Az emberi sors gyakran fonódik össze a művészet sorsával, és nem ritkán az élet vége kapcsolódik össze a kezdet boldogságával. Somlyó Zoltán élete is ilyen ívet rajzolt, melynek kezdetét és végét egyaránt a művészet és a boldogság jellemezte.
Tizenévesen, 1932-ben jelentkezett a költői pályán, Karinthy Gáborral közös verseskötetben. A kötet előszavát maga a nagy példakép, Somlyó Zoltán írta, aki kedvtelve mondogatta, ha tehetséges költeményre bukkant: „ez vers”. Ezt követően megnyílt előtte a Nyugat című folyóirat, és felfigyelt rá József Attila, akit Devecseri a mesterének tartott. A Szép Szó is közölni kezdte munkáit, jelezve a fiatal tehetség ígéretes útját.
A költészet nem csupán hivatás, hanem életforma is volt Somlyó Zoltán számára. Kosztolányi így írt róla: „Mindig költő volt… mindig verseket írt. Vagy befejezett egyet, vagy újba kapott… Mindig költő volt.” Karinthy is hasonlóan vélekedett: „Költő volt, csak költő. Semmi több. Költő volt - valódi költő -, nem kevesebb!” Ez a mély elkötelezettség jellemezte egész életét, annak ellenére, hogy a XX. században versekből és csakis versekből élni próbálni a technokrácia és gazdasági válságok idején nem volt könnyű feladat. Sokan „érzéki és finom barbárnak” tartották, aki a zabolátlan daloláson kívül semmire sem alkalmas, még a prózaírás követelte fegyelemre sem. Azonban ez az ítélet hiányos, hiszen Somlyó Zoltán életművének jelentős, ám sokáig elfeledett része a prózai írásaiban rejlik.
A százéves évforduló hozta felszínre fiatalkori újságírói munkásságát, amikor is vidéki lapokba, később pedig nagy pesti lapokba írt sok száz cikket, karcolatot, tárcát, életképet. A „Öt perc az utcán” című gyűjtőcímmel sorozatosan megjelenő, prózaversnek beillő napi feljegyzései is tanúsítják írói gazdagságát. Ezek a korabeli magyar hírlapok kincsei, amelyek a század elejének szellemi életét tükrözik.
Somlyó Zoltán nevének eredete is titkokkal és rejtélyekkel övezett. Alig tizennyolc évesen, első diákkori verseinek megjelenése után vette fel a Somlyó nevet. Pannóniában született, de neve eredete nem kapcsolódik szorosan a helyszínhez. Vajon a Somló hegy inspirálta, vagy más út vezetett ehhez a ritka és szép névhez? Kosztolányi szerint ez a név talán a magyar nyelv ékköveit magában foglaló „bűvös szótárának” része lehetett már ekkoriban is.
Az „átkozott költő” önmagának adott epitétonja is éppoly rejtélyes, mint a neve. Bár nem tudott franciául, Baudelaire Utazását németből fordította, elsőként, megelőzve Tóth Árpád klasszikussá vált fordítását. Fordítása úttörő volt, és máig őrzi a felfedezés frissességét. A Verlaine Les poètes maudits című művének hatása is érződik rajta, bár e kifejezéssel való találkozása nem egyértelmű. Azonban a szavakkal való barátkozás, legyen az „végzetes”, „átkozott” vagy „halálos”, életének és költészetének alapvető viszonylatává vált.
Somlyó Zoltán lírája a végletek között feszülő feszültséggel jellemezhető. Egyik verse „mézesebbet és dúsabbat és telibbet” írt magyarul Karinthy szerint, míg mások meglepő kapcsolatokkal és teljes sikerekkel gyönyörködtettek. Ugyanakkor a túlzó túlfűtöttség mélyén ott bujkált a tiszta dal és mese, a modern költészetből sokáig száműzött „könnyű” nemtők. Ez a kettősség jellemezte egész pályafutását.
Magyar irodalom kezdőcsomag!
A költészet mellett Somlyó Zoltán jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott. Képes volt arra, hogy a világirodalom remekeit magyarra ültesse át, így Catullus, Shakespeare és Firdauszi is megszólalt magyarul az ő tolmácsolásában. Emellett számos saját alkotása, mint az Odüsszeusz szerelmei című színdarab, A meztelen isten, Homéroszi utazás című útikönyve, mind-mind e világirodalmi bolyongások eredményei.
Somlyó Zoltán élete a művészetnek szentelt élet példája, amely a kezdeti boldogságtól a pályatársak elismerésén át a prózai és műfordítói életműig ívelt. Költészetének és írásainak hatása ma is érezhető, emlékeztetve minket a magyar irodalom gazdagságára és sokszínűségére.