.