A szülészeti fogó, mint eszköz, már évszázadok óta vitatott a szülészetben. Bár a modern szülészorvosok gyakran jobban képzettek az ultrahangtechnológiában, mint a fogók használatában, az eszköz továbbra is fontos szerepet játszik bizonyos szülési helyzetekben.
Az első szülészeti fogót 1752-ben William Smellie írta le művében. Az eszköz hamarosan elterjedt, de képzetlen felhasználók kezében sérüléseket okozott az anyának és a gyermeknek is. A 19. század elejére a fogók használata szinte teljesen megszűnt, de a királyi család tagjának, Charlotte hercegnőnek a tragikus szülése (1817) újra felhívta rájuk a figyelmet. A hercegnő 24 órás vajúdás után, és a gyermek halva születése után, az anya is elhunyt. Az eset hozzájárult a fogók használatának újraéledéséhez, amely több mint 100 évig tartott.
A 19. század közepén a szülészeti érzéstelenítés fejlődése tovább növelte a fogók népszerűségét és az anyák elfogadását. DeLee (1920) által bevezetett profilaktikus fogóhasználat koncepciója az 1940-es évek végére a fogóval történő szülések arányát közel 70%-ra emelte. Azóta a nehezebb fogós beavatkozásokat egyre inkább császármetszéssel váltották fel. Ez a tendencia a mai napig folytatódik, de közben sok kevésbé nehéz fogós szülést is elhagytak.
A szülészeti fogók alapvető kialakítása az elmúlt 200 évben csak kis mértékben változott. A fogó két részből (ág) áll, amelyek az anya medencéjének bal és jobb oldalára kerülnek. Az ágakat a fogantyú, a zár, a szár és a "penge" alkotja. Néhány fogó, mint például a DeLee, tengelyirányú húzóval is fel van szerelve.
A fogók pengéi lehetnek lyukacsosak (Simpson), félig lyukacsosak (Luikart-Simpson) vagy tömörek (Tucker-McLane). A lyukacsos pengék megkönnyítik a húzást, de sérthetik az anyai lágyrészeket, ha jelentős forgatásra van szükség.
A fogóknak két fő görbülete van: a fej görbülete (cephalic curve) és a medence görbülete (pelvic curve). A fej görbülete a magzat fejének formájához igazodik, míg a medence görbülete a szülőcsatornához illeszkedik, és segít a húzás irányításában.
A fogókat két fő csoportba sorolhatjuk: az első csoportba tartoznak a Simpson és a DeLee fogók, amelyek hosszúkás, öblös pengékkel rendelkeznek, és ideálisak a formálódott magzati fejjel történő szülésekhez. A második csoportba tartoznak a rövidebb, lekerekített fej görbülettel rendelkező fogók, mint a Bailey-Williamson, amelyek ideálisak a kevésbé formálódott magzati fejjel történő szülésekhez.
A Kielland fogók speciális kialakításúak, szinte teljesen hiányzik a medence görbületük, és csúsztatható zárral rendelkeznek. Ezeket eredetileg a medence középső részénél elakadt magzatok kihúzására fejlesztették ki, de forgatásra is kiválóan alkalmasak.
A szülészeti fogók alkalmazásának osztályozása történelmileg változott. A legfontosabb kategóriák a következők:
- Magas fogós szülések (High forceps): Ezt a kategóriát a modern szülészetben már nem alkalmazzák.
- Középső fogós szülések (Midforceps): A magzati fej a szeméremtest csontok (spina ischiadica) magasságában vagy kissé alatt helyezkedik el. Ezek a beavatkozások szakértelmet és óvatosságot igényelnek.
- Kilépő fogós szülések (Outlet forceps): A magzati fej a szeméremtest csontok alatt van, és a szagittális varrat már a szeméremív előtt áll. Ez a leggyakoribb és legbiztonságosabb fogós beavatkozás.
A fogós szülések előnyei közé tartozik a császármetszés elkerülése, a szülés időtartamának csökkentése és a fejjel való haránttartás esetén való általános alkalmazhatóság. Azonban a fogós szüléseknek kockázatai is vannak, mint például a magzat zúzódása, súlyosabb gátmetszés vagy könnyezés, és ritkán idegsérülés vagy csonttörés.
Az elmúlt évszázadok során a szülészeti fogók számos változáson mentek keresztül, de a lényeges elv megmaradt: segíteni a szülést, amikor az természetes úton nem halad megfelelően, minimalizálva az anya és a gyermek kockázatait.
A hűbériség kialakulása - Gyorstalpaló
A fogók használata napjainkban is vitatott, de megfelelő képzettséggel és indikációval továbbra is értékes eszköz a szülészetben.