Sztehlo Gábor evangélikus lelkész élete példaértékű összefoglalása a hitnek, a bátorságnak és a rendíthetetlen emberségnek egy sötét történelmi korban. Nem csupán egyházi szolgálatát végezte, hanem aktívan cselekedett a rászorulók megsegítéséért, különösen a háború borzalmaitól sújtott gyermekekért.
A Gaudiopolis, vagyis „Örömváros”, Sztehlo Gábor egyik legkiemelkedőbb kezdeményezése volt. Ez a háború utáni Magyarország zűrzavaros időszakában, 1945 és 1950 között működő gyermekköztársaság több száz árva és otthontalan gyermeket fogadott be, főként zsidó származásúakat. Sztehlo Gábort sosem érdekelte a hozzákerült gyerekek vallási hovatartozása; mindenki számára menedéket nyújtott.
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész (1909-1974) jómódú családból származott. Sopronban érettségizett, majd ugyanott végezte el az evangélikus teológiát. 1932-ben szentelték lelkésszé. Rövid ideig Finnországban tanult, majd Hatvanban és Nagytarcsán szolgált lelkészként. Már ekkor is aktívan részt vett a közösségi életben, templomot épített Hatvanban, és népfőiskolát szervezett Nagytarcsán.
1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából Sztehlo Gábor szervezett keretek között kezdte meg a zsidó gyermekek mentését. Október 5-én nyitották meg az első otthont nagybátyja, Haggenmacher Ottó villájában. Karácsonyig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával. Mintegy ezerhatszáz gyermeket sikerült megmentenie, köztük Oláh György későbbi Nobel-díjas kémikust is.
A gyermekek mellett az otthonok alkalmazottai, akik szintén üldözöttek voltak, hamis iratokkal élhették túl a nyilas korszak borzalmait. Sztehlo Gábor evangélikus lelkészként a háború alatt körülbelül ezer zsidó gyermeket mentett meg. A mentésben a Fébé Anyaház diakonisszái is segítettek.
A háború után Sztehlo Gábor folytatta gyermekmentő tevékenységét. Létrehozta a Gaudiopolis „örömvárost”, ahol az árva gyerekeknek igyekezett élhető körülményeket teremteni, önigazgatás és viszonylagos szabad akarat biztosításával. A legnagyobbak létrehozták a Gaudiopolis kormányát, amelynek első miniszterelnöke Keveházi László lett.
A Gaudiopolis 1945 szeptemberében alakult meg, öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt. A közel nyolcszáz menekült gyermek alapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek, könyvtárt és énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak. A fizetőeszköz a „Gapo dollár” volt, az állami vicclap neve pedig a „Gapo-Matyi” volt. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak.
A Gaudiopolis működése 1950-ig tartott, amíg az államosították. Ezután Sztehlo Gábor segédlelkész lett több gyülekezetben, és a kitelepítetteken segített.
1961-ben látogatott el családjához Svájcba, ahol infarktus kapott, és orvosai tanácsára ott is maradt, folytatva lelkészi tevékenységét. Élete végéig vágyott hazatérni, de útlevéllel már nem hagyhatta el Svájcot.
Sztehlo Gábor munkásságát számos elismerés övezte. 1972-ben megkapta a „Világ Igaza” címet. Halála után emlékére alapítványt hoztak létre, iskolát neveztek el róla, és szobrot állítottak tiszteletére Budapesten és Nagytarcsán is.
A Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Budapest közös szakmai vezetés alatt álló, a főváros különböző kerületeiben, valamint Pest megye két településén elhelyezkedő tizenhat telephelyet magába foglaló intézményrendszer, amely gyermekvédelmi szakellátási, valamint szociális tartós bentlakásos ellátási alapfeladatot lát el.
A Szántó Erika rendezte, Sztehlo Gábor életét és a Gaudiopolis megidézését célzó film, valamint a Magyar Televízió korábbi felhívása is hozzájárult ahhoz, hogy Sztehlo Gábor és a Gaudiopolis emléke újraéledjen a magyar köztudatban.
Horváth Ádám visszaemlékezése szerint Sztehlo Gábor bátorsága és önfeláldozása kiemelkedő volt, még Wallenbergénél is, hiszen Sztehlót semmi sem védte, csak saját elhatározása.
Sztehlo Gábor – 100 / Blázy Árpád (MTV: M1 / Örömhír – 2009)
A film, a „Valahol Európában”, amelynek történetét Sztehlo Gábor élete ihlette, 1947-ben készült Radványi Géza rendezésében. A filmben Somlay Artúr alakította Simon Péter zeneszerzőt, aki maga Sztehlo Gábor alteregója.
A Sztehlo Gábor evangélikus szeretetszolgálat piliscsabai telephelye ma is működik, ahol gyermekvédelmi és szociális ellátást nyújtanak.
Sztehlo Gábor, bár sosem tartotta magát szentnek vagy angyalnak, egy olyan ember volt, akinek Isten és Krisztus valóság volt az életében, és ez hajtotta arra, hogy minden akadályon keresztül segítsen másokon.
Az 1944-es év fordulópontot jelentett Sztehlo Gábor életében. Amikor a németek megszállták Magyarországot, minden megváltozott. Megkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését, 32 otthont hozott létre számukra a svájci Vöröskereszt támogatásával.
A Gaudiopolisban a gyerekek saját alkotmányt és törvénykönyvet alkottak, a fizetőeszköz a „Gapo dollár” volt. Ez a kezdeményezés a háború utáni időkben a reményt és a közösségi szellemet testesítette meg.
Sztehlo Gábor élete és munkássága a mai napig inspirációt jelent, emlékeztetve minket az emberség, a bátorság és az önzetlen segítség fontosságára.