Az izraeli állampolgárság megszerzése kapcsán gyakran merül fel a kérdés a zsidó származás meghatározásával és annak jogi következményeivel kapcsolatban. Különösen az anyai ágon öröklődő zsidóság kérdése kelt nagy érdeklődést, mivel a zsidó vallási törvény, a háláchá szerint az anyai vérvonal a meghatározó. Azonban az Izrael Állam által alkalmazott "Visszatérési Törvény" egy szélesebb körű megközelítést alkalmaz, amely nem mindig esik egybe a szigorú vallási szabályokkal.
A zsidó törvénykönyv, a háláchá, egyértelműen kimondja, hogy egy zsidó anyától származó gyermek zsidó, függetlenül az apa származásától vagy attól, hogy a DNS-teszt mit mutat. Ezzel szemben egy nem zsidó anyától származó gyermek nem számít zsidónak. Ez a szabály már a Bibliában is gyökerezik, például Ezra történetében, amely a babiloni fogságból visszatérő zsidók esetét írja le. Ezra mélyen elgondolkodott azon a helyzeten, amikor a visszatérők idegen asszonyokat vettek feleségül, és ez felvetette a kérdést a gyermekek zsidó származásáról. Shechaniáh, Jehiel fia, az Elam fiai közül, hangosan szólt és így szólt Ezrához: „Elárultuk Istenünket, és idegen asszonyokat vettünk a föld népeiből, de még van remény Izrael számára.” Nyilvánvalóan ezek a gyermekek, akik nem zsidó anyától születtek, nem számítottak zsidónak.
A rabbinikus hagyomány szerint legalább a Tóra átadásának idejétől kezdve a zsidóság anyai ágon öröklődik. A Talmudban Simon bár Jocháj rabbi egy Deuteronomiumból vett részletre hivatkozva támasztja alá az anyai ági öröklés szabályát, bár ezt gyakran félreértik. A rabbi nem a Tóra szövegéből származtatta a szabályt; ez már régóta, vitathatatlan hagyomány volt. A bibliai idézet így hangzik: „Ne házasodjatok a föld népével, lányodat ne add fiának, fiadnak ne vedd a lányát.” Két értelmezés lehetséges, de mindkettő ugyanarra a következtetésre jut: a zsidó anyától származó gyermek, akár nem zsidó apától is, zsidónak számít. Nincs ellenkező vélemény.
A biológiai kötődés szempontjából a gyermek kilenc hónapon át az anyaméhben fejlődik, az anya véráramából kap táplálékot, érzelmei, hallott hangjai, élményei mind hatnak rá. Ezért indokolt, hogy a gyermek identitását elsősorban az anya határozza meg. A Rebbe szerint a patrilineáris szemlélet figyelmen kívül hagyja nemcsak a gyermek, hanem az anya méltóságát is.
A zsidóság nem csupán egy könyv; ez egy nép szövetsége Istennel. A szövetség történetét és alapelveit évszázadokon át szájhagyomány útján őrizték, majd írásba foglalták. Ez kulcsfontosságú, mert számos törvény, például „szemet szemért” vagy a szombati pihenés előírásai, csak így érthetők meg helyesen. A könyv "Zsidónak lenni" négy kiadásban jelent meg Pesten és mára elfogyott.
A "Tiszteld apádat és anyádat." (2Mózes 20:12) és "Anyját és apját mindenki tisztelje." (3Mózes 19:3) bibliai előírások szolgálnak a gyermekek és szüleik közötti viszony alapjául. A bölcsek egyenlőségjelet tesznek az apa és anya tisztelete és az Istennek járó tisztelet közé. Ha az ember tiszteli atyját és anyját, az Örökkévaló - áldassék! - így szól: Úgy veszem, mintha Engem tisztelne. (Niddá 31a). A szülőkkel szembeni tiszteletlenség egyenértékű az Istennel szembeni tiszteletlenséggel.
A gyerekeknek szüleik élő példájából kell megtanulniuk Isten tiszteletét. Így jobban betartják a szülők tiszteletéről szóló parancsolatokat is. A környezet kétségtelenül befolyásoló tényező, de azoknak a gyerekeknek, akik tiszteletlenek szüleikkel szemben, sokszor maguk a szülők mutattak példát arra, hogyan "tisztelik" ők Mennyei Atyjukat.
Ha ellentmondás van az apa vagy az anya szavai és a Tóra tanítása között, a Mennyei Atya előírása szerint kell cselekedni, mert a szülőknek is tisztelniük kell Öt. De ha a szülők nem tisztelik a Tórát, akkor sem szabad a gyerekeknek szemtelenül és indulatosan beszélniük, nem szabad sértegetni őket, gorombáskodni velük. Semmi nem jogosítja fel őket erre, még a szülők kifogásolható és elítélendő magatartása sem.
Aki káromolja vagy megszégyeníti a szüleit, az olyan, mintha Istent magát káromolná, mert le van írva: „Átkozott legyen, aki becsmérli atyját és anyját!” (5Mózes 27:16).
Ahol azért vannak konfliktusok a szülők és a gyerek között, mert a gyerek úgy érzi, többre vinné, ha elutazhatna valahová Tórát tanulni, vagy saját választottjával a vallás előírásai szerint össze akar házasodni, a szülők pedig ellenzik az ilyen kívánságokat, ott a gyereknek van igaza, és nem kell figyelembe vennie a szülők kifogásait.
A felnőtt gyerekek kötelesek gondoskodni idős és szűkölködő szüleik ruházatáról, élelméről, védelméről és megóvásáról. A szülőkért mindent jószívvel kell megtennünk, nem pedig kelletlenül. (Azt az asszonyt, akinek a férje nem engedi, hogy ellássa szüleit, a vallás felmenti e kötelezettség alól. De ha a férjnek nincs kifogása, mindent meg kell tennie szüleiért.)
A szülők tisztelete haláluk után is kötelező. A fiú azzal fejezi ki tiszteletét, hogy tizenegy hónapon át mindennap elmondja a Kaddist. A fiú is és a lány is köteles járulékot tartani, jótékonyságot gyakorolni a halott emlékére, és úgy élni, hogy méltó legyen azokhoz, akik életet adtak neki és fölnevelték.
A bölcsek szerint a szülők iránt - akár élnek, akár meghaltak már - az tanúsítja a legnagyobb megbecsülést, aki úgy él, hogy azt mondhassák róla: „Micsoda nagyszerű szülők, akik ilyen gyermeket neveltek!”
Közismert, hogy a judaizmus nagy súlyt helyez a nevelésre. De nem túl közismert, hogy mit ért a judaizmus nevelés alatt. A "nevelés" héberül chinuch. Ez nem azonos a hivatalos iskolába járatással. Szó szerint "felszentelést" jelent, és azt kell értenünk alatta, hogy a gyereket nemcsak kenyérkeresni tanítják meg, hanem az életre nevelik.
A zsidó gyerekek nevelésének elsődleges célja, hogy:
- 1. beléjük neveljék a zsidó örökség erkölcsi és etikai értékeit,
- 2. ösztönözzék őket a tórai parancsolatok, a micvák teljesítésére,
- 3. átadják nekik a Tóra, a Talmud és a legfontosabb zsidó forrásművek ismeretét, és
- 4. kialakítsák bennük a zsidó néppel való azonosság érzését.
Csak ezek után következnek a - lehetőleg széleskörű - világi nevelés és a kenyérkeresetet biztosító szakmai nevelés céljai. Azok a zsidó szülők, akik egy sikeres pályafutás reményében csak gyermekeik világi oktatásával törődnek, valójában töredék részéről gondoskodtak annak, amit a nevelés a zsidó hagyomány szerint jelent.
Akik igazán zsidó nevelésben szeretnék részesíteni gyermekeiket, azok jesivába vagy más zsidó iskolába íratják őket. A zsidó iskolák tanmenetében a világi tantárgyak mellett fontos szerepet játszanak a judaista ismeretek tantárgyai, és nemcsak az órákon részesítik a gyerekeket zsidó nevelésben, hanem az egész iskolai környezet a vallásos zsidó érzés megerősítését szolgálja.
Vannak, akik a lányok zsidó nevelését kevésbé tartják fontosnak, mint a fiúkét. Ez teljesen ellentétes a zsidó családi élet szellemével. A zsidó nevelés céljainak többsége a lányokra ugyanúgy vonatkozik, mint a fiúkra. A zsidó asszony férjével együtt köteles az otthonra vonatkozó vallási előírásokat teljesíteni. Az anyának is kell válaszolnia a kisgyerek kérdéseire, és fel kell nevelnie a következő generációt. Egy fiatal nőt fel kell készíteni ezekre a szerepekre.
Minden szülő köteles gyermekeit - a gyerek korának és képességeinek figyelembevételével - a parancsolatok betartására nevelni. Ahogy az Írás mondja: "Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon" ..... (Példabeszédek 22:6). Attól kezdve, hogy a gyerek beszélni kezd, rövid imaszakaszokra - például: Smá Jiszráél Adonáj Elohénu Adonáj Echád (Halljad, Izrael, .. ) - kell tanítani; hozzá kell szoktatni, hogy a kenyérre mondott áldásra válaszoljon "Ámén"-t stb.
A fiatal szülők szombati és ünnepi dalok és vallásos gyerekmesék segítségével könnyíthetik meg a tanulást. Amint annyi idős lesz, hogy fegyelmezetten tud viselkedni, rendszeresen el kell vinni a zsinagógába. Nem szabad a vallásos nevelés elkezdésével iskoláskoráig várni. A kisgyermekkor fogékony éveit csak tündérmesékre, történetkékre, dalocskákra vesztegetni éppannyira káros, mint amennyire ostoba dolog.
A szülőnek Tóra-ra is kell tanítania gyermekét. És ügyelnie kell, hogy megfelelően végezze zsidó vallási tanulmányait. Ez a Biblia előírásának teljesítése: "Tanítsátok ezekre [a Tóra ezen szavaira] gyermekeiteket ... " (5Mózes 11:19). Egyetlen szülő sem lehet elégedett, akinek gyermeke némi halvány ismeretre tett szert ebben a tárgyban: mindent meg kell tenni, hogy alapos tudást szerezzen.
A szülő kötelessége, hogy foglalkozást adjon gyermeke kezébe. "Az apának mesterségre kell tanítania fiát" - szögezi le a Talmud. A Bölcsek ezen rendelkezése etikai megfontolásokon alapul. "Aki nem taníttatja mesterségre gyermekét, rablónak neveli" - teszik hozzá, mert egy képzetlen ember, aki nem tudja becsületes munkával megkeresni a kenyerét, valóban egyhamar bűnözés útján próbálja biztosítani létfenntartását.
Találó szemlélettel mondja a Talmud, hogy a gyerekeket "úszni kell tanítani", mert ez olyan "szakma", amely néhanap az életét mentheti meg az embernek. Ebből a szabályból azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az önvédelmet szolgáló ismeretek is fontosak a gyerek nevelésében.
A szülő soha ne forduljon a verés kegyetlen, erőszakos módszeréhez. Ha a csintalankodások büntetéseként már-már elcsattan egy-egy pofon - végig kell gondolni, hogy a fegyelmezés ilyen formája megéri-e a gyerek méltóságán esett csorbát és az esetleges fájdalmat. Felnőtt gyereket tilos megverni. A felnőttség persze nem a gyerek korától, hanem érettségétől függ, úgyhogy még azt a gyereket is tilos a szülőnek megvernie, aki hivatalosan nem érte el az érett kort - tizenharmadik évét -, de várható, hogy szavakkal vagy tettlegesen vissza fog ütni. Csak szóban büntetheti meg, szidással vagy egy egyéb büntetéssel, például jutalom megvonásával.
Aki felnőtt gyermekét üti meg, megszegi a bibliai előírást: "... a vak elé ess gáncsot..." (3Mózes 19:14) - azaz ne tégy a gyanútlan emberrel olyasmit, amiben felbukhat vagy megbotolhat. "Felbukni" etikai, erkölcsi és vallási értelemben is lehet, tehát ezen a területeken is érvényes a tiltás.
Bár a fiúk tizenhárom, a lányok tizenkét éves korukig nem viselnek személyes felelősséget a vallási előírások betartásáért, tilos megkérni őket olyasmire, amit a vallás tilt, még vallási célú tevékenységre is (például hogy vigyék el a tálitot vagy a szidurt szombaton a zsinagógába).
Fontos, hogy a szülő mindíg szeretetet mutasson gyermeke iránt, és kellő figyelemmel kísérje szükségleteiket és problémáikat. Aki ajándékokkal árasztja el gyermekeit, és minden kívánságukat teljesíti, az ezzel még nem mutatott irántuk szeretetet. Jobb egy pofont kapni az olyan szülőtől, akinek a gyerekei tudják és érzik, hogy szeretet veszi őket körül, mint egy szobáravaló ajándékot az olyantól, akinek a gyermekei szeretetlenséget, kelletlenséget, elutasítást éreznek. A gyereknek egy pillanatig fáj, ha megtagadják kívánságának kielégítését, de később megérti, hogy jobban járt a józanul megfontolt visszautasítással, mintha mindíg minden követelését teljesítették volna.
A "Ki a zsidó?" (héberül: ?מיהו יהודי) a leggyakrabbán feltett kérdés a zsidó identitás vizsgálatakor, ami Izrael állam 1948-as megalapítása után néhány, nagy publicitást kapott jogi eset miatt vált ismertté és vitatottá. Mivel a zsidó identitás egyszerre hordozza magában az etnikum és a vallás jellemzőit, a zsidó(ság) definíciója attól függ, hogy azt milyen megközelítésből vizsgálják.
A történelmi időkben a zsidókat sokféleképp határozták meg. A legtöbb esetben a zsidóság kritériuma a zsidó származás vagy a zsidó vallásba való betérés volt. Az ókori Izraelben nemzetisége nem a személynek, hanem a családnak volt, amit a férfi családfő képviselt.
A rabbinikus zsidó vallási hagyomány, a halakha szerint a zsidóság kizárólag anyai származással öröklődik; a nem zsidó anyák gyermekeinek be kell térniük. A gyermekek betérését a rituális zsidó nagykorúságot elérve, 12-13 évesen véglegesíteni kell. A halachának ez a része középkori termék, ám azóta az egyik legerősebb és egyúttal legtöbbet is vitatott zsidó vallásjogi törvénynek bizonyult.
A zsidó státusz a reformzsidók közösségében általában eltér az ortodox és neológ ágakhoz képest. Más vallási nézőpontok más értelmezést fogadnak el. Az amerikai reformjudaizmus szakított a halachikus felfogással: ott az a zsidó, akinek mindkét szülője az.
A mai Izrael egyik legfontosabb törvénye, a hazatérési törvény szándékosan a lehető legszélesebben értelmezi a zsidó fogalmát: a bevándorlási jog érvényesítéséhez elég egyetlen zsidó nagyszülő. Ugyanakkor Izraelben polgári házasság nincs, a vallási házasságot pedig az ortodox rabbitanács csak halachikus értelemben zsidónak tekintetteknek engedélyezi.
A zsidó törvény nem tekinti a gyermeket a szülők tulajdonának, egyszerűen nem is ismeri az örökbefogadás fogalmát mint a gyermekre formált jognak valaki másra való átruházását. Elfogadott viszont a szellemi szülői intézmény. Az örökbefogadással nem változik meg a zsidó gyermek vallási „besorolása”, tehát kohén, lévita vagy Izrael fia marad. A szorosabb kötődés érdekében a fogadott gyermeknek szabad az örökbe fogadó szülők nevét átvennie. Lánynak a zsinagógában kell nevet adni, fiúnak a körülmetélés alkalmával.
A zsidó családok egyre több olyan gyermeket fogadnak örökbe, akik nem zsidó anyától születtek. Ahhoz, hogy a nem zsidó fogadott gyermeket a vallás szempontjából zsidónak lehessen tekinteni, be kell térnie. A gyermek betéréséhez a három személyből álló rabbinikus bíróság, a bét din jóváhagyása és jelenléte szükséges. A gyermeket betérés szándékával körül kell metélni. Ha a gyermeket egészségügyi okból már körülmetélték, a mohél akkor is elvégzi a jelképes körülmetélést, a hátáfát dám britet, amelynek során tűszúrással egy csepp vért fakaszt ki. Ha a gyermek már egyéves vagy idősebb, meg kell meríteni a rituális fürdőben, a mikvában. A kislányok betérése csak a megmerítkezésből áll.
Ha elmaradt a megmerítkezés a kóser mikvában, vagy ha nem történt meg a körülmetélés (vagy helyette a hátáfát dám brit), akkor a betérés érvénytelen, függetlenül attól, hogy az így „betért” őszinte lelkű, és hittel tartja a vallást. A felnőtt betérésének érvényessége azon áll vagy bukik, hogy hajlandó-e a zsidóság jármát viselni, és „a parancsolatok igájába hajtani a fejét”. Ha ennek nem tesz eleget, a betérés értelmetlen, puszta komédia. Ha viszont elfogadja a feltételeket, a betérési szertartás nemcsak értelemmel, hanem érvénnyel is bír számára. A felnőttek zsidóságba való betéréséhez időre van szükség. Hogy mennyire, az attól függ, milyen háttér áll a betérő mögött, mennyi tanulásra van szüksége, és mennyi időt szán a felkészülésre. Ritkaság, hogy az eljárás hat hónapnál kevesebb időt venne igénybe: általában egy év, néha hosszabb idő szükséges hozzá.
A hitbe való befogadással a betérőt a zsidóság családjába is befogadják, a zsidó nép tagjává válik. Az rögtön látható a szakaszból, hogy egy vegyes házasságból született gyermek el fog szakadni a zsidóságtól. S mivel a szakasz úgy szól, hogy “elpártoltatja fiadat én tőlem”, ez szükségképpen azt jelenti, hogy aki zsidó anyától születik, az zsidónak számít, akinek csak az apja zsidó, az nem. Mert a szakasz sehol nem említi, hogy a leányokat bárki is elpártoltatja, csak a fiúkat. S bár a zsidóságot az dönti el, hogy valakinek zsidó-e az anyja, vagy sem, fontosak az egyéb genetikai faktorok is, mint pl. az, hogy ki melyik törzsből származik. S ez utóbbi az apától függ.
Ennek az a magyarázata, hogy az emberi léleknek két alapvető összetevője van, az ember lényege és a képességei. Kaballisztikus terminológiában ez utóbbit a “lélek kinyilatkoztatásaként” emlegetik, szemben a lélek leglényegével. Egy gyermek “létrehozásához” szükség van egy nőre és egy férfira, s erre a két félre két teljesen különböző okból van szükség. Ez azért van, mert a női és a férfi lélek teljesen más természetű. A férfi lélek Isten emocionális tulajdonságaiból ered, a kedvességből, fegyelmezettségből és harmóniából. Ezek a tulajdonságok azonban nem határozzák meg Isten lényegét, sokkal inkább ezeken a tulajdonságokon keresztül kapcsolódik a teremtéshez. A női lélek azonban a malchutból, a nemességből ered. Egy zsidó ember leglényege a zsidó lélek, a zsidó identitás. Ez pedig az anyától öröklődik.
Szép szokás, hogy minden péntek este és ünnepek alkalmával megáldjuk a gyermekeinket. Jákob érezvén, hogy halála közeleg, magához hívatta fiait, hogy megáldja őket. Azon a napon mikor Jákob megáldotta unokáit, így szólt: „Idővel Izrael népe áldásul fog használni benneteket.”
A hagyomány szerint a válasz az volt, hogy Jákob azért döntött így, mert ők voltak az első olyan testvérpár, akik nem harcoltak egymással. Efraim és Menáse jó testvérek voltak, nem versengtek egymással, hanem segítették egymást! Efraim és Menáse testvéri kapcsolatát a harmónia, a segítőkészség, az alázat és a szerénység jellemezte leginkább. Így az általuk felmutatott tulajdonságok egyesültek a mindenki javát célzó törekvésükben, valamint a jellem erejével, hogy megőrizzék a zsidó értékeket nem zsidó környezetben, ez lehet a mérce a zsidó gyerekek nevelésében még napjainkban is.
Közös bennük, hogy mindegyikük rendelkezett olyan tulajdonságokkal, amelyek alapvető szerepet játszottak a zsidó nép erejében és jövőjében. Ezen túlmenően, az ősanyáink mindegyike nagyszerű, igazlelkű asszony volt, akik olyan otthonokból származtak, amit ma egyszerűen „rossz környezetnek” hívunk. Ennek ékes példája Ráchel és Lea története, melyet valamennyien ismerünk! Ráchel már az esküvője előtt sértődötten és féltékenyen reagálhatott volna, de helyette inkább segített Leának, hogy férjhez menjen Jákobhoz, mert felismerte, hogy meg kell tennie ezt nővére iránt, hogy vágyait és álmait, ezáltal pedig élete célját ő is teljesíthesse, mégpedig, hogy feleség és édesanya lehessen.
Az áldás után néhány szülő szán egy pillanatot arra, hogy valamit súgjon a gyermeke fülébe. J’várech’chá Á-donáj vejism’rechá. Jáér Á-donáj pánáv élejchá vichunekká. Az Örökkévaló áldjon és védelmezzen meg. Világosítsa meg neked az ő arcát és legyen kegyelmes hozzád.
Oberlander Báruch: Miért anyai ágon öröklődik a zsidóság? 2023.06.01.
A szegénység a mai magyarországi zsidóságon belül főleg az idősebbeket érinti, de a zsidó gyerekek mintegy tíz-tizenöt százaléka, két-háromezer gyerek is szegénynek tekinthető. A szegénység meghatározása nehéz feladat. Létezik az objektív mellett szubjektív szegénység is: ha valakinek némileg csökken az életszínvonala, az szegénynek érezheti magát, holott egyéb szakmai mutatók szerint nem az. Általában a szegénység két legfontosabb objektív fokmérője az iskolázottsági szint és a lakhely.
Az átlagos magyarországi zsidó életszínvonal magasabb, mint az átlagos magyarországi életszínvonal. Ennek ellenére zsidó szegénység mindig is volt a világon és Magyarországon, és most is van. Nincs az a feneketlen nyomor, mint ami a cigányság jelentős részét érinti, de van szegénység. Egyébként, hogy az átlagos magyarországi zsidó életszínvonal magasabb a magyarországinál, annak is köszönhető, hogy a legnagyobb nyomorban élő zsidók szociális problémáját a magyar kormány 1944 tavaszán hatékonyan és gyorsan „megoldotta”.
Míg Magyarországon a szegények közt - a szegény cigányok közt meg főleg - fölülreprezentáltak a gyerekek, addig a szegény zsidók között fölülreprezentáltak az idősek. A Mazsöknél kárpótlásért jelentkezett Soá-túlélők számából következtetve legalább 12 ezer 1945. május 9-e előtt született zsidó él ma Magyarországon. Közülük mintegy ötezer kifejezetten rossz körülmények között él. Ennek az ötezer embernek nagyobb része nő. Rengeteg szomorú, a szegénységet megmagyarázó élettörténetről tudok. Például több olyan esetet ismerek, amikor az egyébként jó anyagi körülmények közt élő fiatal vagy akár már középkorú ember rossz viszonyban van idős, többnyire egyedülálló szülőjével és - bár anyagi lehetőségei megvannak rá - nem támogatja őt.
Emellett a zsidó szegénység gyakran együtt jár az - ebben az esetben a Soá okozta - traumával (angol szakkifejezéssel post-traumatic stress disordere, PTSD), ami rárakódik az amúgy nem zsidóság-specifikus időskori problémákra. A Soá traumája nemcsak a túlélőknél, hanem azok leszármazottjainál, főleg a Soá utáni évtizedben születetteknél is jelentkezik. A problémát mindkét csoport tagjai közül sokuknál a múlt emlékeinek elfojtása is nehezíti.
Létezik zsidó gyerekszegénység is. Három és fél évvel ezelőttig a zsidó gyerekszegénységről semmit nem lehetett tudni. Ekkor a Joint elkezdett e témában kutatni. Kiderült, hogy vannak zsidó gyerekek, akik anyaotthonban laknak, vagy szüleikkel teljes létbizonytalanságban élnek és nincs biztos fedél a fejük felett. Ha ilyen eset a tudomásunkra jut, persze segítünk, de nyilván vannak olyanok is, akikről nem szerzünk tudomást. Becsléseink szerint két-háromezer tizennyolc éven aluli szegény zsidó élhet Magyarországon, ha a magyarországi zsidóság összlétszámát százezernek vesszük, a tizennyolc éven aluli zsidókét meg húszezernek. Ennek a két-háromezer gyereknek a nagy része nem éhezik, nem hajléktalan, de például anyagi okokból nem tud részt venni egy osztálykiránduláson, vagy egy-egy iskolai szakkörön.
A magyarországi zsidó szociális háló a Szeretetkórház, az idősek otthonai (Újpest, Szeged), az újpesti Sela-fogyatékos-otthon, a Bálint Házban található kollégium, a Hitközség szociális osztálya és az idősklubok, valamint a MAZS Alapítvány szociális programjai. A Mazsihisz és a Magyarországi Zsidó Szociális Segélyalap (MAZS) - ez utóbbit a Joint alapította és támogatja - között régebben volt egy hallgatólagos megállapodás, mely szerint mi támogattuk az első generációt, tehát a Soá túlélőit, a Mazsihisz pedig a fiatalabbakat. Ez ma már nem teljesen működik így.
A szegény gyerekek fölkutatását főleg a zsidó iskolákon keresztül kezdtük el.