A tejbelövellés, vagyis a tej kilövellése, hormonális hatások következtében történik meg általában a szülést követő 24-102 órán belül, függetlenül attól, hogy az újszülött szopik-e. Azonban, ha az emlőt nem ürítik rendszeresen, a tejtermelés csökkenni kezd.
A tejleadó reflex egy olyan folyamat, amely során a baba szopása serkenti az anya agyában az oxitocin hormon termelését. Az oxitocin hatására a tejmirigyek körüli izmok összehúzódnak, és a tej a tejcsatornákon keresztül a mellbimbóhoz jut. A tejleadó reflex beindulása semmivel sem téveszthető össze, magától is képes beindulni. A kisbabának képesnek kell lennie arra, hogy a szoptatás kezdetén, a mellre helyezést követően, beindítsa a tejleadó reflexet. A cici beindítás kulcsa a megfelelő szopizás.
A szoptatás során elsőként az édesanya a babáját a mell közelébe veszi, megfelelően pozícionálja, majd mellrehelyezi. A kisbaba számos reflexének segítségével az anyamellet, és a bimbó és bimbóudvar komplexet a nyelvével behúzza és megfelelő mélyen a szájába veszi, mellretapad. Amint a bimbóudvar érző idegei ingerületbe jönnek közvetítik az agyba a szopási stimulust. Vagyis az ingerléssel jelzik az agy számára, hogy a babának most lenne szüksége nagyobb mennyiségű anyatejre.
A mell mirigyállománya miniatűr szőlőfürtökhöz hasonló szerkezetű. A szőlőszemeket, mirigykamrákat kívülről körülöleli egy módosult, hálózatos szerkezetű hámsejt réteg, mely izomszerű struktúrákat tartalmaz, így összehúzódásra képes. Mikor az oxitocin hormon a mell vérkeringésével eléri ezeket a sejteket, akkor összehúzódásra sarkallja őket. Szükség van egy kis időre, mire ez a reflex aktiválódik, az oxitocinnak el kell érnie a vérkeringéssel a mellben lévő sejtekhez, hogy az összehúzódást létrehozhassa. Az oxytocin hormon szintje az emlőstimulációt követően 1 percen belül megnő, majd az oxitocin válasz átmeneti és szaggatott. A csatornák kontrakciója kb. 15-30 másodpercig tart. Az első alkalmával jut a baba a legtöbb anyatejhez, de mindegyik reflex kiváltódása gyorsít a tejáramláson, amíg a baba szopik (alkalmanként körülbelül olyan 30-35 ml-hez - ez persze attól is függ mekkora a szoptatott baba).
Az első 2 napban érdemes a sűrű, normálisan még kis mennyiségű kolosztrumot kézzel fejni pici tartályba vagy fecskendőbe.
A kézi fejés lépései:
- Alapos kézmosás és megfelelő kézfertőtlenítés után, steril, vagy már fertőtlenített, száraz eszközökkel kezdje meg a gépi fejést steril tárolóedénybe.
- Helyezze a hüvelykujját és a két ujját először kb. 2-3 cm-re a bimbóudvar mögé.
- Könnyedén nyomja befelé a mellét a hüvelyk- és ujjaival, majd próbálja összenyomni a bimbóudvart.
- Járja körbe a hüvelykujj és az ujjak helyzetének változtatásával.
- Ne préselje a mellet!
- Ne húzza kifelé a mellbimbót és a mellet!
- Ne csúsztassa a kezeit a mellen!
Gépi fejés:
Győződjön meg róla, hogy a tölcsér mérete nem túl nagy, vagy nem túl kicsi a mellbimbóhoz képest. Olyan tölcsért érdemes választani, ami kb. 1 cm-rel nagyobb, mint a mellbimbó átmérője. Helyezze fel a tölcsért, majd kapcsolja be a készüléket. Állítsa olyan fokozatra, amely kellemes erősségű. A túl erős vákuum sérüléseket, sebesedét okozhat a mellbimbón és a tejtermelés csökkenéséhez, nem hatékony fejéshez vezethet. Fejjen min. 8 (-12) alkalommal naponta, 2-3 óránként. Fejés után törölje szárazra a melleit! Fertőtlenítő szert ne kenjen rá, napi tisztálkodás elegendő szappannal.
A tárolóedényt le kell fedni és a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten tartani (pl. hűtőszekrényben). Tároljuk a tejet a fagyasztó tátsó részén, ahol a legstabilabb a hőmérséklet.
Néhány édesanya azt tapasztalja, hogy az erős tejleadó reflex vagy a túltermelés csak a baba 3-6 hetes korától kezd problémát okozni. Alapvetően kétféle módon orvosolhatja a túl erős tejleadó reflexet: (1) segít a babának abban, hogy megbirkózzon a gyorsan jövő tejjel, és (2) a tejtermelést a baba igényeihez próbálja igazítani. Mivel az erős tejleadó reflex általában a túl sok tej “mellékterméke”, a legtöbb anyukának mindkét problémát meg kell oldania.
Tippek a túl erős tejleadó reflex kezelésére:
- A babát úgy helyezze el, hogy a melléhez képest “hegynek felfelé” szopjon, ilyenkor a gravitáció lassítja az anyatej áramlását a baba szájában. A leghatathatósabb tartások azok, amikor a baba feje és torka a mellbimbó szintje fölött helyezkedik el.
- Próbálja ki az "ausztrál testhelyzetet": ebben a pozícióban az anya a hátán fekszik, a baba pedig rajta hasal, vagyis szemben a mamával. Ezt a testhelyzetet ne használja rendszeresen, mert tejcsatorna elzáródáshoz vezethet. Suzanne Colson bába arra is felhívja a figyelmet, hogy a hanyattfekvő édesanyán hasaló csecsemőnek ebben a testhelyzetben légzési nehézségei is támadhatnak, ezért sokkal inkább a félig ülő, félig fekvő, ún. "biological nurturing" testhelyzetet javasolja.
- Szoptasson gyakrabban!
- Etesse a babát akkor, amikor álmos és nyugodt!
- Várja ki, amíg a tejleadó reflex beindul, ekkor vegye le a babát a melléről és fogja fel a tejet egy törölközővel vagy textilpelenkával! Fejje ki kézzel vagy géppel a melléből a tejet egészen addig, amíg a tej áramlása lelassul, ekkor tegye a babát mellre! Ezt a módszert csak akkor használja, ha semmi más nem vált be, mert további tejtermelésre ösztönöz.
- Az etetések között használjon hideg borogatást a mellére (30 perc borogatás után legalább egy órányi szünetet kell tartani).
- Ha az etetésenkénti egy mell nem válik be kb. egy hét után sem, próbálja meg a babát egy mellből etetni egy bizonyos időtartamon keresztül, mielőtt mellet váltana. Ezt blokkokban szoptatásnak hívják. Kezdje 2-3 órás blokkal, majd ha szükségesnek érzi, növelje az időt fél órás időszakokkal! Ne korlátozza a szopások gyakoriságát vagy hosszát egyáltalán, egyszerűen tegye a babát vissza mindig ugyanarra az oldalra a megadott időtartamon belül. Ha a másik melle időközben nagyon feszülne, fejjen le egy kis tejet a feszülés csökkentésére, majd használjon hideg borogatást - próbáljon minden alkalommal kevesebb tejet lefejni, egészen addig, amíg már nem feszül a melle fejés nélkül sem.
Ha ezek a javaslatok nem is oldják meg a nehézségeket teljesen, sok anyuka úgy tapasztalja, hogy a bőséges termelés és a gyors tejleadás legalább valamelyest csökken, nagyjából 12 hetes korra.
Néha a túl sok tejjel vagy túl erős tejleadó reflexszel küzdő anyák babája nagyon hozzászokik a gyorsan jövő tejhez és tiltakozik, amikor ez lelassul valamikor 3 hét és 3 hónap között. Más szakirodalmi források arra hívják fel a figyelmet, hogy az erős tejleadó reflexű édesanyák esetében előfordulhat az is, hogy a csecsemő csak 3 és 6 hónapos kora között kezd el tiltakozni az erős sugárban áramló anyatej ellen. Vonakodnak a szoptatástól (sztrájkolhatnak is), vagy ritkábban, kevesebbet, nyugtalanul szopnak, ami akár a gyarapodásukban is meglátszódhat. A csecsemők viselkedése és a fenti technikák hozzájárulhatnak az anyatej mennyiségének kellemes szintre csökkentéséhez.
A tejtermelés csökkentésére Veldhuizen-Staas olyan módszert javasol, amely nemcsak a tejcsökkentésre koncentrál, hanem a csecsemő szempontjait is figyelembe veszi, azaz biztosítja, hogy a kisbaba kényelmesen szophasson anélkül, hogy a túl erős tejleadó reflexszel vagy a túl nagy mennyiségű tejjel kelljen birkóznia. Az édesanya először is mindkét mellét lefeji, amennyire csak lehetséges, majd a fejés után azonnal mellre teszi a csecsemőt és mindkét „üres” melléből megszoptatja. Ezután a fent leírt módon blokkokra osztja a napot és minden alkalommal, amikor a kisbaba jelzi, hogy szopni szeretne, ugyanazt a mellet ajánlja fel neki az édesanya, mindenféle korlátozás nélkül (sem a gyakoriság, sem az időtartam nincs korlátozva, csak az oldal).
Bár sokan gondolják, hogy a kevés tej a legnagyobb probléma, ami a szoptatás során felléphet, a túl sok tej, illetve a túl erős tejleadó reflex szintén sok nehézséget és fejtörést okozhat az édesanyának.
A diszfóriás tejleadó reflex (D-MER)
A diszfóriás tejleadó reflex (angol elnevezéséből adódó betűszóval élve D-MER) egy olyan probléma, mely nagyon megnehezíti az édesanyák életét. A tejleadással párhuzamosan, a szoptatás meghitt élménye helyett, különböző kellemetlen érzések jelentkeznek, melyek a szoptatás abbahagyására ösztönözhetik az anyákat.
Milyen tünetei lehetnek?
Az érzelmek nagyon sokszínűek lehetnek és intenzitásuk is eltérő. Sokan a D-MER-t hangulatzavarként élik meg, és a lehangoltságtól a depresszióig terjedő érzelmeket élnek át. Másoknál szorongással vagy indulatossággal, dühvel jelentkezik a tejtermelés megindulása. A felsorolt érzések intenzitása nagyon változó lehet: van, akin csak egy enyhe rossz érzés suhan át, de olyanok is akadnak, akiknél a szoptatás öngyilkossági gondolatokat hoz a felszínre. A kellemetlen érzések a tejleadás megindulásával hozhatók összefüggésbe, ezért többnyire a szoptatás legelején jelentkeznek. Elhúzódó etetések alatt azonban akár többször is beindulhat a reflex, ami újra és újra kiválthatja a negatív érzelmeket. A tünetek nemcsak szoptatáskor, de fejéskor is kialakulnak, sőt néha elég csak a szoptatásra gondolni, vagy meghallani a gyermek sírását és a lelki tünetek máris megjelennek.
Mitől alakulhat ki?
Az érzelmi hullámzás miatt az édesanyák hajlamosak önmagukat okolni, de fontos tudni, hogy a probléma gyökere szinte soha nem lelki eredetű. Nem hozható összefüggésbe korábbi rossz tapasztalatokkal, szexuális zaklatással vagy negatív szülésélménnyel. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tejleadó reflex beindulásához arra van szükség, hogy az egyik idegi hírvivő anyagnak, a dopaminnak a termelése átmenetileg csökkenjen. Ez a hirtelen változás hatással van az érzelmekre is. Ez magyarázza azt is, hogy a rossz gondolatok és érzések mindig a tejleadást megelőzően jelentkeznek, illetve akkor jelennek meg újra, amikor a reflex ismét működésbe lép.
Hogyan kezelhető?
A D-MER általában a szülést követő első hetekben kifejezett, és a 3. hónap végére nyomtalanul eltűnik. Olyan esetek is előfordulnak, hogy a szoptatással töltött hónapok alatt végig fennállnak a rossz érzések, de a későbbiekben olyan mértékben elhalványulnak, hogy már nem jelentenek gondot. A megfelelő kezeléshez néha elég tudatosítani az édesanyában, hogy mi is zajlik a szervezetében. Mindig hangsúlyozni kell, hogy hormonális, idegi folyamatok okozzák a panaszokat, és nem az anya tehet róla, hogy negatívan éli meg a szoptatást. Ennek a tudásnak a birtokában a szoptatós anyák már el tudják fogadni érzéseiket és helyén tudják kezelni a problémájukat. Ha a negatív érzések olyan gyötrőek, hogy komolyabb kezelésre van szükség, akkor dopaminszint-emelő gyógyszerekkel orvosolható a probléma. Bárhogy is alakuljon a kezelés, fontos hangsúlyozni, hogy a D-MER miatt nem kell abbahagyni a szoptatást, mert nem káros sem az anyára, sem a babára nézve. Az egyetlen dolog, ami elmondható, hogy ahogy a baba egyre idősebb lesz (3, 6, 9 hónapos és így tovább), egyre egyszerűbbnek tűnik megbirkózni a tünetekkel.
Azok az édesanyák, akik súlyos D-MER-től szenvednek és a gyógyszeres kezelés mellett döntenek, a kezelőorvosuk segítségével találhatnak megfelelő gyógyszert, amely megemeli a dopaminszintet. A mérsékeltebb, enyhébb tüneteket tapasztalók segítséget kérhetnek laktációs szaktanácsadóktól. Nem az édesanya hibája a D-MER kialakulása, ez egy hormonális probléma. Még ha úgy is érzi, hogy a probléma a fejében van, higgye el, hogy ez nem igaz - a hormonok a felelősek. Az anyák nem tettek semmit, hogy ezt előidézzék. Nem okolható az esetleges korábbi depresszió, szexuális zaklatás vagy a szülési élmények. Nem azért van, mert az édesanya nem szereti eléggé a gyermekét, vagy mert rossz anya. Az érzés nem a valóság. Senkinek sem kellene elválasztani a babáját, ha úgy érzi, még nem áll készen rá. Mindamellett, a D-MER annyira el tudja bizonytalanítani az édesanyákat, és időnként annyira rosszul érzik magukat szoptatás közben, hogy néhányan az elválasztás mellett döntenek. Talán az, ha megérti, hogy a probléma oka hormonális, segíthet némiképp megérteni, vagy elfogadni ezeket az érzéseket. Másokkal megbeszélni a tapasztalatokat, vagy tudni azt, hogy nincs egyedül - ezek is segíthetnek. Ne felejtse el, hogy még ha Ön esetleg nem is tapasztalja azt a kellemes, meghitt érzést, amit általában a szoptatással kapcsolatban emlegetnek, az még nem jelenti azt, hogy Ön furcsa vagy abnormális - a D-MER hormonális zavar. Ha mégis úgy dönt, hogy elválasztja a kisbabáját, keressen olyan embert, aki megérti és támogatja Önt. Abban az esetben, ha Ön kontrollálhatatlan érzelmekkel küzd, vágyat érez arra, hogy kárt tegyen önmagában vagy a kisbabában, vagy fékezhetetlen dühöt érez, beszéljen valakivel és kérjen segítséget. Az érzelmek rövidek ugyan, de nagyon intenzívek, valóságosnak tűnők és rémisztőek lehetnek. VAN megoldás! Bárcsak senki ne érezne így szoptatás közben, és nem kellene emiatt elválasztania a babáját, ha még nem áll készen rá, de az édesanya és a baba biztonsága a legfontosabb.
Az önmagában jelentkező hányinger, amit néhány édesanya tapasztal a tejleadáskor, nem a D-MER okozta tünetek része. Ez csak egy testi tünet. A tejleadáskor érzett viszketés egy különálló testi tünet. A D-MER nem azonos a szülés utáni depresszióval. Ez egy teljesen különálló probléma, az érzelmek túltöltődése, ami átsöpör az emberen, mint egy hullám, közvetlenül a tejleadás beindulása előtt. Általánosan tapasztalt dolog a szoptató édesanyáknál, hogy erős szomjúságot éreznek a tejleadás beindulásakor. A szakemberek többsége előtt nem ismert a D-MER problémája. Túl kevés a tényszerű ismeret és túl kevés édesanya hajlandó beszélni azokról a negatív érzésekről, amiket átél a szoptatás alatt. A nők gyakran zavarban vannak, úgy gondolják, másnál nem jelentkeznek ilyen érzések és kiközösítenék őket, ha beszélnének róla.
DMER: Diszfórikus tejkilökődési reflex
A szoptatásnak számos jótékony hatása van mind a csecsemő, mind az édesanya egészségére nézve. Az elmúlt években rengeteget fejlődtek az anyamellel, az anyatejjel és a szoptatással kapcsolatos tudományos ismeretek.
A tejbelövellés és a tejleadó reflex tehát két különálló, de egymással összefüggő folyamat. Ezek a folyamatok együttesen biztosítják a sikeres szoptatást. Az első hetekben különösen fontos, hogy az anya és a baba szinkronban legyenek egymással. Összegzésként, a tejbelövellés és a tejleadó reflex két alapvető és természetes folyamat, amelyek segítik az anyákat abban, hogy megfelelően táplálják kisbabáikat. Az anyák számára, akik először tapasztalják meg ezeket a folyamatokat, hasznos lehet, ha tudják, mire számíthatnak, és ha szükséges, segítséget kérnek tapasztaltabb anyáktól vagy szoptatási tanácsadóktól.
