A porcelánbabák története hosszú évszázadokra nyúlik vissza, és a gyűjtők körében ma is nagy népszerűségnek örvendenek.
A porcelánbaba egy törékeny, érzékeny és gyönyörűséges játék, melyet porcelánból készítenek. Elkészítésük egy hosszú folyamat, amely kezdődik a formázással, ezt követi a szárítás, az égetés, majd a festés. Készítésük művészet, épp ezért áruk nagyon eltérő lehet. Az árakat befolyásolhatja az is, hogy a babák milyen állapotban vannak, és hogy mennyire ritkák.
A porcelánbabák két fő típusa, a biszkvit (matt, égetett, mázatlan porcelán) és a fényes mázas porcelánból készült babák.
A porcelánbabák készítése leginkább Franciaországban és Németországban virágzott. A legismertebb gyártók közé tartoztak: a francia Jumeau műhely az 1840-es évektől készített gyönyörű divatbabákat, később gyermekbabákat is. A biszkvitbabák egyik legismertebb gyártója a német Armand Marseille. Egy másik német gyártó a Kämmer & Reinhardt karakterbabáiról vált híressé.
A 19. század végén és a 20. század elején több típusuk is kialakult, így a Divatbabák melyek elegánsan öltöztetett babák, amelyeket felnőttek gyűjtöttek és gyakran a legújabb divat bemutatására használtak. Másik fajtájuk a Gyermekbabák, melyeket a gyerekek számára készített élethű babák. Léteztek többarcú babák is, amelyeket úgy terveztek, hogy a fejüket elforgatva különböző érzelmeket vagy karaktereket mutathassanak.
A Moskovszky-gyűjteményben található babák korát tekintve azt mondhatjuk, hogy a legtöbb baba 1880 és 1925 között készült (klasszikus porcelánbabák, biszkvit). A Moskovszky-gyűjtemény legrégebbi babája egy viaszbaba.
A klasszikus (19. szd.) és a fantázia stílust (pl. Az 1680-as és 1990-es évek között előállított babák legnagyobb része csaknem biztosan gyermekjátéknak készült.
A 17-18. században készültek csodásan berendezett babaházak melyek a lakás díszei voltak, nem a játszást szolgálták, viszont megjelentek az úgynevezett „vasárnapi babák”, mellyel kis tulajdonosaik felnőtt felügyelet mellett játszhattak 1-2 órát.
A gyermekek a babák segítségével éltek meg különböző élethelyzeteket, megtapasztalt életeseményeket.
A porcelánbabák mára nemcsak játékok, hanem történelmi és művészeti értékű darabok is, amelyek őrzik a múlt századok mesterségbeli tudását és szépségét. Aki egy ilyen babát birtokol, egy darabot őriz a történelemből.
A kecskeméti művésztelep és a zománcozás
A kecskeméti művésztelep a Kádgyár adta lehetőséggel beletemetkezik a zománcozásba. Így lelt hát itt otthonra Turi Endre, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely alapítója, ahol végül a fél világ művészei megfordultak és tanultak egykoron egymástól.
Egy szakrális alapokon nyugvó, kísérletező élet, folyamatos éberséggel és gondolkodással.
A babák beazonosítása
Egy porcelánbabát nem mindig egyszerű beazonosítani. Szerencsés esetben jelzés segíti a muzeológust, ám ha csak egy szám vagy betű található rajtuk, esetleg el van rejtve a leragasztott paróka alá a felirat, akkor nagyon nehézkes a beazonosítás. A jelzések általában nevek, monogramok, betűkódok, számsorok. Néha a szabadalomjeggyel (DEP) együtt évszám is szerepel a babákon.
Francisca nevű porcelánbabánk tarkóján jól látható a monogram, vagyis a Simon und Halbig babagyár rövidítése. Mellette az öntőminta száma, amely elárulja, hogy ez a típus 1899-ben került bejegyzésre. Szerepel még rajta a Germany és a DEP.
A Franciska nevű porcelánbaba
A baba feje festett bisquitből (kétszer égetett, mázatlan porcelán) készült. Arca festett, szeme kék, festett szempillákkal, teste papírmasé, végtagjai esztergályozott fából készültek, gumival rögzítettek, alsó lábszárán és kezén festett gipsz. Barna, két copfba font haja utólag készült tulajdonosának levágott hajából, annak 18 éves korában.
A babát Zsovár Magdolna kapta édesapjától ötéves korában, jutalomképpen, mert elgyalogolt vele a nagykapornai szőlőhegyre. A baba ruhája rekonstrukció, Caroline Goodfellow: Ezerarcú babakönyv c. kötete nyomán készült. Az ajándékozáskor kapott ruha már az 1940-es években készült, külön leltároztuk.
Baba - porcelánfejű baba 20. 1088 Budapest, Múzeum krt.
A játékipar és a porcelánbabák eredete
Nürbergben a 15. században kezdett felvirágozni a játékipar. A porcelánbabák története visszanyúlik a 16-17. századig.
A 19. században megjelennek az úgynevezett „franciababák”, melyeket Párizsban és Nürnbergen készítettek.
A babák története és a gyermekkor felfogása
A gyermekkori babázás fejlesztő hatásáról is megosztotta tapasztalatát. Éva szerint szükség van arra, hogy a gyermek szerepjátékokat játsszon velük, és történeteket találjon ki vagy dolgozzon fel. Ha a kisgyermek a gondolataiba mélyed, és történeteket talál ki, azzal a kreativitása fejlődik, kreatív felnőtté válik majd.
A gyerekek a babák segítségével éltek meg különböző élethelyzeteket, megtapasztalt életeseményeket.
A gyermekekkel kapcsolatos felfogás más volt a középkorban, más a reformáció idején, és más a 19. vagy a 20. században.
A középkori ember világképét a kereszténységből fakadó túlvilág felé fordulás határozta meg. Ebben a korszakban a gyermekkor nem volt kitüntetett életszakasz, mert a földi élet perspektívái nagyon szűkek voltak. A halál és a betegség mindennapos vendég volt, a gyerekek pedig még jobban ki voltak téve mulandóságnak. Irracionális lett volna egy olyan mentalitás, amely a gyermeket még jobban középpontba állítja. Ettől függetlenül a szeretet és a törődés fogalma létezett, csak nem azt jelentette, amit napjainkban. Egy felnőtt azzal tette a legtöbbet a gyermekéért, hogy minél előbb megkeresztelte, így a gyermek túlvilági élete biztosítva volt (a túlvilágnak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint a földi életnek).
Ha azt mondjuk, hogy a középkorban nem volt meg a gyermekkor felfogása, az nem azt jelenti, hogy elhanyagolták vagy elhagyták a gyermekeket, hanem azt, hogy nem ismerték fel azt a gyermeki sajátosságot, amely a gyermeket lényegileg különíti el a felnőttől. Attól kezdve, hogy a gyermek megélt az anyja vagy a dajkája gondoskodása nélkül (és az elhalálozásnak már kevesebb esélye volt), a felnőttek társadalmához tartozott és nem különbözött attól.
Nem véletlen, hogy a 12. századig a művészetben nem találkozunk gyermekábrázolással. Mert a felnőttek (és a művészek) világában nem volt hely a gyerekek számára. Mivel túl sok gyermek halt meg, a közgondolkodás nem fogadta el, hogy a gyermek már magában hord egy teljes embert. Nem volt fontos a megörökítése sem. Az első gyermekábrázolások a 13. századtól angyalok voltak, majd a gyermek Jézus. A 14. századtól aztán mindez érzelemmel is átitatódott, és Jézus ábrázolásában az anya és a gyermek viszonya jelent meg (etetés, pólyázás, játék). De itt még mindig csak egyházi ikonográfiáról beszélhetünk.
A gyermekkorról való gondolkodás változása a reneszánsz századaitól követhető nyomon. A gyermekábrázolás vallásos, egyházi ikonográfiájáról a 15-16. században vált le egy világi ikonográfia. De a gyermeket még itt sem ábrázolják önmagában. Családi körben vagy anyjukkal, játék közben láthatók a gyerekek. Ezek a gyerekek meztelenek, de már nem angyalok és nem a gyermek Jézust ábrázolják. Gyakran ábrázolják a gyermeket felnőttek között, tömegjelenetekben. (id. Zsánerjelenetek is előfordulnak. Ezekből a gyermekábrázolásokból még arra lehet következtetni, hogy a gyermekek a hétköznapi életben alapvetően nem váltak el a felnőttektől.
A gyermek külön, önmagában való ábrázolása a 17. század nagy újítása volt. A gyermekábrázolás új típusa lett a portré. A gyermek pedig a portréfestészet egyik legkedveltebb témájává vált. Hirtelen minden család magáénak akarta tudni a gyermekei arcképét. (Ez az szokás egyébként a mai napig fennmaradt, csak a festészetet a 19.
Bár ebben a korszakban még magas volt a gyermekhalandóság, mégis felfedezhetünk egy újfajta érzékenységet a 17. században, mely a gyermeknek jelentőséget tulajdonít. Mintha a köztudat felfedezné, hogy a gyermek is halhatatlan lélekkel bír.
És nagyon érdekes, hogy bár a középkor folyamán már elkezdtek a kézművesek babakészítésre szakosodni, a babagyártás virágkora is az 1600-as években kezdődött meg igazán. És ezt a gyermekábrázolások is visszaigazolják. A gyermekportrék nagyon fontos forrásai a babatörténetnek. Ebből a korszakból ugyanis nagyon kevés baba maradt fenn, a gyermekportrékon viszont nagyon sokat megörökítettek, amelyeket ha összevetünk írott forrásokkal, pl. naplórészletekkel, hagyatéki iratokkal, akkor kirajzolódnak a korszak babatípusainak jellegzetességei.
A 16-17. században a babakészítő tevékenységből eladásra szánt babák zöme fából készült. Ezek főként Németország és Ausztria erdőben gazdag vidékéről kerültek ki, és vásárokon árusították őket. Az egyik leghíresebb babakészítő vidék Thüringia volt. De híres játékkészítő központ volt Nürnberg és Sonneberg, ahonnan már a 15. századból is feljegyeztek híres babakészítőket, és agyagbabák is fennmaradtak erről a területről. Az itt készült játékszerek külföldre is eljutottak. Európában itt foglalkoztak legkorábban iparszerűen babakészítéssel.
A babakészítő tevékenységnek egyébként nagy lendületet adott a vallás is, méghozzá a betlehemek által. Az egyik legkorábbi gyermekportré, amelyen babával látható egy gyermek, 1502-ben készült. Károly főherceget és nővéreit ábrázolja. A legfiatalabb Izabell, aki valamivel több mint 3 éves. Kezében egy baba, amely a felnőtt divat szerint van öltöztetve. A 16. századtól a 19. századig a baba mindig a legújabb divat szerint volt öltöztetve.
Nagy ritkaságnak számít az az eredeti baba, amit 1966-ban találtak meg egy rajnai kastély falazata mögött. Kb. 23 cm, hársfából faragták, és 1530 körül készülhetett. A Lucas Cranach festményről ismert babához nagyon hasonló, az arányait és a ruházatát tekintve is. Finoman bordázott egyenes vonalú földig érő szoknyát visel. A ruha felső része mélyen dekoltált, fején a homlokot és fület szabadon hagyó főkötőt visel. Idősebb és ifjabb Cranach a német festészet kiváló képviselői voltak. Thüringiából származtak és Nürnbergben alkottak. Úgy tűnik, hogy szenvedélyük volt a baba, mert több portréjukon is feltűnnek babák.
A másik kép egy holland festő képe, a hajviselet nagyon hasonló. 1577-ből származik Stuart Arabella portréja, ez már Angliában készült. Az ő babájának már rátett haja van. A korai fababákon emberi hajat használtak, de általában csak elnagyoltan ráragasztották, és a kalap vagy a fityula tartotta a helyén. Ebben az időben sok baba Németországból került Angliába.
Az 1600-as és 1700-as évekből fennmaradt babák nagy többsége viszont már Angliában készült. A legtöbbet fenyőfából csinálták. Ezek már nem csak festményeken tanulmányozhatók, hanem múzeumokban és jelentős babagyűjteményekben is, de a 17. századból kevesebb, mint 30 darab baba maradt fenn.
Különösen gondos kivitelűek az 1680 és 1720 között készült fababák. Utána a minőségük romlani kezdett. A korai daraboknak kimondottan egyéni arcvonásaik vannak. Az ehhez a korszakhoz tartozó babákat gyakran nevezik Anna királynő babáknak, bár ez helytelen, mert legtöbbjük nem a királynő uralkodása alatt (1702 és 1714 között) készült, hanem korábban vagy később. A pontos korukat nehéz meghatározni. Gyakorlatilag felbecsülhetetlen értékűek ezek a babák.
A fej és a törzs mindig egy darabból van kifaragva, és igen karcsú a derekuk. A végtagok azonban különböző módokon kapcsolódnak a törzshöz. A felsőkar általában vászonból készült, az alsókar pedig fából. Jellegzetesen kerek arcuk van ezeknek a babáknak. A nyakuk hosszú és vékony. A kézen és néha a lábon az ujjakat is kidolgozták, sokszor a körmöket is jelezték. Az egész testet először gipsz alapozóréteggel vonták be, majd finoman befestették, végül belakkozták.
Az egyik legkorábbi épen megmaradt angol fababa a Victoria és Albert Gyermekmúzeumban található. 1680 táján készülhetett, London környékén. Szakképzett iparosok készítettek ilyen babákat, de nem feltétlenül a gyerekek számára. Úgy is nevezik, hogy az öreg trónkövetelő. Állítólag II. Jakab skót király ajándékozta egy családnak, amely hű volt a Stuartokhoz. Mivel királyi ajándék volt, nem játszottak vele, ez az állapotán is érzékelhető. A ruhája finom anyagokból készült, de nem lehet levenni róla. Az arc és a kéz gipsszel van bevonva. Ebben a korban nagyon divatosak voltak a fekete szépségtapaszok, ez az 1702 előtti babákon is megjelenik, mint ezen is. A szemek még nem üvegből készültek, hanem festve vannak.
Az 1690-es évekből származik és szintén a V&A Múzeumban található a Lady Clapham nevű baba. Az előzőhöz nagyon hasonlít, gazdag ruhatárral rendelkezik, amely nagyon jó állapotban maradt meg, elképzelhető, hogy nem játszottak vele. A jellegzetes piros foltok az 1690-es években jelentek meg a babákon, ezen is látható. És jellemző, hogy néha aránytalanul nagy kezük van. Ásószerű kéznek is nevezik ezeket a kezeket, amelyeknél eleinte csak a hüvelykujj volt különálló, majd külön kifaragták az ujjakat is, de az ujjak készülhettek csontból, szalmából vagy bambuszból is. Gondosan faragták őket.
Jan de Meyer holland festő képén négy kislány vesz körül egy ilyen babát. A festmény 1718-ban készült.
1710 körül sok babának készült kecskebőrből a karja, és ezt a megoldást a későbbi mázas porcelánbabákon is alkalmazták. De fontos megjegyezni, hogy az anyagok felhasználása nem változott olyan gyorsan a babagyártásban.
Az 1700-as évek elején a térdízületeket már csapkötéssel alakították ki, egy lyukkal ellátott kiálló fadarab illeszkedett egy horonyba, és egy fapöcök kötötte össze a testrészeket, és ez tette lehetővé a végtagok hajlítását. 1750-re már nagyon sok babának volt ilyen módon mozgatható a könyöke is.
Ha megvizsgáljuk ezeknek a babáknak a tekintetét, akkor az egyéni arcvonásoktól függetlenül is felfedezhetünk azonosságokat, jellegzetességeket. A korai fababáknak festett volt a szeme, de a 17. századodtól kezdve a nagyobb fababákon üvegszemet használtak, a fejbe vágott nyílásokba illesztve. Ezek a szemek jellegzetes mandula formájú szemek, eleinte pupilla nélkül, majd 1740 után fekete pupillával. Ezek az üvegszemek már Európából érkeztek. A babák haja korábban csak festve volt, majd emberi hajból készült parókát használtak, de eleinte csak elnagyoltan ragasztották rá a fejre.
A 18. Mint említettem, 1720 után a fababák minőségi fejlődése megállt. A finoman megmunkált arcok stilizáltabbak lettek, és az arcvonásokból eltűnt az egyéni megjelenés. A karcsú derekú és széles csípőjű körvonal megmaradt, de a törzs és a végtagok elnagyolttá váltak. A horony-csap megoldású ízületek azonban jól működtek, és egyre általánosabbá váltak, könnyű mozgást biztosítva a karoknak és a lábaknak. A festési technikák is primitívebbé váltak. A gipsz alapozóréteget még használták, de a 18. század vége felé a gipszréteget is elhagyták, és a babatestek festetlenek maradtak. A V&A Múzeum egyik babáján jól látszik ez a hanyatlás. 1750-1770 között készült. A test és a végtagok csak nagyjából vannak kidolgozva. Korábban a melleket is megformázták (a korábbi babán ez még látszik), itt már ez is elnagyolt. Jellegzetessé vált erre az időszakra, hogy az orr egy háromszög alakú fadarab lett.
Érdemes megfigyelni ezeknek a babáknak a testarányait. A karcsú derekuk és a hosszú végtagjaik néha kísértetiesen hasonlít a 20. századi Barbie babák alakjára, bár jóval nagyobb méretben is készültek. De a céljuk hasonló volt, a felnőtt hölgy-szerepre felkészíteni a kislányokat.
A nagy drága fababáktól függetlenül létezett sok kicsi fababa is, mozgatható karokkal és lábakkal. (1 cm-től 20 cm-ig). Ezek 1790 után készültek Németországban, amikor Dél-Tirolban, a grödeni völgyben újabb centruma keletkezett a játékszeriparnak. Ezek voltak az ún. Dutch doll-ok vagy a pegwooden, pegdolls nevű babák. Kényelmes méretűek voltak babaházak számára. Az áruk a kidolgozottságuknak megfelelően változott. A Dutch a holland kikötőkre utal, amelyeken keresztül Angliába szállították őket. A peg pedig a fapöcökre utal, amellyel az ízületeiket összeillesztették. Ezek egyszerű esztergályozott és faragott figurák voltak. Lényegében a mai napig gyártják őket, és Magyarországra is eljutottak a 19. századtól kezdve. Itt fakatónak nevezték őket. A Moskovszky-gyűjteményben is vannak fakatók, egészen pici méretben. A végtagjaik fapöcökkel vannak rögzítve. A grödeni völgyben készültek, ezek azonban már a 19.
A 17-18. században nem csak fából készültek babák. Népszerű anyag volt a korban a viasz és a papírmasé is, sőt ötvözték is a kettőt. Ezek itt massza babák, melyek keverék anyagokból készültek. A fát egyéb adalékanyagokkal ötvözték, így könnyű és olcsó anyagot hoztak létre, amely a fánál képlékenyebb volt. Nagyon sokféle recept létezett annak megfelelően, hogy milyen anyagokat használtak fel (rozs, korpa, fűrészpor, enyv, papír, gipsz, stb.), és nagyon sokáig kísérleteztek azon, hogy a megfelelő minőséget elérjék, és az anyag ne legyen kitéve a férgek, rágcsálók támadásainak. A 18. század végére főként Sonneberg környékén nagyon általánossá vált ez a babaanyag. Az élethűség jegyében alkalmazták azt az eljárást, hogy a massza fejeket viasszal vonták be. Ennek azonban volt hátulütője, ugyanis a papírmasé és a viasz nem egyformán tágult, és ez repedéseket eredményezett a felületen.
A 18. század második felétől teljes egészében viaszból is készültek babák, főként Angliában. Itt érdemes kicsomagolni a pólyából Moskovszky Éva viasz babáját, amely ruha nélkül inkább hölgy, mint csecsemő, és a korai angol viaszbabák jellegzetességei felfedezhetők rajta. A fababákhoz hasonlóan hölgyet mintáz, karcsú derékkal, hosszú végtagokkal, magas homlokkal, amely az előkelő származás jele volt a György-kori Angliában.
Ha a korszak babáiról beszélünk, akkor mindenképpen meg kell említeni azokat a babákat is, amelyek Franciaországban készültek. Mert Franciaország nem csak divatnagyhatalom, hanem babanagyhatalom is volt, már a 17. század közepétől. A babák és a divat kapcsolata már ekkor kialakult. A 18. század folyamán Franciaország vezető szerephez jutott az európai babagyártás területén. Maga a baba teste és feje nem sokat változott, megmaradtak a fababák, de a babák toilette-je a legnagyobb fényűzéssel készült. Megvolt a maguk gardrobe-ja éppúgy, mint a felnőtt hölgyeknek. Fontos leszögezni, hogy a babák nem kizárólag a gyermekek sajátjai. Van olyan elmélet, a...
A gyűjtés és a restaurálás
Borbély Csabánál is így indult minden: először csak megtetszett neki néhány porcelánbaba, később pedig egyre több szépség gyűlt össze körülötte. A baba gyűjtemény ma már évek munkáját és sok személyes élményt őriz.
A baba gyűjtemény története egy régi karácsonnyal kezdődött. A dunaújvárosi Borbély Csaba akkor éppen külföldről jött haza, és ajándékot keresett a család női tagjainak. Egy svéd bolhapiacon meglátott néhány porcelánbabát, amelyek valamiért rögtön megtetszettek neki. Úgy gondolta, jó meglepetés lehet belőlük, és hazavitte őket. Akkor még nem sejtette, hogy ez a spontán döntés később egy több száz darabos gyűjtemény kezdetét jelenti majd.
Csaba azt a darabot tartja a baba gyűjteményből, amit elsőnek hozott az anyukájának
Az első babák ajándéknak indultak, a család pedig örömmel fogadta a különleges darabokat. A gyűjtemény azonban hamar túlnőtte magát. A polcokon, a kanapén, később már a szobák minden szegletében porcelánarcok néztek vissza. A különleges kollekcióról videó is készült, amelyet a Bors online is bemutatott.
Csaba régi álma volt, hogy a babák ne csak a lakásban várják csendben a sorukat, hanem mások is megcsodálhassák őket. Ez az álom idővel valóra vált, hiszen a gyűjtemény több babakiállításon is bemutatkozhatott. A DUOL korábbi írásai már felidézték azt a különleges élményt, amikor Csaba kincsei egyszerre sorakoznak fel a tárlatokon. Az évek során számos helyszínen láthatta őket a közönség, köztük a 2022-es baracsi kiállításon is, ahol a látogatók hosszasan elidőztek a porcelánbabák között, újra és újra felfedezve a finom részleteket.
A rekordnak számító baba gyűjtemény az évek alatt nemcsak méretében, hanem értékében is hatalmasra nőtt. Ma már több mint húszmillió forintot ér, és vannak köztük olyan limitált kiadású darabok, amelyek akár egymillió forintot is érnek. Csabának azonban a legnagyobb örömet mégsem az érték jelenti, hanem az a gondolat, hogy egyszer egy állandó kiállításban mutathassa be őket.
5+1 érdekesség a porcelánbabák világából
- Egyedi arcok: minden porcelánbaba kézzel festett, ezért nincs két teljesen egyforma darab.
- Miniatűr mestermunka: a ruhák csipkéi, fodrai és apró gombjai mind aprólékos kézimunkával készülnek.
- Nem játékra készültek: a porcelán törékenysége miatt ezeket a babákat inkább műtárgyként kezelik, nem gyerekjátékként.
- Értéknövekedés: a ritkább, limitált darabok ára évek alatt akár milliós értékre is emelkedhet.
- Történelmi hangulat: a babák ruházata gyakran korhű stílusokat idéz, igazi időutazás végignézni őket.
- +1: Extra kellékek: sok porcelánbabához miniatűr ernyők, cipők, babakocsik és apró kiegészítők készülnek, amelyek önmagukban is gyűjtői értéket képviselnek.
Ahogy arról társoldalunk, a feol.hu is beszámolt, Csaba részt vett a TV2 Kincsvadászok című műsorában is, ahol a kereskedők először nem is hitték el, milyen különös hobbival érkezett. A több mint nyolcszáz porcelán fejű baba látványa mindenkit meglepett, és a műsorban elhangzottak szerint ez az egyik legnagyobb ilyen gyűjtemény az országban. A bemutatkozása sok mosolyt és meglepett pillanatot hozott.
A hely kevés, az álom nagy A sok baba idővel egyszerűen kinőtte a panellakást. Ma már alig van olyan hely, ahol ne ülnének vagy állnának porcelánarcok, és több darab dobozokban vagy a garázsban várja, hogy előkerüljön. A ruhákat időnként ki kell tisztítani, a hajakat rendbe tenni, és a vitrinekben is mindig akad munka. Csaba ennek ellenére szívesen foglalkozik velük, mert ezek a babák közel nőttek a szívéhez. Régóta szeretné, ha egyszer egy állandó porcelánbaba kiállításon kapnának helyet, ahol végre méltó környezetben láthatná őket a közönség.
A nemzedékeken átívelő értéket Éva is megerősíti. Mint fogalmaz, „egy porcelánbaba négy generáció számára ad értéket: a gyermek örül a játéknak, a szülő babázik a gyerekkel, a nagyszülő ruhácskákat varrhat és öltöztethet, a dédszülőnek pedig a régi emlékeit élteti”.
Míg a Barabás Villa kiállítóterében sétálunk, azt is elárulja, fordított utat járt be a babákhoz való viszonyában, előbb készített ugyanis saját babákat, és csak azután fogott antik babák restaurálásába. Nem meglepő, amikor kiderül, hogy rajongása gyermekkora óta tart, meghatározó meseélménye volt a „Panninak van hat babája” kezdetű mondókás-rajzos kis mesekönyv, de megemlíti nagyapja, Budavári Mátyás hatását is, aki saját meséket mesélt, mindenfajta állattal megismertette - legyen az szalamandra, levelibéka, éticsiga stb. A gyermekként ajándékba kapott babáit látva azonban folyamatosan hiányérzete volt.
A mostani életmű-babakiállítást Éva a férjével már több éve megálmodta. Ezzel a megoldással nemcsak felnőtteknek nyújthat a kiállítás páratlan élményt, de a padlóra rendezett kis enteriőrök, életképek a gyerekek számára is elérhető magasságban láthatók. Két szinten pedig antik babák sora helyezkedik el. Itt fönt ugyanis - mutat szét a galérián, ahol saját készítésű babái foglalnak helyet - mindegyik babának neve van, míg alul az antik restauráltbaba-remekműveket gyártó és típus alapján emlegetik. A sor a kereskedelmi forgalomban kapható gipszformák felhasználásával készült mai, egyedi porcelánbabáktól haladva a saját modellezett figurákig tart.
Egy angyalarcú, elmélázó kislány baba vonzza magára a tekintetet, és megdöbbenésünkre a lányka ölében még egy méretarányos, élethű plüsscica is gömbölyödik. Aztán kiságyban fekvő reborn csecsemő baba mellett sétálunk el. Eredetileg idős hajléktalant szeretett volna alkotni, de az ihlet valahogy mégis úgy vezette a kezét, hogy végül Elemér bácsi vonásai öltöttek formát a modellezés nyomán. Elemér bácsi „óriás párja”, egy másik idős figurát ábrázoló életnagyságú baba a galéria végében egy széken helyet foglaló Lenke néni. Az „élettelenség” persze jelen vonatkozásban nem is olyan egyértelmű, és immáron nemcsak a babák személyiségtükröző egyediségére vagy a nevükre gondolunk, hanem megformálásuk mikéntjére is. Helmeci Éva figurái ugyanis az utolsó apró részletig kézzel készülnek, szemben például a gyári babákkal. A babák bőrszíne, kék erecskéinek festése éppúgy átgondoltan jelenik meg, mint ahogy a tekintetük sem véletlenül annyira élethű: mindegyikük kristályüveg szemet kapott.
A kiállításon haladva persze nem tűnne fel, hogy melyik az az egyetlen baba, akinek nem kristályüveg, hanem festett szeme van. Ha mégis becsúszik egy kis gikszer, Évának elölről kell kezdenie a folyamatot. A porcelánbabákhoz általában hat gipszforma tartozik: fej, mell-lap, két kar és két láb. A hozzájuk tartozó textil testet a babakészítők saját maguk varrják kifejezetten arra a babakarakterre. Alapanyag-használatban szintén szigorúak a követelmények: szinte csak természetes anyagokat használnak. A ruhákat organikus anyagból varrják, a babacipőket pedig éppúgy bőrből, mint az igényes gyerekcipőket, így aztán nem ritkán majdnem annyiba kerülnek, mint a hús-vér gyerekekre kerülő változatok.
„Előfordul azért, hogy gyerekcipő kerül egy-egy babára - avat be Éva, rámutatva egy kopottas pici lábbelire. Az alsó szinten antikbaba-karaktereket csodálhatunk meg.
Később, már kint, a Barabás Villa kertjében beszélgetve Éva egy általánosabb érvényű következtetést is megoszt. „Úgy érzem, régebben a gyerekek valahogy jobban vigyáztak a játékaikra, igaz, az akkori játékokat időtállóbbra készítették. A biszkvit porcelánfejű antik babáknak még a használatuk is más volt: nem játszhattak velük naponta, csak ünnepnapokon, vagy egy-egy fénykép erejéig vehették kézbe a babácskájukat. A régi játékok, babák sok generáció életét kísérhették végig.
Éva ezért egy-egy helyreállítás során gyakran eltöpreng azon, vajon mi mindenről tudna mesélni a sokszor több emberöltőt is végigkísérő baba. Gyűjteménye legidősebb darabja, Paulie 1850-ből származik. Kész csoda, hogy francia selyem eredeti ruhácskája és eredeti bőrcipőcskéi ilyen megkímélt állapotban fennmaradhattak. Restaurálása során Éva különösen sok időt töltött vele. Előbb törött fejét kellett újjáépítenie, aztán kezébe vette az ecsetet, hogy visszaállítsa eredeti arcvonásait és hajtincseit.
„Amikor hozzáláttam a festéséhez, nem voltam elégedett a végeredménnyel, így leszedtem a festéket. Újrafestettem, megint leszedtem. Ez így ment egy darabig, aztán elpakoltam a babát a festékekkel együtt. Helmeci Éva szerint rossz passzban nem szabad ilyen nagy figyelmet igénylő, aprólékos munkát végezni. Amikor viszont alkotni kezd, a baba szinte újjáéled a kezei alatt. „Van olyan baba, amelyre, ha ránézek, és esetleg megkérdezik, mit is javítottam rajta, még én magam sem tudom... Abban is biztos, hogy a tanulást senki nem úszhatja meg.
Helmeci Éva szerint ma nagyon kevesen foglalkoznak Magyarországon babakészítéssel, és igazán iskolája sincs ennek a szakmának. Mindezekkel együtt a babakészítésen morfondírozó, babaszerető fiatalokat arra buzdítja: bátran válasszák ezt hobbinak, mert nagy örömet szerez, az alkotásból nyert derű pedig az egész család érzelmi stabilitására kihat. „Ha a nő boldog és kiegyensúlyozott, akkor a család is boldog és összetartó - összegzi a babakészítés és -restaurálás tanulságait. - A mai világban az alkotás mint hobbi felértékelődik, hiszen nincs időkorlát, az ember a saját tempójában fejlesztheti önmaga képességeit, határ a csillagos ég.
