Hol találkozhat az ember a Méloszi Aphroditével, vagy ismertebb nevén a Milói Vénusszal, Augustus római császár szobrával, a haldokló gallal, a Laokoón szoborcsoporttal, Mátyás király és Beatrix királyné ismert kettős portréjával, Michelangelo plasztikus műveivel, Verrocchio gigantikus Colleoni lovasszobrával egyszerre? Vagy időt és pénzt nem kímélve ellátogat a világ minden tájára, vagy szörföl az interneten, esetleg kulturális örökségünk nem mindennapi térbeli összefoglalóját a Szépművészeti Múzeum jóvoltából a komáromi Csillagerőd állandó kiállításán tekinti meg.
A XIX. században a kor ízlésének megfelelően sorra létesültek gipszmásolat gyűjtemények. A cél, hogy a nagyközönség számára is be tudják mutatni e nagyszerű műtárgyakat. A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye azzal a céllal jött létre, azonban a század 20-as 30-as éveire megváltozott a másolatokhoz való hozzáállás, s már nem tekintették olyan értékesnek ezeket a műveket. A II. világháborúban már rengeteg sérülést szenvedett szobrok ezután különféle raktárakba kerülve tovább amortizódva várták jobb sorsukat. Az elmúlt évtizedig kellett várni a restaurálással, majd a 2017 és 2019 között helyreállított és kibővített komáromi Csillagerődben kaptak méltó helyet az antik és reneszánsz gipszmásolatok.
A komáromi Csillagerőd rideg termeiben a világ leghíresebb szobrai sorakoznak - gipszöntvényeken. Október elején megnyílt a Szépművészeti Múzeum szobormásolatainak múzeuma Komáromban, és ezzel újra láthatóvá vált egy impozáns gyűjtemény, amit valaha világszínvonalúnak tartottak, de elég hamar teherré vált a múzeum számára. Aztán évtizedekre eltűnt a raktárak mélyén.
A Milói Venusnál az ember már elneveti magát. Ott áll a világ talán leghíresebb szobra egy téglaboltozatos folyosón, és az eszünk hiába tudja, hogy nem az eredeti - hogy is került volna az ide, a Louvre-ból Komáromba, egy kopár monarchiás erődbe a kisváros szélén -, a szemünk mégis csak az ikont látja, ami kellő távolságból akár valódi is lehetne. Ez a Venus nem csillogó fehér pároszi márványból van, hanem sokkal póriasabb, olcsóbb anyagból: gipszből. Nem a művész vésője faragta ki, hanem öntvény, másolat, utánzat, akárcsak hasonlóan híres társai, a Laokoón-csoport, Praxitelész Hermésze, a Diadumenosz, a Haldokló gall vagy a Prima Porta-i Augustus.
A Haldokló gall, Meleagrosz (balra) és a Versailles-i Jupiter gipszmásolata a Csillagerőd „Híres művek a hellenisztikus korból és hatásuk” című kiállítótermében.
Ha mindaz, amit magunk körül látunk, valódi lenne, akkor ezekben a termekben lenne összegyűjtve a szobrászat háromezer éves történelmének legjava, amit az emberiségnek magának kellene vinnie egy másik bolygóra, vagy amit egy James Bond-film főgonosza összegyűjtene a villája pincerendszerében, miután szisztematikusan kifosztotta Európa összes múzeumát. Ha mindez valódi lenne, a világ legnagyszerűbb múzeuma lenne, a nagy betűs Múzeum, akár csak A rózsa neve tökéletes Könyvtára, minden tudás foglalata. De ilyen múzeum sosem volt és sosem lesz, ezeket a szobrokat együtt, egy helyen soha senki nem láthatja.
A komáromi Csillagerődben a századelő művelt nyugati polgárának ideális múzeuma született újjá. A Szépművészeti Múzeum annak idején azért épült, hogy ilyen ideális múzeum legyen, és a 20. század első évtizedeiben a budapesti hölgyek és urak többé-kevésbé ezzel a gyűjteménnyel találkoztak a földszinti dísztermeiben. Pontosabban ennek a gyűjteménynek egy még bőségesebb változatával, mert a Csillagerődben nemrég megnyílt kiállítóhelyen az egykori kollekciónak kevesebb, mint a fele látható.
A Szépművészeti Múzeumot létrehozó nagytudású szakemberek a teljességre törekedtek, legalábbis saját koruk művészettörténeti kánonja szerint, ami természetesen eltért a maitól. Ma már teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy rangosnak szánt új múzeumot ne valódi műtárgyakkal rendezzenek be. A legobskúrusabb középkori dél-itáliai szobortöredék is többet ér egy gipsz Donatellónál. Az eredetiség annyira alapvető elvárás egy műalkotással szemben, hogy nem tudjuk (és nem is kell) igazán komolyan venni a gipsz Aphroditékat.
A Szépművészeti Múzeum gipszmásolatainak gyűjteménye részben attól is különleges, hogy pont abban az időszakban nyerte el a végleges formáját, amikor ez a gyökeres szemléletváltás a világon mindenhol lezajlott. A gipszekkel teli csarnokok a Millenniumi emlékműre néző palotában szinte már akkor elavultak voltak, amikor berendezték őket, és biztosra vehető, hogy az öntvényeket a 20. század folyamán akkor is kizsuppolják a helyükről, ha a termeket nem tépázza meg a háború. El kellett telnie újabb fél évszázadnak, hogy a kallódó gyűjtemény értékét a művészettörténészek felismerjék, és az időközben műalkotássá öregedett gipszeket saját jogukon is restaurálásra, kiállításra méltó tárgyaknak tekintsék.
A londoni Victoria & Albert Museumban máig megmaradt a két gipszek számára épült terem (a képen a The Weston Cast Court).
A budapesti gipszöntvényekhez hasonló másolatgyűjtemények száz évvel ezelőtt gyakoriak voltak a nagy nyugat-európai és különösen az észak-amerikai múzeumokban, valamint a képzőművészeti oktatás intézményeiben. A Metropolitan Museum 1908-ra 2607 öntvényből álló gipszotékát hozott létre, és a 19. század utolsó két évtizedében szinte nem is vett eredeti műtárgyakat, csak öntvényeket, hogy aztán az 1950-es évekre az egész nagy gonddal és anyagi áldozattal összeszedett, de immár kínossá vált gyűjteményt kitelepítse külső raktárakba.
Az egykori nagy gipszotékák többsége mára szétszóródott, vagy akár meg is semmisült, bár akad ellenpélda: a londoni Victoria and Albert Museumban megvan a két másolatokkal teli udvar (Cast Courts), Berlinben és Párizsban külön múzeumokat hoztak létre az egykori híres gipszkollekciók megmaradt részének bemutatására.
A Szépművészeti Múzeum gipszöntvény kollekciója méretében és minőségében páratlan Közép-Európában, és a komáromi Csillagerődben most ehhez méltó kiállítóhelyet kapott. Csodájára járhat a világ.
COPY PASTE - A SZOBORMÁSOLATOK VISSZATÉRNEK
A Csillagerőd felújítása a nagy Liget-projekt leágazása, annak a költségvetéséből valósult meg 2017 és 2019 között. Az új terekkel kibővített épület már két éve készen áll, de csak most októberben nyílt meg a látogatók előtt, mivel eddig tartott a kiállítás elkészítése. Nem csoda, hogy ez időben még többet vett igénybe: 2015-ben kezdődött meg a középkori és reneszánsz alkotások másolatainak elszállítása a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokából, és összesen hat évig tartott a különböző helyeken őrzött gipszek összegyűjtése, restaurálása és a rendkívül látványos komáromi kiállítási installáció felépítése.
A helyszín teljesen esetleges, a gyűjteménynek eddig csak annyi köze volt Komáromhoz, hogy az ókori másolatok egy részét egy másik itteni erődben, az Igmándiban tárolták. A Csillagerőd annak a nagyszabású 19. századi erődrendszernek az egyike eleme, ami teljesen körülölelte a Duna és a Vág találkozásánál fekvő régebbi várost. A mai Magyarország területére két nagyobb - a már régóta múzeumként hasznosított Monostori és az eddig elhagyatott Csillag - és egy kisebb, a továbbra is romos Igmándi erőd esik. A Csillagerőd 1850 és 1870 között épült, a klasszikus erődépítészet legutolsó fázisában, közvetlenül azelőtt, hogy a haditechnika fejlődése az erődöket feleslegessé tette. A Monarchia hadserege ugyan használta, de tényleges katonai szerepe gyakorlatilag soha nem volt, harcokat nem látott. A második világháború időszakában internálótábor lett, aztán a szovjetek vették át, végül 1963-ban végleg átadták polgári hasznosításra: megvette a Komárom és Vidéke ÁFÉSZ, és zöldségraktárat rendeztek be benne. Utoljára káposztasavanyítóként szolgált, majd teljesen elhagyatott lett.
A felújított komáromi Csillagerőd a kései erődépítészet látványos példája. Az ilyen vaskos, földdel borított kései monarchiás erődök összedőlni gyakorlatilag nem tudnak, de az ezredfordulóra teljesen ellepte az elvadult növényzet, és annyira kieső helyen található a vasútvonal és a Duna mellett, hogy szinte láthatatlanná vált. A Csillagerőd bő másfél évszázados története során soha nem volt látogatható.
Az erődöt bővíteni is kellett egy új szárnnyal, mivel az épület belső terei nem voltak alkalmasak a kollekció legnagyobb darabjainak befogadására, valamint a múzeumi funkcióhoz ma már kötelezően társuló egyéb terek is hiányoztak. A Csillagerőd hasznosítható része egy nagy C betűt formáz, körülfutó folyosóról nyíló boltozatos terekkel, amelyek vakolatlan téglafalaikkal ridegen nagyszerű, puritán környezetet adnak a szobroknak. A büfé, a bejárati fogadó- és a konferenciatér a megtartott régi főkapu két oldalán, a falak közötti földtöltés eltávolításával létrehozott új szárnyakba került, amelyekhez egy masztaba formájú, kerámialapokkal burkolt udvari bővítmény kapcsolódik. A koporsófödémes, felülvilágítós toldalék mélyen a földbe vájódik, hogy a Colleoniról elnevezett új csarnokban meglegyen a legnagyobb gipszek számára szükséges belmagasság.
A Csillagerőd Colleoni Csarnoka a gipszgyűjtemény leglátványosabb darabjaival, a Gattamelata és a Colleoni lovas szobor, Nicola Pisano sienai szószéke, Ghiberti Paradicsom kapuja, Giovanni di Balduccio Szent Péter vértanú síremléke és Jacopo della Quercia sienai keresztelőkútjának másolatával. Az új csarnok meglepően hatásosan idézi meg a Szépművészeti Múzeum klasszikus, felülvilágítós dísztermeit, a Román, a Reneszánsz és a Márvány Csarnokot, ahol egykor a gipszek álltak. Mivel padlószintje jóval mélyebben van az erőd kapujának szintjénél, az előtérbe belépve egy karzaton találjuk magunkat, ahonnan letekintünk a Colleoni Csarnokban felhalmozott, változatos formájú, nagy méretű gipszöntvényekre, a kollekció leglátványosabb darabjaira. A Colleoni-szobrot és a Gattamelatát nem alulról látjuk, mint az utcán állva az eredetit, hanem a talapzat tetejének magasságában oldalról.
A Colleoni Csarnokban összegyűjtött darabok azt is érthetővé teszik, hogy miért számítanak ezek az öntvények maguk is műalkotásnak. A másolatokat az egykori gipszöntödék olyan öntőformákkal készítették, amelyek a műalkotásokról a helyszínen levett negatív segítségével hoztak létre. A kontaktmásolatok teljesen hitelesen adják vissza az eredeti műformákat és felületeket: a 3D nyomtatás feltalálása előtt ennél tökéletesebb másolatokat nem lehetett volna készíteni.
A híres műalkotások másolását egy 1867-ben megkötött nemzetközi megállapodás tette lehetővé, amely a gipszöntők számára szabad hozzáférést biztosított a leghíresebb gyűjteményekhez. A Szépművészeti Múzeum a legrangosabb itáliai gipszöntödékből vásárolt: Giuseppe Lelli firenzei, Carlo Campi milánói és Michele Gerardi római manufaktúrájából, valamint Németországból a hildesheimi Gebrüder Küsthardt cégtől, a kölni August Gerbertől, a müncheni Joseph Kreittmayrtól és a nürnbergi Joseph Rotermundtól.
A gipszöntvények az eredeti műtárgyakról a helyszínen levett öntőformák segítségével készültek, ezért teljesen hiteles másolatoknak tekinthetők. Az öntvények számozott darabokban, beládázva érkeztek Budapestre, ahol a Szépművészeti Múzeum saját mesterei állították össze a szobrokat, és végezték el a felületek kialakítását, a magyarázó feliratok felfestését.
A Szépművészetinek nem volt saját öntődéje, bár sokáig tervezték a létrehozását. Főként ezzel magyarázható, hogy a magyar anyag nagyon gyér maradt, bár a múzeum eredeti koncepciója szerint az egyetemes és a hazai szobrászat legkiválóbb műalkotásainak másolatai egymás mellett sorakoztak volna. Magyarországon azonban szinte kizárólag egyetlen mester, Reichenberger József foglalkozott gipszöntéssel, aki készített is másolatokat például a brassói Fekete-templom szobrairól vagy a gyulafehérvári székesegyház déli kapujáról. Reichenberger leglátványosabb alkotása, a jáki templom egész kapuépítményének másolata a Szépművészeti egyik belső udvarát díszítette 1908-tól 1987-ig, amikor lebontották.
A gipszöntvények felszínét sokféleképpen kezelték. Egyes másolatok viaszos, törtfehér színű bevonatot kaptak, ami legjobban emlékeztetett a nyers gipszre. A kőemlékek többsége sárgásabb árnyalatú, kőszerű festékréteget kapott, a bronzszobrok pedig a fém fémes csillogását is jól utánzó fekete bevonatot. Érdekes módon nem törekedtek következetességre: a Colleoni-szobor fehér maradt, a Gattamelátát viszont bronzosították, a részben márvány, részben bronz sienai keresztelőkutat teljes felületén kőszerű festéssel látták el.
Az antik gyűjteményben találunk példát tudományos „rekonstrukciókra” is: Képhiszodotosz görög szobrász Eirénét, a Béke istennőjét ábrázoló bronzszobra például csak római márványmásolatban maradt fenn, de a kölni August Gerber-gipszkópiát a bronzszínűre festették, és eltávolították róla az újkori kiegészítéseket, amelyekkel az eredeti szobrot ellátták. A Szépművészetiben így egy olyan változatot lehetett látni, ami ebben a formában fizikai valójában nem is létezett (tudományos rekonstrukciókra, bronzozásra több más példa is van a gyűjteményben).
A firenzei Battistero Paradicsom kapuja a reneszánsz bronzművesség leghíresebb alkotása. A Szépművészeti Múzeum épületét kifejezetten úgy tervezték, hogy földszinti csarnokaiban ilyen gipszmásolatokat mutassanak be a látogatóknak. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a művészettörténet átfogó bemutatására törekedtek, és a leghíresebb alkotásokat akarták megmutatni a közönségnek, hanem az is, hogy a múzeumnak gyakorlatilag nem volt az alapítása idején eredeti darabokból álló szobrászati anyaga. Magyarországon kevés ásatás zajlott a 19. században, és nem kerültek elő elsőrangú antik szobrok, a nyugat-európai műtárgypiacról vásárolni pedig sokáig nem tudtak, illetve nem is nagyon próbáltak.
Az antik gipszgyűjteményt még a Nemzeti Múzeum kezdte összeállítani 1873-ban, amikor megvásárolta Felice Napoleoni Martinelli Athénban működő római gipszöntő kollekcióját a görögországi ásatásokon frissen előkerült szobrok másolataiból. Ez az anyag előtte a bécsi világkiállításon szerepelt, és óriási szenzációnak számított, hiszen korábban soha nem ismert műalkotásokat mutatott be a közönségnek, ráadásul abban az időben Görögországba utazni keveseknek volt lehetősége.
A Szépművészeti Múzeum a legnagyobb beszerzéseket viszonylag rövid idő alatt, 1904 és 1913 között bonyolította le, ekkor nemcsak az antik gipszmásolatok gyűjteményét újították meg, hanem rengeteg középkori és reneszánsz másolatot is rendeltek az épület megnyitása idején még teljesen üresen álló díszes csarnokokba. Az építészeti koncepció mutatja, hogy a gipszgyűjtemény nem állt volna meg itt: a Barokk Csarnokba kerültek volna az akkor még nem túl régi barokk művek másolatai, de ezeket már nem rendelték meg, a gipszek vásárlását ugyanis az első világháború kitörése előtt leállították. Addigra azonban ott volt a hatalmas gyűjtemény: mintegy 580 darab antik és 295 darab középkori és reneszánsz gipszmásolat.
Hiába nem voltak már menők a gipszek, a múzeum vezetése kénytelen volt kitartani az eredeti koncepció mellett, miközben azt egyre több bírálat érte, többek közt a Nyugat szigorú műkritikusa, Farkas Zoltán részéről. A gipszek egy részét beépítették az épületbe, például a már említett gyulafehérvári kapu és a freibergi dóm Aranykapujának monumentális másolata a Román Csarnok része lett, és máig ott látható, az olümpiai Zeusz-templom oromcsoportja a Hősök terére néző homlokzat timpanonjába került, a Parthenon színezett fríze a Dór Csarnokot, Luca della Robbia Énekeskarzata a Márvány Csarnokot díszítette (utóbbit már 1926-ban lebontották).
A gyűjtemény elhelyezése azonban gondokat okozott. Elsőként a legjobban sikerült Reneszánsz Csarnok nyílt meg 1908-ban, közepén Colleoni lovas szobrának monumentális másolatával, ezt a Michelangelo-terem követte 1913-ban a Mózes-szobor, a Medici-sírok és a Dávid-szobor büsztrészének másolataival. Az antik másolatok a Dór és a Jón Csarnokba kerültek, de az 1913-ban megnyílt első kiállítás annyira rosszul sikerült, hogy néhány hónap után bezárták, és csak 1920-1923-ban nyitott meg újra. A leghosszabb ideig a Román Csarnok berendezése tartott, mivel itt raktárszerűen zsúfolt állapotok uralkodtak, és félig-meddig műhelyként szolgált a gipszeken dolgozók számára.
A Nemzeti Múzeumban már az 1870-es évektől elkezdték gyűjteni a magyarországi szobrászati emlékek másolatait is, zömmel középkori épületek restaurálásának segédanyagaként keletkezett öntvényeket eltéve. A lassú gyarapodásnak az 1896-os millenniumi kiállítás előkészületei adtak lendületet. A már említett Reichenberger József ekkor sok középkori és reneszánsz épületszobrászati faragvány, valamint mintegy hatvan síremlék másolatát készítette el. Ezekből, valamint a millenniumi kiállításra zömmel Pécsről, Székesfehérvárról és Esztergomból Budapestre hozott eredeti román kori kőfaragványok másolataiból a Nemzeti Múzeum földszintjén rendeztek be magyar szobrászattörténeti állandó kiállítást, amelyet azonban már a múzeumépület 1920-as évek közepi restaurálását vezető Kismarty-Lechner Jenő szétbontatott, mert a „representatív helyiségek kitisztítására” volt szükség ahhoz, hogy Pollack Mihály architektúrája jobban érvényesülhessen.
A gipszöntvény-másolatgyűjtemények hosszan voltak a muzeológia mostohagyermekei, de az oktatásban, a művészképzésben, a közművelődésben és a tudományos kutatásban betöltött fontos szerepüket akkoriban sem vitatta senki. Az utóbbi két évtized pedig új virágkorukat hozta: a nagy gyűjteményeket rekonstruálták és újrarendezték, ugyanúgy saját koncepciójú ideiglenes kiállításokat rendeznek bennük tudományos katalógusokkal és közművelődési programmal, mint az eredeti műtárgyak múzeumaiban; nemzetközi szervezetük van, és némelyikük alapos honlappal segíti a kiállított másolatok megértését minden lehető (történeti, ikonográfiai, vallás-, viselet-, tárgy-, művészet- és építészettörténeti) szempontból. A gipszgyűjtemények újjáélesztése azt a felismerést is magával hozta, hogy ez a gyűjteménytípus nem csupán hasznos, hanem látványos és népszerű is. Annál tanulságosabb és annál látványosabb, minél nagyobb és reprezentatívabb sorozatokat mutat be. Hiszen éppen azért jöttek létre, mert a sorozatok teljességében egy közepes nagyságú gipszmásolat-gyűjtemény is messze felülmúlja a világ legnagyobb múzeumainak eredeti anyagát, és lehetővé teszi, hogy sok olyasmit lehessen jól látni és együtt látni, amit eredetiben soha és sehol - ráadásul közel és akár minden nap.
A gipsz forma készítése a szobrászatban elengedhetetlen lépés a szobrok öntése során. A gipsz forma készítése előtt fontos, hogy a szobrász alaposan megtisztítsa és előkészítse a szobrot. A formázás során a szobrász gipszlapokat vagy gipszszalagot használ a szobor köré, hogy létrehozza a forma külső részét. A gipszlapokat nedvesítik, majd óvatosan a szobor köré helyezik, hogy megfelelően illeszkedjenek. Amikor a gipsz teljesen megszáradt, a forma szétválasztása következik. Ehhez a szobrász óvatosan eltávolítja a gipszlapokat vagy gipszszalagot a szobor körül. A szétválasztás után a forma és a szobor felülete általában tisztításra és javításra szorul. A szobrász eltávolítja a felesleges gipszet és simítja a forma részleteit. A gipsz forma készítése után a szobrász készíti el a formába önthető anyagot, például a folyékony műgyantát vagy a folyékony bronzot. A gipsz forma készítése tehát egy fontos folyamat a szobrok öntése során.
tags: #antikgipsz #szobor #anyasag