A magyar könyvkiadás és -kereskedelem története gazdag és sokszínű, tele olyan családi vállalkozásokkal, amelyek évszázadokon át meghatározó szerepet játszottak a kulturális életben. Ezek a cégek nem csupán üzleti egységek voltak, hanem a tudás, a művészet és a hagyományok őrzői és terjesztői.
Az 1872-ben megalkotott VIII. törvénycikk, az úgynevezett ipartörvény, jelentős változásokat hozott a kereskedelemben, így a könyvkereskedelem fejlődésére is kedvezően hatott. Ez a törvény szabaddá tette az iparűzést és a kereskedést, lehetővé téve a könyvárusi tevékenység bővítését és az egyes könyvkereskedelmi szakágak önállóvá válását.
A könyvkereskedelem fellendülése és a "könyves utcák"
A törvény hatására sorra nyíltak a tudományos és modern antikvár üzletek, valamint más profillal rendelkező kereskedések. A századforduló idején, különösen a város bizonyos negyedeiben, már szép számmal előfordultak ezek a vállalkozások. Elsősorban Pesten, a Belvárosban és annak vonzáskörzetében jöttek létre jellegzetes „könyves utcák”, közülük a Múzeum körút volt a legkiemelkedőbb, amely napjainkban is antikváriumai sokaságával tűnik ki.
A század utolsó harmadában megindult „citysedés” eredményeképpen a Belváros a dualista Magyarország közigazgatási, kereskedelmi és banki üzletközpontjává vált. Itt működtek az egyetem fakultásai is, így a mai Semmelweis utcából és az Egyetem térről a „stúdiumok” után szétrajzó diákok, jurátusok, orvostanhallgatók, mérnökifjak és tanáraik egyaránt szívesen tértek be ezekbe a kis ódonosokba az érdeklődésükbe tartozó irodalomért, vagy akár csak szemlélődni, böngészgetni a régi könyveket. Ebben a városrészben tehát érdemesnek látszott üzletet nyitni, még akkor is, ha a szomszédos boltokban ott volt már a konkurencia.
Pesten - a Múzeum körúton és szűkebb körzetén kívül - jó néhány antikvárium nyílt a jelzett időben (a későbbiekben is) a mai Károly körúton, a Vörösmarty téren és az ehhez közel eső utcákban. De voltak - olykor igen jelentős - antikváriumok a mai Bajcsy-Zsilinszky úton, a Király utcában, a Teréz, az Erzsébet és a József körúton. Budán elsősorban a Fő utca és a környező kis utcák adtak helyet a század végétől egyre szaporodó ódon könyvkereskedéseknek.
Neves családi vállalkozások a 19. században
A Horowitz-féle tudományos antikvárium
Az első tudományos antikváriumként számon tartott üzletet Horowitz (Horovitz) Fülöp alapította 1852-ben. Horowitz, eredeti foglalkozását tekintve, orvos volt, de hivatását korán feladta, és a régi könyvek szolgálatába szegődött. 1847-ben már mint végzett orvos folyamodott antiváriusi iparengedélyért a pesti hatóságokhoz. Az 1848-as forradalom, majd a szabadságharc eseményei miatt azonban csak évekkel később kerülhetett sor önállósodására.
1852-ben Horowitz megvette Fischer József antikváriumát, amely a Nagy híd utcában, az egykori Angol Királyné szálló épületében működött, és amelynek éveken keresztül alkalmazottja volt. Az immáron saját tulajdonában álló üzletet azonban kénytelen volt továbbra is a Fischer cégnév alatt működtetni, mivel könyvárusi iparigazolvánnyal még ekkor sem rendelkezett. A pesti helytartótanács ugyanis - orvoshiányra hivatkozva - elutasította Horowitz kérelmét, és csak 1854-ben adott hivatalos engedélyt az üzlet működtetéséhez.
Horowitz kereskedése az 1850-es évektől fokozatosan európai színvonalú tudományos antikváriummá fejlődött. Elsősorban a hungarika irodalom terén ért el figyelemre méltó eredményeket a hazai és külföldi antikvár könyvpiacon egyaránt. Az ő közvetítésével került számos könyvritkaság nemzeti könyvtárunk és más közgyűjteményeink birtokába, de szívesen bízták rá a könyvtárak duplumaik értékesítését is, hiszen a „Horowitz” név garanciát jelentett számukra. Horowitz nemcsak bizományosa volt számos nagykönyvtárnak, de mint becsüs is tevékenykedett ezekben az intézményekben. Ő végezte, 1884-ben a Nemzeti Múzeum Könyvtára (OSZK) által eladásra felkínált mintegy 6-7 ezer kötetnyi duplum értékbecslését is.
Horowitz személyesen ismerte Magyarország legtekintélyesebb könyvgyűjtőit: József nádort, Jankovich Miklóst, Kovachich Mártont, Horvát Istvánt és másokat. „Az ő boltja évtizedekig tudósok és gyűjtők állandó gyűlhelye volt, hol bibliographiai kérdésekben mindenkinek készséggel szolgált felvilágosítással”.
Horowitz jelentős raktárkészlettel rendelkezhetett, erre abból is következtethetünk, hogy a boltjával szomszédos Hungária szálló épületében még egy „eladási raktárt” is fenntartott. Készleteiről könyvjegyzékben adott hírt, melyeket az akkori könyvreklámozási szokásoknak megfelelően a jelentős napilapok egész oldalas mellékleteként adott közre „Antiquar Értesítő” címen.
A nyolcvanas évek fokozott és kíméletlen versenyével azonban Horowitz már nem tudott lépést tartani; elismert szaktudása és üzletének jó hírneve ellenére fokozatosan kiszorult az antikvár könyvpiacról. 1882-ben feladta a Nagy híd utcai üzletét, és kisebb helyiségbe költözött át, melyet a Károly kaszárnya (a mai Városháza) épületében bérelt. Két év után azonban ezt is fel kellett számolnia. Maradék készleteit egy kollégája vette meg csekélyke 600 forintért. Üzlete „elhalását” Horowitz csak két esztendővel élte túl, 1886. november 22-én, 73 éves korában hunyt el.
A Mai-féle orvosi könyvesbolt
A múlt század derekán, 1853-ban alapította Mai (May) Henrik hazánk akkori legnagyobb orvosi könyvkereskedését és kiadóvállalatát. A Széna téren megnyitott antikvárium alapját jelentős magánkönyvtára képezte. Az egyre gyarapodó vállalkozás rövidesen beköltözött a Múzeum körúti Lipót bazár épületébe.
1880-ban Mai Henrik fia, Jakab vette át az akkor már jó hírű cég vezetését, és hozzálátott a kiadói részleg megszervezéséhez is. Az ifjabb Mai szintén jól ismerte az orvosi szakirodalmat, ő maga is medikusként került az antikváriusi pályára.
A kiadó, működésének kezdetén, más témák irodalmát is közreadta, az 1890-es évektől azonban kizárólag orvosi szakirodalmat, elsősorban tankönyveket jelentetett meg. A tankönyvek megírásására neves egyetemi és magántanárokat sikerült megnyerni.
1918-ban bekapcsolódott a cég munkájába a család harmadik generációját képviselő Mai Béla, Mai Jakab fia, aki apja 1923-ban bekövetkezett halála után tovább vitte a vállalatot úgy, hogy hű maradt annak karakteréhez és hagyományaihoz.
Lampel Róbert könyvkereskedése
1853-ban Lampel Róbert lett egyedüli tulajdonosa a Lantossy József-féle (korábban Leyrer) könyvkereskedésnek, melybe 1950-ben társult be. Az elsősorban új könyveket forgalmazó vállalkozást Lampel rövidesen újabb üzletágakkal: antikváriummal, kölcsönkönyvtárral, később könyvkiadóval bővítette.
Az 1850-es években üzletét a budai Úri utcából egy tágasabb bolthelyiségbe, Pest egyik legforgalmasabb helyére, a Városház térre (ma az ELTE Bölcsészkarának épülete áll ezen a telken) helyezte át.
Lampel önállósulása kezdetén az antikvárium létrehozását tekintette fő céljának. Sajtóban közzétett, olykor egészhasábos könyvkeresleti és -kínáló hirdetéseiben főként hungarika irodalom, valamint katolikus teológiai és technikai szakirodalom szerepelt. Készleteiről rendszeresen kiadott katalógusokat, melyeket 1865-ben kumulált jegyzék formájában ismét közreadott.
Lampel tudományos antikváriuma az 1860-as évek végétől egyre inkább a modern antikvárium irányába fejlődött, amit egyrészt Lampel szortimenteri és kiadói tevékenységének kiteljesedése, másrészt a tudományos antikváriátus terén akkoriban jelentkező komoly konkurencia indokolt.
1874-ben Lampel Róbert meghalt, üzletét özvegye örökölte, az ő számára a cégvezetés azonban túlságosan nehéz feladatnak bizonyult, ezért hamarosan vevőt keresett a vállalatra. Végül Wodianer Fülöp, neves nyomdatulajdonos, a Lampel cég egykori üzletfele és Lampel Róbert jó barátja vásárolta meg a céget. Személyében a cég méltó örökösre talált; végig megtartotta Lampel nevét a cég elnevezésében és felirataiban, ezzel mintegy biztosítva vásárlóit és üzleti partnereit az üzlet személyiségének és minőségének megőrzéséről. Wodianer 1888-ban áthelyezte zenemű-kereskedéssel bővített vállalatát a Sugár út 21. sz. alá, egy tágasabb üzlethelyiségbe.
A századforduló idején kezdődött és a harmincas évekig elhúzódó Franklin Társulat elleni pere lezárásaként Wodianer eladta a Lampel-céget Franklinnak, amely 1934-ben felszámolta a céget a Sugár úti könyvkereskedéssel együtt. A teljes könyvállományt az Egyetem utcai boltjukba szállították, amely 1944-ig működött.
A Politzer-féle jogi könyvkereskedés és kiadóvállalat
A kiegyezés évében, 1867-ben alapította antikváriumát Politzer Zsigmond. Kezdetben igen szerény üzlete a Károly körút elején, egy a Kossuth Lajos utca közelében lévő bolthelyiségben működött. Az 1880-as évek elején Politzer a boltot áthelyezte az egyetem jogi karától néhány lépésnyire, a Kecskeméti utca 4. számú házba. Az egyetem közelsége meghatározó volt mind a forgalom, mind a cég profilja szempontjából, hiszen vevőköre, ettől kezdve, nagyrészt egyetemi hallgatókból és oktatókból állt, akik főleg a jogi szakirodalmat keresték Politzer antikváriumában.
A legfontosabb jegyzetekből és jogisegédkönyvekből azonban csak kevés példány volt forgalomban, gyakran hiába keresték azokat vevőik. Politzer érdemesnek látta tehát egy kiadóvállalat megindítását, amely pótolná a hiányt. Az 1890-es években alakult kiadó a jogi szakirodalom egyik legjelentősebb hazai ellátóbázisának számított.
1900-ban Politzer bevezette a cégbe fiát, Adolfot, s ettől kezdve „Politzer Zsigmond és fia” néven működtek. 1901-ben átvették a „Huszadik Század”, a Társadalomtudományi Társaság havi lapjának kiadását, és annak szerkesztőgárdájával együtt megindították a Társadalomtudományi Könyvtár sorozatot.
1904-ben a cégalapító Politzer Zsigmond nyugalomba vonult, és fiára hagyta mind az antikvárium, mind pedig a kiadóvállalat vezetését.
A „Révai Testvérek” vállalkozás
A „Révai Testvérek” céget a két fivér, Révai (Rosenberg) Sámuel és Révai Leó alapította 1869-ben, amely mint „bel- és külföldi könyvkereskedés és nemzeti antiquarium” kezdte meg működését.
Első üzletüket az Egyetem utca 2. szám alatt, a Pesti Hazai Takarékpénztár épületének egyik földszinti helyiségében rendezték be.
Az idősebb Révai a pesti bolttal párhuzamosan Eperjesen is fenntartott egy könyvkereskedést, ezért a pesti üzlet vezetését öccsére, Leóra bízta.
Révai Leó magasan képzett könyvkereskedő volt, aki tanulóéveit neves hazai és külföldi könyves cégeknél töltötte, gazdag ismereteket és tapasztalatokat szerezve elsősorban a tudományos antikváriátus tekintetében.
Révaiék már az indulás éveiben kiemelt figyelmet fordítottak az antikvár-részleg fejlesztésére és publicitására. Könyvjegyzékeiket, amelyek „Havi Közlemények” címen láttak napvilágot, tudományos igénnyel készítette el Révai Leó. Az egyes művek leírását mind könyvészeti, mind pedig kereskedelmi szempontú jellemzőkkel és bírálatokkal látta el.
Mindezek ellenére a pesti üzlet nem váltotta be az idősebb Révai nagyra törő reményeit. „Olyan nagy igényű alapítás, minőnek Révai Sámuel a pesti vállalatot képzelte és óhajtotta, amelyben a könyvkereskedelem összes ágazatait, a könyvkiadást, a szortimentet, a tudományos antiquariumot jól megalapozva szerette volna egyesíteni - túlnőtt azon a kereten, amelyen belül viszont Révai Leó az ő egyéni tulajdonságaival és szokásaival a vállalatba beilleszkedett volna”.
1875 tavaszán a testvérek között olyan megállapodás jött létre, mely szerint a cég addigi valamennyi tevékenységét - az antikváriumon kívül - felszámolják, és értékesítik. Révai Leó - az eredeti cégnév meghagyásával - az antikváriumot saját költségére átvette azzal a kötelezettséggel, hogy az üzletben hagyott tőkehányadot éveken át törleszti bátyjának. A dolgok ilyen elrendezésével a két testvér útja - hacsak néhány esztendőre is - szétvált.
Révai Leó most már mint a cég egyedüli tulajdonosa állt az antikvárium élén, mely időközben az Egyetem utcából a Koronaherceg utca 2. számú házába költözött.
Révai látása azonban fokozatosan romlott, és betegsége bizonytalanná tette őt abban, hogy képes lesz-e egyedül is ellátni az üzleti teendőket, és vissza tudja-e fizetni az antikváriumot terhelő adósságot. Ezért kérte fel unokaöccsét, Révai Mórt, aki ekkoriban a lipcsei egyetemen folytatta tanulmányait, hogy legyen segítségére. 1879 őszén Révai Leó hívására hazajött Pestre, és hozzálátott az antikvárium ügyeinek intézéséhez, emellett pedig egy saját kiadói vállalkozás létrehozásához. Ennek érdekében rábírta apját, hogy egyesüljön újra Révai Leó cégével, a visszafizetendő összeget vigye be tőkeként a vállalkozásba. Révai Sámuel elsősorban fia érdekében vállalta, hogy újratársul öccsével. A kiadói sikerek láttán pedig érdemesnek látta a szortiment újraalapítását is.
Cégük sikerei ellenére a két fivér közötti ellentétek, amelyek egyszer már szétválásra késztették őket, ismét kiéleződtek. Végül, 1885-ben a fiatalabb Révai testvér úgy döntött, végleg szakít a társas céggel. Kilépésével az antikvárium is kikerült a vállalkozásból.
A „Révai Testvérek” cég 1895-ig állt fenn ilyen néven, a cégnek 1885-től Révai Mór, 1887-től pedig Révai Ödön - Révai Sámuel fia - lettek egyenjogú társai.
1895. július 1-jén a „Révai Testvérek” hivatalosan is részvénytársasággá alakult át, amely az antikváriumot mint saját vállalkozást továbbra is fenntartotta.
Az üzlet a századfordulót követő években hanyatlásnak indult, és Révai az 1900-as évek végén kénytelen volt megválni boltjától. A megszűnés okairól és körülményeiről Stemmer Ödön, a korszak másik neves antikváriusa így ír visszaemlékezéseiben: „Századunk első évtizedében két régi és elismert antikvárius készletei cseréltek kényszerűen gazdát: 1906-ban a Dobrowszky cég birtokába került a legrégebbi tudományos antikváriumok egyike, a Horowitz-féle üzlet. 1908-ban egy négy antikváriumból létesült konzorcium megszerezte - mellesleg potom áron - a másik, a legalább olyan régi és elismert antikvárius, Révai Leó készleteit. (…) S ennek az volt az oka, hogy mind Horowitz, mind pedig Révai elsősorban elméleti szaktudósok voltak, és csak másodsorban kereskedők, így a felhalmozott értékeket ugyan kellőképpen el tudták raktározni, de a szükséges vásárlói publicitást nem tudták megteremteni”.
Nádor, az operettkotta-kiadó
Nádor (Neumann) Kálmán 1870-ben nyitotta meg antikváriumát a Károly körút 10. számú ház egyik udvari helyiségében. Röviddel alapítása után az üzlet először a Múzeum körútra, a Politzer Zsigmond-féle antikvárium tőszomszédságába, majd innen rövidesen a Károly körút 8. szám alá költözött, ahol mindvégig működött.
Nádor nem volt tanult antikvárius, de kiváló érzéke volt a könyvek iránt. Ennek köszönhetően szerény üzletét hamarosan Budapest egyik legjelentősebb antikváriumává fejlesztette.
1876-ban - az akkor már jól menő üzlethez - belépett a legidősebb fiú, Nádor Gyula, az ő feladata lett, hogy megszervezze az új könyveket árusító részleget és a kiadót.
1885-től Nádor - fia rábeszélésére, aki maga is foglalkozott zeneszerzéssel - megkezdte kották kiadását és árusítását. A zenemű-kereskedelem jelentős üzleti sikereket hozott, így aztán az 1880-as évek végére „a kotta mindinkább kiszorította a könyvet”.
Eközben az egyre szaporodó raktárkészlet két új fióküzlet létesítését tette szükségessé, az egyik a Sugár úton, a másik a Gránátos utcában nyílt meg; 1893-ban pedig Nádor megvásárolta a Váci utcai Táborszky-féle zenemű-kereskedést is.
Az 1900-as évek elején a jelentős antikvár készletek miatt Nádor új fióküzletet nyitott, amely először az Erzsébet körút 24 majd a 26. szám alatt működött.
A modern könyvkiadás és -kereskedelem a 20. században és napjainkban
A rendszerváltás utáni magyar könyvpiac jelentős átalakuláson ment keresztül. Kolosi Tamás, aki szociológusként kezdte pályafutását, majd a Tárki Társadalomkutatási Intézet megalakításával vált ismertté, később a könyvkiadás és -kereskedelem meghatározó alakjává vált. Úgy érezte, hogy a szocialista feltételek között az üzleti élet vagy nagyon kisszerű volt, vagy túlságosan kiszolgáltatott az államnak és a pártfőnökségnek. Ezért várta az alkalmat, ami végül a Budapest-Bécs Világkiállításra alapított kiadó révén adódott.
A 90-es évek elején, miközben még kutatói tevékenységét is folytatta, két ember munkáját végezte el, ami végül egy infarktushoz vezetett, és döntési helyzetbe kényszerítette. Érezte, hogy a piaci viszonyokat olyan területeken is meg kell találni, amelyek alapvetően nem piaciak voltak. A Tárki megalapításával egy független, nem állami tulajdonú kutatói intézetet hozott létre.
A rendszerváltás utáni újkori könyvpiac első szereplői között sokan mélyértelmiségiek voltak, egyfajta „szép lelkek”. A könyvszakma inkább értelmiségi szakmának számított, mint az üzleti világ részének. Kolosi Tamás a könyvszakmába Erdős Ákos barátján keresztül került be, aki az elsők között alapított magán könyvkiadót, a Láng Kiadót.
1994-ben Erdős Ákossal közösen létrehozták a Láng Holding nevű céget, amely magyar hagyományokon építkezve nyomdával, kiadóval és kereskedőhálózattal rendelkező cégcsoporttá vált. Később egy gazdasági szakember is csatlakozott hozzájuk.
Időközben Kolosi Tamás a Líra Könyv Zrt. révén a gyakorlatilag kétpólusúvá vált könyvkereskedelem - a Libri melletti - második szereplőjévé vált. Elhatározta, hogy kizárólag könyvkiadással és könyvterjesztéssel fog foglalkozni. A szétválás során hozzá került a Líra és Lant nevű könyvkereskedelmi vállalat, a Magvető Kiadó, az Athenaeum Kiadó, valamint a B+V (a Budapest-Wien utódja) nevű szakkiadó. A Líra csoport mára 94 könyvesboltra és 7 kiadóban 9 márkanévre szaporodott fel. Az Athenaeum Kiadó Szépmíves könyvek néven is jelentet meg könyveket, a Manó Könyvek Kiadó pedig a tinédzser korosztály számára publikál könyveket Menő Könyvek néven.
A Líra csoport növekedése alapvetően nem hitelekből, hanem a megtermelt jövedelem visszaforgatásából táplálkozott. Innovációik között szerepel az első számítógépes kereskedelmi rendszer bevezetése a könyvszakmában, valamint az első online könyváruház, a Fókusz Online (a mai líra.hu elődje) létrehozása. A Magvető Kiadóból piaci alapon működő, de magas szépirodalommal foglalkozó kiadót teremtettek Morcsányi Géza kiadóigazgató segítségével. A Líra élesztette újra az Athenaeum Kiadót, a Rózsavölgyi és Társát, valamint a Magvetőt és a Corvina Kiadót.
A cég óvatos üzletpolitikát folytatott, elkerülve a bevásárlóközpontok magas bérleti díjait, amíg a cég kellően meg nem erősödött. Ez a fajta óvatosság hátrányt is jelentett, például az internetes kereskedelemben elszabadult kedvezmények idején. Azonban az Alexandra bukását követően a Líra több üzletet is átvett, és mára a korábban Alexandra üzletként funkcionáló 24 egység 100%-os tulajdonosa. A Líra-Móra elnevezés továbbra is megmaradt ezekben a boltokban.
Kolosi Tamás hisz az együttműködésben, és fontosnak tartja a kompromisszumok keresését a versenyszférában is. A gazdasági életben az együttműködés szerinte egy fontos és jó dolog. A könyvpiac önerőből túlélte a gazdasági válságot és az Alexandra bukását is. A szakma tisztulási folyamaton ment keresztül, a likviditási helyzet helyreállt, a forgalom növekszik.
A könyvpiac viszonylag kis piac, különösen azóta, hogy a tankönyvkiadás és -forgalmazás jelentős részét államosították. Kolosi Tamás nem tartja túlkoncentráltnak a piacot, hiszen más, náluk nagyságrendileg nagyobb piacokon is egy-két nagy hálózat működik. Kevésbé fél az Amazontól, mivel a nyelvi korlát (a magyar piac maximum 3 millió vásárlót jelent) kifejezetten hátrányt jelentene egy globális szereplőnek, ugyanakkor védelmet nyújt a multik ellen.
tags: #gy #csaladi #tulajdonban #levo #konyvkiado #es