Amikor egy édesanya először pillantja meg gyermeke apró sziluettjét az ultrahangfelvételen, ritkán gondol bele abba az elképesztő mérnöki folyamatba, amely a mélyben zajlik. A parányi végtagok és az alig látható gerincoszlop mögött egy dinamikusan változó, élő szövet épül fel, amely egy életen át tartó stabilitást biztosít majd. A csontrendszer fejlődése nem csupán a méret növekedéséről szól, hanem egy rendkívül precízen összehangolt biológiai táncról, amely már a fogantatás utáni első hetekben kezdetét veszi.
A vázrendszer alapjai már a fogantatás utáni 5. héten elkezdenek kialakulni embrionális kötőszövet formájában, a tényleges csontosodási folyamat pedig a 8. hétre tehető. Ekkor még nem beszélhetünk valódi csontokról, csupán egyfajta embrionális kötőszövetről, az úgynevezett mezenchymáról. A fejlődés során két fő úton indul el a csontosodás. Az egyik a közvetlen vagy kötőszövetes csontosodás, amely elsősorban a koponya lapos csontjait és a kulcscsontot érinti. Itt a sejtek közvetlenül csontszövetté alakulnak, kihagyva a porcos fázist. A másik, sokkal gyakoribb folyamat a porcos előfázison keresztüli csontosodás, amely a végtagok hosszú csontjait jellemzi. A nyolcadik hét környékén a porcos váz már felismerhető formát ölt, és megjelennek az első csontosodási magvak. Ez az a pillanat, amikor a lágy szövetekbe elkezdenek beépülni az ásványi anyagok, és a kalcium-foszfát kristályok megkezdik hódító útjukat.
A csontfejlődés főbb szakaszai
A magzati fejlődés
A második trimeszter az az időszak, amikor a csontok növekedése és keményedése látványos sebességre kapcsol. A magzat ekkor már aktívan mozog, rúgkapál és nyújtózkodik, ami elengedhetetlen a csontszövet egészséges fejlődéséhez. Ebben a szakaszban a kalcium-háztartás szerepe felértékelődik. A kismama szervezete hihetetlen hatékonysággal juttatja el a szükséges tápanyagokat a méhlepényen keresztül a magzathoz. Érdekesség, hogy a magzat csontrendszere az utolsó trimeszterben építi be a kalciumkészletének jelentős részét, mintegy 80 százalékát.
A csontok hosszirányú növekedéséért a porcos végek, az epifízis korongok felelősek. Ezek a területek maradnak legtovább puhák és porcosak, biztosítva a teret a folyamatos megnyúlásnak. Ha a csontok már az elején teljesen megkeményednének, a gyermek nem tudna növekedni.
Születés utáni fejlődés
A születés pillanatában a legösszetettebb feladat a koponyára hárul. Ahhoz, hogy a baba feje átférjen a szűk szülőcsatornán, a koponyacsontoknak bizonyos fokú mozgékonysággal kell rendelkezniük. Ezt a problémát a természet a varratok és kutacsok rendszerével oldotta meg. A legnagyobb és legismertebb a nagykutacs, amely a fejtető elülső részén található. Ez a puha pont nem csupán a szülésnél segít, hanem teret enged az agy rendkívül gyors növekedésének is az első két évben. Az agy térfogata az első tizenkét hónapban megduplázódik, és ha a koponya már ekkor zárt, csontos doboz lenne, ez a fejlődés gátolva lenne.
Érdemes tudni, hogy a kutacs állapota árulkodó jel lehet az orvosok és a szülők számára. A beesett kutacs például folyadékhiányra utalhat, míg a túlságosan feszülő vagy elődomborodó kutacs a koponyaűri nyomás megváltozását jelezheti.
A születés után a gravitáció válik a csontok legnagyobb tanítómesterévé. Amíg a méhen belül a magzat lebegett a magzatvízben, addig a külvilágban meg kell tanulnia megtartani saját súlyát. Az újszülött csontjai még viszonylag magas víztartalommal és kevesebb ásványi anyaggal rendelkeznek, ami rugalmassá teszi őket, de kevésbé ellenállóvá a tartós terheléssel szemben. A mozgásfejlődés minden egyes szakasza - a hason fekvés, a gurulás, a kúszás és a mászás - specifikusan terheli a csontokat, segítve azok formálódását. A kúszás és mászás során például a vállöv és a medence csontjai kapnak olyan ingereket, amelyek elengedhetetlenek a helyes ízületi vápatartás kialakulásához.
Ebben az időszakban történik meg a gerincoszlop élettani görbületeinek kialakulása is. Az újszülött gerince még egyetlen nagy C-betűt formáz. Ahogy elkezdi emelni a fejét, kialakul a nyaki görbület, majd az üléssel és állással az ágyéki szakasz is felveszi jellegzetes ívét.
Növekedés és táplálkozás
Bár a genetika adja meg az alaprajzot, az építőanyagokat az édesanya biztosítja. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a várandósság alatti táplálkozás hosszú távú hatással van a gyermek csonttömegére és későbbi csontritkulási kockázatára. A modern étrendben gyakran háttérbe szorul a magnézium és a foszfor, pedig ezek az elemek alkotják a csontmátrix stabilitását. A K2-vitamin szintén méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig ő az a „forgalomirányító”, aki gondoskodik róla, hogy a kalcium ne az erek falában rakódjon le, hanem eljusson a csontokba.
Sokan tartanak attól, hogy a terhesség „elveszi a fogakat és a csontokat” az anyától. Való igaz, hogy ha az étrendi bevitel nem elégséges, a szervezet a saját raktáraiból, az anya csontjaiból kezdi el mobilizálni a kalciumot, hogy a magzat szükségleteit fedezze.
A gyermekkor egyik legmeghatározóbb élménye a „növés”. Mindannyian emlékszünk a szemöldökfára húzott vonalakra, amelyek a centiméterek lassú, de biztos gyarapodását mutatták. Ez a folyamat a csöves csontok végeinél található epifízis porckorongoknak köszönhető. Ezek a zónák rendkívül érzékenyek és sérülékenyek. Egy gyermekkori csonttörésnél az orvosok mindig kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy érintett-e a növekedési zóna. Ha ugyanis itt történik maradandó károsodás, az adott csont növekedése lelassulhat vagy ferdén folytatódhat.
A növekedési ütem nem egyenletes. Vannak időszakok, amikor a gyermek látszólag „egy éjszaka alatt” növi ki a nadrágját. Ilyenkor jelentkezhetnek az úgynevezett növekedési fájdalmak is, amelyek leggyakrabban az esti vagy éjszakai órákban kínozzák a kicsiket.
Ahogy a gyermek elhagyja a csecsemőkort és bekerül a közösségbe, az étrendje gyakran válogatóssá válik. Ez egy kritikus pont, hiszen a csonttömeg felépítése ekkor is gőzerővel zajlik. A szervezet ebben az időszakban egyfajta „csontbankot” épít. A cukros üdítők és a túlzott sófogyasztás komoly ellenségei a csontoknak. Emiatt érdemes a gyermeket a tiszta víz és a természetes alapanyagok szeretetére nevelni. A tejtermékek mellett érdemes felfedezni a növényi kalciumforrásokat is. A sötétzöld leveles zöldségek, mint a brokkoli vagy a kelbimbó, nemcsak kalciumot, hanem értékes K-vitamint is tartalmaznak. Az olajos magvak - természetesen a fulladásveszély elkerülése mellett, például őrölve vagy krémként - kiváló magnéziumforrások.
A mozgás és az életmód szerepe
A modern életmód egyik legnagyobb veszélye a mozgásszegénység, ami a gyermekek csontfejlődésére is rányomja a bélyegét. A csont élő szövet, amely reagál a rá ható erőkre. Az ugrálás, a futás és a fára mászás során keletkező ütődésszerű terhelés (úgynevezett impact terhelés) a legerősebb inger a csontsűrűség növelésére. A sportolás nemcsak az izmokat erősíti, hanem a csontok belső szerkezetét, az úgynevezett trabekuláris állományt is optimalizálja. Ez a belső, szivacsos szerkezet úgy rendeződik át, hogy a lehető legnagyobb teherbírást biztosítsa a legkisebb súly mellett.
Különösen fontos a szabadban töltött idő a D-vitamin szintézis szempontjából is. Még borús időben is több UV-sugárzás éri a bőrt a szabadban, mint a belső terekben, ami elengedhetetlen a csontanyagcsere egyensúlyához.
A járulékos csontok
A járulékos csontok gyakran okoznak bizonytalanságot a szülőkben, amikor egy képalkotó vizsgálat - például röntgen vagy MR - során „plusz csontként” jelennek meg gyermekük lábán vagy bokáján. Ilyenkor természetes kérdés, hogy vajon fejlődési rendellenességről, betegségről vagy kezelést igénylő eltérésről van-e szó. Fontos már az elején hangsúlyozni: az elváltozások többsége ártalmatlan anatómiai variáns, vagyis a test egyik természetes változata. Önmagukban nem jelentenek betegséget, és nagyon sok gyermeknél soha nem okoznak panaszt.
Ugyanakkor bizonyos helyzetekben - például sport, túlterhelés vagy nem megfelelő cipőviselés esetén - a csontok panaszt is okozhatnak, ezért érdemes tisztában lenni a jelentőségükkel. Ez az összefoglaló abban segít, hogy a járulékos csontok gyerekkorban mit jelentenek, mikor tekinthetők teljesen ártalmatlannak, és mikor indokolt gyermekortopédiai vizsgálat.
Mik azok a járulékos csontok?
Olyan veleszületett csontos képletek, amelyek a csontfejlődés során elkülönülten maradnak meg, és nem forrnak össze a fő csonttal. A gyermekek csontjai fejlődésük során több csontosodási magból alakulnak ki. Normál esetben ezek a csontosodási centrumok később egyesülnek, és egységes csonttá válnak. Ha ez az egyesülés nem történik meg teljesen, akkor egy különálló csontdarab marad vissza - ezt nevezzük járulékos csontnak.
Ezek a csontok általában: kisméretűek, jól körülhatároltak, sima, szabályos felszínűek, már gyermekkorban jelen vannak, csak sokszor később derülnek ki. Fontos tudni, hogy nem törések, és nem is „rosszul összeforrt” csontok. A töréssel szemben a járulékos csont sima szélű, rendezett szerkezetű, míg a törés általában éles, szabálytalan kontúrt mutat.
Hol fordulnak elő leggyakrabban?
Gyermekkorban a járulékos csontok leggyakrabban a láb és a boka területén fordulnak elő. Ennek oka, hogy itt különösen sok csontosodási centrum vesz részt a fejlődésben. A leggyakoribbak:
- Os tibiale externum (accessory navicular): A belső lábszélen, a sajkacsont közelében található. Gyakran derül ki lúdtalp vagy belső lábél fájdalom kivizsgálása során.
- Os trigonum: A boka hátsó részén helyezkedik el. Főleg lábujjhegyre terheléskor (például balett, torna, labdarúgás) okozhat panaszt.
- Os peroneum: A külboka környékén, egy ín lefutása mentén található járulékos csont.
Ezek a járulékos csontok sokszor véletlen leletként kerülnek felismerésre, például bokafájdalom, sportsérülés vagy lúdtalp kivizsgálásakor.
Miért alakulnak ki?
A járulékos csontok kialakulása nem betegség, és nem genetikai rendellenesség a klasszikus értelemben. Egyszerűen a csontfejlődés egyik természetes variációjáról van szó. A csontosodás során előfordulhat, hogy egy-egy csontosodási mag nem olvad össze teljesen a fő csonttal, különálló képletként marad meg, de ettől még stabil és rendezett marad. Ez önmagában nem befolyásolja a gyermek mozgásfejlődését, járását vagy sportolási képességeit.
Okoznak-e panaszt a járulékos csontok?
A járulékos csontok döntő többsége panaszmentes. Sok gyermek és felnőtt soha nem is tudja meg, hogy járulékos csontja van. Panasz akkor jelentkezhet, ha:
- a járulékos csont mechanikai irritációnak van kitéve (szoros cipő),
- sport vagy intenzív mozgás miatt túlterhelődik,
- a környező inak és szalagok gyulladásba kerülnek,
- lúdtalp vagy tengelyeltérés miatt fokozott terhelés éri a területet.
Ilyenkor előfordulhat: terhelésre fokozódó fájdalom, helyi nyomásérzékenység, duzzanat, ritkábban sántítás vagy mozgáskerülés.
Hogyan ismerhetők fel?
Szülőként az alábbi jelek hívhatják fel a figyelmet:
- a gyermek egy adott ponton fájlalja a lábát vagy bokáját,
- sport után panaszkodik,
- bizonyos cipők viselésekor fájdalom jelentkezik,
- tapintható kemény képlet érezhető.
A diagnózis alapja legtöbbször röntgenvizsgálat, amely jól elkülöníti a járulékos csontokat más eltérésektől. Szükség esetén MR-vizsgálat segíthet megítélni a környező inak és lágyrészek állapotát.
Mikor indokolt orvoshoz fordulni?
Gyermekortopédiai vizsgálat javasolt, ha:
- a fájdalom visszatérő vagy tartós,
- terhelésre fokozódik,
- sántítás jelentkezik,
- a panaszok pihenésre sem szűnnek,
- a sporttevékenység korlátozódik.
Panaszmentes járulékos csontok esetén általában nincs szükség kezelésre, csak megfigyelésre.
Hogyan kezelhetők a járulékos csontok?
- Megfigyelés: Panaszmentes esetben ez a leggyakoribb és legjobb megoldás.
- Konzervatív kezelés: Ha a járulékos csont panaszt okoz: terhelés átmeneti csökkentése, kényelmes, megfelelő cipő, lúdtalp esetén statikai korrekció, gyógytorna, izomerősítés, ritkán gyulladáscsökkentő kezelés.
- Műtét: Gyermekkorban rendkívül ritka, csak tartós, konzervatív kezelésre nem reagáló panasz esetén merül fel.
Mire figyeljen a szülő? A legfontosabb: nem a leletet, hanem a gyermeket kell figyelni. Ha a gyermek panaszmentes, jól terhelhető és szeret mozogni, a járulékos csont jelenléte önmagában nem jelent problémát. Érdemes: figyelni a gyermek jelzéseire, kerülni a szűk, kemény cipőket, biztosítani a változatos mozgást, szükség esetén szakemberhez fordulni.
Csontfejlődési rendellenességek
A csontfejlődési zavarok a csontokat érintő veleszületett vagy szerzett rendellenességek, illetve ezek együttesen is előfordulhatnak. Olykor már a méhen belüli csontfejlődés kórosan zajlik. A rendellenesség érintheti a koponyát, a hosszú csöves csontokat, a végtagokat és a csontfejlődési folyamat egészét.
A különböző fejlődési rendellenességek következtében a csontok rövidülnek, szerkezetükben porózusak, deformáltak lehetnek, a csontnövekedés formáját tekintve, mennyiségileg és időben rendellenesen zajlik, a koponya deformálódik.
A csontfejlődési rendellenességek fajtái
Több különböző módon nyilvánulhat meg, hogy a csontfejlődés rendellenes módon történik:
- Csontkinövés - a csont növekedési zónájában a növekedés eltérő irányban is folytatódik, így egyes vagy csoportos nyúlványok jönnek létre akár már a magzati lét során és később a csontnövekedés időszakában.
- Végtagrövidülés - az ujjak és/vagy végtagok csírakezdeményei már az embrionális fejlődés szakaszában sérültek, a rövidebbre növekedés a magzati életben kezdődik, a növekedés további szakaszában is így folyik.
- Végtaghiány - az embrionális fejlődés során éri sérülés a végtagok csíralemezeit.
- Szám feletti csontképződés - alsó, gyakrabban felső végtagnál az anatómiainál több ujj képződik.
- Mellkasdeformációk (tyúkmellkas, tölcsérmellkas) - csontokat és porcokat érintő deformitás, a bordák porcos vége rendellenesen kapcsolódik a szegycsonthoz.
- Csontosodási zavar - a csontokba nem épülnek be a szükséges ásványi anyagok, elsősorban a kalcium, vagy D-vitaminhiány, felszívódási zavar miatt elégtelen a csontsűrűség.
- Törpenövés - 147 cm alatti testmagasság, 122 cm-es átlagmagasság, a végtagok, fej és törzs arányos vagy aránytalan eloszlása mellett.
- Gigantizmus/akromegália - az átlagos testmagasságot 30 - 40 cm-rel meghaladó testmagasság, felnőttkorban is beinduló növekedési hormonok okozta torzulások.
- Koponyadeformitás - csontosodási zavar a kutacsok korai, egyenlőtlen záródása következtében, genetikai károsodás okozta koponyaeltérések (kis- és nagyfejűség).
A csontfejlődési rendellenességek okai
A csontfejlődési zavarok több okra vezethetők vissza. Némelyiknél egyszerre több ok is jelen lehet, olykor nem ismert, milyen okra vezethető vissza a rendellenesség.
- Genetikai okok - örökletes hajlam családi halmozódás esetén, génsérülés.
- Az embrionális szakaszban bekövetkezett sérülés - a megtermékenyülést követő 12 héten belül a csírakezdemények osztódása, a sejtspecializációja történt rendellenesen olykor külső behatás (méreganyagok, drog, alkohol, nikotin) következményeként.
- Hormonális okok - a növekedési hormon hiánya vagy túltermelődése áll a háttérben.
- Vitamin- és ásványianyag-hiány - felszívódási zavar vagy elégtelen bevitel, illetve hasznosulás következtében.
- Csontanyagcsere-betegség miatt nem épül fel az egészséges csontállomány.
Milyen tünetekkel járnak a csontfejlődési rendellenességek?
Az egyes csontfejlődési rendellenességek a csontok minőségében, formájában, méretében és számában nyilvánulhatnak meg.
- csont(ok hiánya) - hiányzó ujjak, végtagok esetében
- csonttöbblet - szám feletti ujjak esetében
- csont törékenysége - szerkezetében, felépítésében, anyagában való eltérés
- csontok mérete rövidebb vagy hosszabb az átlagosnál
- csontok alakja deformálódik
Az alaptünet mellett számos azzal együttjáró vagy azok következtében fellépő tünetek jelentkeznek az egyes rendellenességekre jellemzően.
Hogyan diagnosztizálják a csontfejlődési zavarokat?
A csontfejlődési zavarok egy része születéskor azonnal látható rendellenességek, mások a fejlődés további szakaszában alakulnak ki vagy válnak láthatóvá. A diagnosztizálás több vizsgálattal történik:
- szemrevételezés, fizikális ortopéd vizsgálat során,
- képalkotó vizsgálatokkal (Röntgen, CT, MRI),
- hormonvizsgálatokra,
- felszívódási zavarok gyanúja esetén emésztőrendszeri vizsgálatokra,
- egyes betegségeknél genetikai vizsgálatokra is szükség lehet.
Hogyan kezelhetők a csontfejlődési rendellenességek?
Az egyes csontfejlődési zavarok a kiváltó okok függvényében kezelhetők részben a tünetek enyhítésével, a szövődmények megelőzésével, az életminőség javítása érdekében. A kezelésben szerepelnek konzervatív eljárások, ásványi anyagok, vitaminok pótlása, műtét, protézis.
Hogyan előzhetők meg a csontfejlődési rendellenességek?
A csontfejlődési zavarok csak részben előzhetők meg.
A lábfejlődés és a cipőválasztás
A gyerekláb nem egy felnőtt láb miniatűr változata. A fejlődés korai szakaszában a gyermekláb a lábujjaknál a legszélesebb. A rossz fazonú cipő így potenciálisan káros, mert korlátozza a gyerekláb természetes mozgását és fejlődését e kritikus időszakban. Emellett a gyermekkorban viselt a szükségesnél rövidebb gyerekcipő a láb rendellenes fejlődéséhez vezethet, és ezzel összefüggésben Hallux Valgus (bunions) elváltozásokhoz.
A gyermekláb évente 2-3 méretet nő átlagosan, ezért olyan babacipőre van szükség, ami puha és amiben 12-17 mm hely van még a lábujjak előtt.
A mezítlábas baba
Nincs is jobb a fiatal lábaknak, mint mezítláb, biztonságosan járkálni. Ez támogatja az izmok fejlődését, hagyja a bőrt lélegezni, és a talaj közvetlen érzése segít megtanulni járni.
A lúdtalp
A lúdtalp a láb boltozatos szerkezetének hiánya, illetve csökkent volta. Boltozatos szerkezet újszülött korban még nincs, az csak a későbbi életkorokban alakul ki. A lúdtalpas állapot kezelésének célja tehát a megelőzés.
A babalábfejet vastag zsírpárna fedi és ettől laposnak tűnik. Járás közben a szalagok és izmok erősödése hozza létre később a lábfej boltívét. Ha hagyjuk, hogy a bablábfej természetesen fejlődjön, akkor a legtöbb "rendellenesség" magától helyreáll. Ennek az az oka, hogy a babaláb még formálódó, kialakulatlan csontokból áll. Ezek olyan puha, hajlékony csontok, amik porchoz hasonlítanak. Ahogy nőnek, a csontok egyre szilárdabbak lesznek. Ahogy öregszenek ez a folyamat folytatódik, amíg a láb elnyeri végső alakját. A csontok közötti nagy hézagok változtatják a lábformát. Ebből kifolyólag nagyon fontos a megfelelően illeszkedő babacipő, ami támogatást és védelem nyújt a lábnak.
A csontok és az érzékek fejlődése a méhen belül
Már-már felfoghatatlan, milyen mértékű fejlődésen megy keresztül egy magzat a terhesség 9 hónapja alatt. Mindössze egyetlen sejtből indulva intenzív ütemben növekszik, egyre differenciáltabb sejtjei, majd szervei, testrészei alakulnak ki. Az embrió csíralemezeiből jön létre a szív, a csontok, a tüdő, fejlődik ki a máj, az érzékszervek, stb.
A 6 hetes orvosi vizsgálat alkalmával már hallható a baba szívverése. 9 hetesen alakulnak aprócska izmai, így képes mozgatni karját és lábát, 15 hetesen már kéz- és lábujjait is meg tudja mozdítani, ujját szájába veszi. Vizsgálatok szerint a 17-25. hétre kialakulnak a fájdalomingert szállító idegpályák, így a magzat arcán már a fájdalom megélése is tükröződhet.
A 2. trimeszterre minden érzékszerv működik. 7 hetes korban már tapint, a bőrén keresztül érzékeli a rezgéseket. Méhbeli környezetét és saját testét is tapintással érzékeli. Az ízlelőbimbó és a szaglóhám kialakulásának köszönhetően 15 hetesen ízeket és szagokat érez. 4 hónaposan hall, a hangokra szívfrekvencia-változással reagál, illetve zárt szemhéján keresztül a fényt és a sötétet is észleli. A 26. héttől már a szemét is tudja nyitni, a fény észlelésekor szívritmusa csökken, mozogni kezd.
A méhben az anya hangja hallható a legjobban, hisz azt a testének rezgései is továbbítják. Kutatások - melyek a magzatok szopási ritmusát vizsgálták - bizonyítják, hogy a babák már közvetlenül születésük után is képesek elkülöníteni édesanyjuk hangját más nők hangjától, azt szívesebben hallgatják. Hasonlóképp, édesapjuk hangját is felismerik, és jobban preferálják más férfiak hangjai között.
Az ultrahangos vizsgálatok alkalmával jellegzetes arckifejezéseket és gesztusokat figyelhetünk meg. A vizsgálatok során mosolygást, undort, szomorúságot, fáradtságot, búskomorságot véltek felfedezni a kutatók. Mosolyt és sírást már az 5. terhességi hónapban detektáltak a kutatók. Emellett félelemre utaló jelzések is megjelenhetnek.
Az emberi élet KEZDETE, ahogy még soha nem láttuk
A csecsemő az ingereket komplex módon fogja fel. Egyszerre észleli a szagot, ízt, látványt, hangot, rezgést, majd mindezt sűrítve őrzi meg. Ezen élményekhez olyan jellegű információkat is képes társítani, hogy azok kellemesek vagy kellemetlenek voltak számára. Például egy orvosi vizsgálat során a műszertől megijedt és elhúzódott, vagy az anya simítása jólesett neki, és közelebb bújt a simogató kézhez. Tehát elraktározza, milyen viselkedési válasszal reagált rájuk.
A kutatások bizonyítják, hogy a csecsemő születésekor veleszületett reflexekkel és tanult ismeretekkel, képességekkel is rendelkezik, melyeket az anyaméhben sajátított el és gyakorolt be. A magzat minden új ingerre felfigyel. Az ismeretlen ingerre mozdulatlanná válik, szívritmusa csökkenni kezd, az inger irányába fordul. Ha az inger hosszabban fennmarad, a baba megszokja, megbarátkozik vele, a reakció intenzitása csökken, végül eltűnik.
A legkorábbi reflex (az ún. primitív vagy túlélőreflex) már az 5. terhességi héten kimutatható. Ez a visszahúzódási (összehúzza magát vagy elhúzódik) és megdermedési (mozdulatlanná válik, élettani folyamatai lelassulnak) reflex. Akkor aktiválódik, ha a baba veszélyt észlel.
A csontok anatómiája és funkciója
A csontok biztosítják a test statikáját, a koponya és a gerincoszlop védi a központi idegrendszert, a mellkas a szívet és a tüdőt, a medence pedig a hasi szerveket. Mindezek kóros elváltozásai veszélyeztetik a szervek normális működését. A csontok mozgását az ízületek és az izmok teszik lehetővé. A végtagok abnormalitásai a mozgásokat korlátozzák („foetal akinesia deformation sequence”). Akinesiát idézhetnek elő elsősorban a csont-, az ízületi, továbbá idegrendszeri, izom-, esetleg bőrbetegségek, amelyek befolyásolják a csontok és ízületek állapotát, funkcióképességét. Mindezek a kóros elváltozások aktivitáskorlátozást vagy rokkantságot okoznak, súlyos esetben halálosak.
A csecsemő koponyája az anatómiai különbségek leglátványosabb példája. Míg a felnőtt koponya csontjai szorosan, mozdíthatatlanul illeszkednek egymáshoz a varratok mentén, addig a csecsemő koponyája több, egymástól elkülönülő csontlemezből áll. Ahol a koponyacsontok találkoznak, de még nem nőttek össze, ott találhatók a kutacsok. Ezek a lágy területek tapinthatók a baba fején, és sok szülő számára aggodalom forrását jelenthetik, de valójában a természet egyik legzseniálisabb megoldásai.
A csecsemő mellkasa is jelentős anatómiai különbségeket mutat. A felnőtt mellkas laposabb és szélesebb, míg a csecsemőé kerekebb, hordó alakú. A bordák nagy része, különösen ahol a szegycsonthoz csatlakoznak, még porcos. Ez a rugalmasság rendkívül fontos a légzés mechanizmusában. A csecsemők főként rekeszizommal lélegeznek (haslégzés), és a rugalmas bordakosár segíti a tüdő könnyed tágulását.
A felnőtt ember csontváza általában 206 csontból áll. A csecsemő csontozata azonban jelentősen több csontot tartalmaz - egyes becslések szerint akár 300-350 önálló csontot is. Hogyan lehetséges ez a különbség, és hova tűnik a többlet? Amikor a csecsemő megszületik, sok olyan csont, ami felnőttkorban egy egységet alkot, még több különálló darabból áll. A legjobb példa erre a medencecsont, amely három különálló csontból (ülőcsont, szeméremcsont, csípőcsont) áll, és csak a későbbi gyermekkorban, illetve serdülőkorban forr össze teljesen.
A csecsemők csontozatának eltérő mechanikai tulajdonságai a kémiai összetétel különbségeiben gyökereznek. A csont két fő alkotóelemből áll: egy szerves mátrixból (főleg kollagén) és egy szervetlen mátrixból (főleg kalcium-foszfát). A felnőtt csontban a kalcium aránya magas, ami nagyfokú keménységet és merevséget biztosít. A csecsemőknél ez a magasabb kollagén- és porctartalom adja a baba csontjának azt a rugalmasságot, ami megvédi a komolyabb törésektől. Ha egy csecsemő csontja nagy terhelést kap, az inkább meghajlik, mintsem teljesen eltörik. A zöldgally törés jellemzően a gyermekkorra jellemző, és a csecsemő csontozatának rugalmasságát tükrözi.
A csontok belsejében található a csontvelő, amely a vérképzés (haematopoiesis) elsődleges helyszíne. A felnőtteknél a vérképző vörös csontvelő nagyrészt a lapos csontokra (pl. A csecsemőknél azonban szinte minden csontban vörös csontvelő található, aktívan termelve a vörös- és fehérvérsejteket. Ahogy a gyermek növekszik, ez a vörös csontvelő fokozatosan átalakul sárga csontvelővé. Ez a kiterjedt vörös csontvelő jelenléte a csecsemő csontrendszerét egyben sokkal érzékenyebbé teszi bizonyos betegségekre és fertőzésekre, amelyek befolyásolhatják a vérképzést.
