A lakodalom olyan átmeneti rítus, amely két egyént a közösség, a család és a munka egészen más szférájába emeli át, mint amilyenben addig éltek. A házasságkötés lényege az állami és egyházi, korábban feudális főhatósági törvényeknek, előírásoknak, követelményeknek megfelelően létrehozni a két különnemű egyén között a jövendő élet-, gazdasági, szexuális és utódnemzési kapcsolatot, s ezt egészíti ki a lokális társadalom a maga további követelményrendszerével. A házasságkötés mind az egyén, mind a közösség számára kiemelkedő alkalmat jelentett a hétköznapok egyhangúságából. A lakodalom mindig kötött formák között zajlott le. Szigorú szabályok határozták meg a lakodalomban résztvevők és a kívülállók viselkedését, helyzetét.
A gyűjtés, ill. a dolgozat megírásakor két lényeges szempont vezérelt. Egyrészt igyekeztem azokat a változásokat megfigyelni és rögzíteni, amelyek a szokásokban az elmúlt évtizedek alatt bekövetkeztek, másrészt nyomon követni, hogy a szegedi kirajzásból eredően, melyek azok az elemek, amelyeket a csólyosiak, pálosiak megtartottak szokásrendszerükben. Többek között Bálint Sándor kutatásaiból tudjuk, hogy Csólyos, ill. Pálos puszták benépesítése a múlt század utolsó negyedében indult meg, mely folyamat kb. az első világháborúig elhúzódott. Elsősorban mórahalmi, balástyai, szatymazi, zákányi családok települtek át. 1945-ig, az egyesítésig Pálos közigazgatási és egyházi szempontból Majsához, Csólyos pedig Félegyházához tartozott. Ide jártak templomba, búcsúba, vásárba, legtöbbször itt szerezték be a menyasszony kelengyéjét is, tehát igen szoros szálak fűzték őket e két helységhez. A lakodalmi szokásoknál mégsem vehető észre ez a közeli kapcsolat, mert szinte semmilyen hatás nem mutatható ki, mely e két város felől érte volna a csólyospálosiakat.
Napjaink lakodalmi szokásaiban megfigyelhető, hogy az elmúlt évtizedekben bekövetkezett gazdasági, társadalmi változások miatt számos elemet elhagytak. Mind Csólyospálos, mind pedig Szeged környékén így Alsóvároson, Tápén, Sövényházán, Kisteleken igen fontos szerepet játszott a fiatalok összekommendálásában a gügyü. A küldetéséhez kapcsolódó babonás szokásokról a csólyosiak azonban már nem tudtak. A vőlegényes násznépnek feltett találós kérdésekkel a szegedi tájon is találkozunk. Bálint Sándor megállapítása szerint "eredetileg az idegenek tudományát, rátermettségét, választottságát akarták megismerni.
A lakodalom leírásánál részletesen kitérek a zászlós lakodalmi menetre, így itt csak utalnék arra, hogy ez a szokás nemcsak Szeged környékén volt ismeretes, hanem kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyan, de a Kiskunság több településén is. Községünkben ez a hagyomány viszonylag sokáig - kb. Szeged környékén is megtaláljuk azt a szokást, hogy a nászmenetet a templomba vezető vőfély üvegének nyakára kalácsot húznak. Sövényházán, Tömörkényben az esküvőről kijövet, ott a templomajtóban az újpár töri és osztja szét a násznép között. Máshol a vőfély kötelessége, hogy az esküvő után minél többen egyenek belőle. Szeged-alsóvároson még a század elején élt az a szokás, hogy reggel felé az újaszszony megmosdatta és megfésülte a lakodalom férfi vendégeit, amiért pénzt kapott. Az eredetileg nyilvánvalóan rituális cselekmény elvesztette eredeti jelentését és községünkben már csak a vendégek szórakoztatását szolgálta.
A faluban két kocsma volt, ahova a fiatalok eljárhattak táncolni, ahol megismerkedhettek, az egyik a Sutka féle, a másik a Kilinyi kocsma. Egyik héten az egyik kocsmában tartottak mulatságot, a következő héten a másikban. A Sutka kocsmában rézfúvós zenekar játszott, a mulatság hajnali két óráig tartott. Itt összejött Kömpöc, Csólyos, Forráskút, Balástya fiatalsága. "Akkor még minden lány az anyukájával, vagy szomszédasszonnyal, vagy keresztmamával jött. 2-3 lány is eljött egy gardemamával. Amelyik lány legénnyel jött, akkor az a legény befizette a lányt, aki nem, azt meg a gardemama.
Böjti időben nem tartottak bálakat, farsangkor viszont három napos mulatság volt. Farsang keddjén ún. batyus bálat rendeztek, ahova házaspárok is elmehettek. A lányok, asszonyok sült csirkét, hurkát, kolbászt, stb. vittek magukkal, amivel megkínálták a barátokat, ismerősöket. Évente egyszer, ősszel tartottak virágos bálat. Oda csak olyan lány mehetett el, akinek már komolyan udvaroltak, vagy jegyben járt. A lány virágot vett a legénynek, azt föltűzte neki és úgy mentek el együtt a bálba. A tanyasiak csutribálakba is eljártak. A mulatság végén a legény megkérdezte a lánytól és a gardemamától, hogy hazakísérheti-e. Ha megengedték neki, akkor elkísérte őket hazáig "és akkor lehetett udvarolgatni."
A legény szombaton vagy vasárnap mehetett el a lányos házhoz udvarolni. A legényt bent fogadták a szobában, beszélgetett a szülőkkel kb. két óra hosszát. Mikor menni készült, akkor mindenkivel elkezelt, kezet fogott, csak azzal a lánnyal nem, akinek udvarolni akart és azt szerette volna, ha a lány kikíséri a kapuig, ahol még egy rövid ideig beszélgethettek. Ha a szülőknek nem tetszett a legény, azt úgy fogadták, hogy abból már értett a legény, ha mégsem, akkor megmondták neki, hogy még nem akarják férjhez adni a lányt.
Az 1930-as években még élt az a szokás, hogy a fiatalokat úgy kommendálták össze. A gilgyü a legénnyel ment el lánynézőbe. Ezt előre bejelentették, erre készültek a lányos háznál. Ö. Kis Mihályné Vásárhelyi Erzsébet, aki az 1970-es években a szegedi földről került Csólyosra, elmesélte, hogyan zajlott le náluk a lánynéző. "Szóval összehoztak bennünket. Ilyen gügyü féleség. Akkor a legény kihítt a folyosóra beszélgetni. Hát nem sokat tudtam vele beszélgetni, me nem is ismertem. Félig-meddig meg is ajánltam, hogy majd őt biztatom ... Mikor bementünk, a legény valami jelet mutat a gügyünek, hogy a legény leül, akkor a felesége feláll és engem kihí, hogy mit ajántam. Hát mondtam, hogy félig-meddig megajántam. Akkor a gügyü felesége kiment a kocsihoz, levette a csatos üveg bort, mert a szegedi fődön az volt a szokás, ha elmén a gügyü a legénnyel és a lány megajánlja, hogy hozzámegy a legényhez, akkor behozzák a bort. Kinyitja az asszony a csatos üveget, tálcán vittem oda a poharakat és énnekem öntenem kellett minden pohárba és sorbakínálni űket. Addig nem möntek el, míg ki nem fogyott a bor. Kifogyott a bor, én meg mondom Gyurika öcsémnek, hogy ereggy a kamrába és ereszd tele. Fölállt a gügyü, hogyha megszerettétek egymást, vagy bíztatás van egymáshoz, akkor nem viszünk haza bort, mert ha teleereszted, akkor már itten biztosan nincsen semmi."
A lánykérést is előre bejelentették, arra készültek a lányos háznál. Ha úgy kommendálták össze a fiatalokat, akkor a legény a gügyüvel ment, ha nem, akkor a szüleivel, vagy egyedül. Ilyenkor a szülők nyilatkoztak, hogy beleegyeznek-e a házasságba és többnyire a lányt is megkérdezték, hogy férjhez akar-e menni a legényhez. A lányok általában 18-20 éves korukban mentek férjhez, a legények 25 éves kor körül nősültek. Öreglánynak azokat nevezték, akik a 25-26 éves kort elérték, agglegénynek pedig azokat, akik a 30. évet meghaladták.
A férjhez nem ment lányok és legények farsangkor tuskót húztak. Legények és lányok fölszalagoztak egy tuskót, meszelőt vittek magukkal és minden házat felkerestek, ahol olyan legények és lányok laktak, akik abban a farsangban nem házasodtak meg.
Lánykérés után néhány nappal megtartották az eljegyzést. Erre az alkalomra meghívták a legény szüleit, esetleg a keresztszülőket. A vendégeket ebéddel vagy vacsorával kínálták meg. A fiú karikagyűrűt adott jegyajándékba, a lány pedig egy szép fehér selyem fejkendőt nyújtott át a legénynek, amit aztán elvitt haza. A jegykendőt szépen becsomagolták, és mikor mentek a templomi esküvőre, akkor a násznagyasszony vitte magával és a pappal megszenteltette. Éjfélkor, menyecsketánckor ezzel a kendővel kötötték be a menyecske fejét. Ugyancsak a jegykendővel kötötte be a fejét az újasszony, mikor lakodalom után első alkalommal ment a templomba. Eljegyzéskor beszélték meg a lakodalom időpontját.
Böjtben nem tartottak lakodalmat csak nagyfarsangon, ami vízkereszttől hamvazószerdáig tartott, valamint húsvéttól pünkösdig, majd októbertől Andrásig vagy Katalinig, vagyis kisfarsangkor. "Azok zárták a hegedűt." A korábbi évtizedekben szerdán és szombaton tartották a lakodalmakat, kb. az 1950-es évektől kizárólag csak szombaton.
Esküvő előtt 3 héttel a fiataloknak be kellett iratkozni a községházán, ill. a plébánián és három vasárnap kihirdették őket a templomban. Akadt aki a keresztapját, vagy a nagybácsiját, vagy valamilyen közeli rokont kért fel erre a tisztségre. "Az nem számított, hogy a bérmakeresztapját vagy a keresztvizit kérik fel. Amelyikkel jobban tartották a kapcsolatot. A násznagyok voltak a tanúk a polgári és az egyházi esküvőn, a lakodalomban ők képviselték a családot, fogadták a vendégeket, itallal kínálták őket, megköszönték a fiataloknak hozott ajándékot. A vőfély minden versével, köszöntőjével a násznagyhoz fordult. A násznagyok tisztségük jeléül zsebkendőt és viasz mellvirágot kaptak, amit esküvő előtt a menyasszony tűzött fel és a menyecsketánc végéig viselniük kellett. Rendkívül fontos volt, hogy kellő összhang legyen a vőfély és a násznagy között, hiszen a lakodalom kimenetele függött ettől. Minél vígkedélyűbb, nótásabb, tréfára kaphatóbb volt a násznagy, ill. Sokszor egy adott pillanat, vagy szituáció jó lehetőséget nyújtott arra, hogy egymást, ill. a vendégeket elszórakoztassák.
1982-ben részt vettünk egy lakodalomban, ahol a pörkölt feltálalásakor a következő jelenet zajlott le: a menyasszony násznagya megkérdezte a vőfélyt, hogy van-e bicskája és előkapta a bugyiit. Erre a vőfély előrántott két bugyiit, az egyik műanyagból, a másik fából készült. - Ennek má olyan a nyele, mint az enyim, össze-vissza hajlik. Valamikor még ilyen egyenes volt. Ezen még van fogás, emez egybül elhajlik - mondta. A sült hús feltálalása után a vőfély egy tányéron egy pohár fekete kávét hozott be, mellette két csirkecombbal és a következő szavakkal nyújtotta át a násznagyoknak. Kedves násznagy uraim! Valamikor még régen fiatalok voltak, Bemutatom, hogy mi volt a kívánságuk. Amint átadom, fejtsék meg mi a neve neki!
Szabó László tanulmányában olvashatjuk: "Az egész magyar népterületen általánosnak tekinthető, hogy a több napig, sokszor hetekig is elhúzódó, egész közösséget, családot megmozgató szokásrendszert leghangsúlyosabb pontjain szinte hivatásosnak tekinthető szertartás mester, a vőfély irányítja. A csólyosi lakodalmakban mindig két vőfély volt, a nagyvőfély és a kisvőfély, az utóbbi vagy a családból került ki, vagy híresebb "főkapi" vőfélynek állandó kisvőfélye volt, aki segített neki. Ilyen híresebb vőfély volt többek között Kocsis Antal, Fodor Mátyás, Hódi Miklós. A kisvőfélyt kapunyitogatónak is mondták, mert a vendégek meghívásakor ő szállt le a kocsiról és nyitotta ki a kaput, lakodalomkor figyelte a vendégek érkezését és szólt a nagyvőfélynek, hogy beköszönthesse őket.
A vőfély elsődleges feladatai közé tartozott a vendégek meghívása. Indulása előtt a menyasszonyos házhoz ment és kikérte a virágot. A menyasszony feltűzte a felszalagozott mellvirágot, a kalap bal oldalára a kalapvirágot, amelyről szintén szalagok lógtak le, valamint a botot is felszalagozta. A kisvőfélyt is ugyanígy szalagozták fel, csak neki jobb oldalra tették a kalapvirágot. A lovakra, a kocsira is színes pántlikákat kötöttek és virágokkal díszítették.
Meghívták a násznagyot, a koszorúslányokat, koszorúslegényeket, majd a vendégeket. A testvéreket, sógorokat, komákat, közvetlen szomszédokat meg kellett hívni. A meghívottakat megkínálták borral. Este visszament a vőfély a lányos házhoz, ahol vacsorával vendégelték meg. Kb. az 1960-as évektől már levéllel hívogatnak. Kezdetben a vőfély hordta szét a nyomtatott meghívókat, de verset már nem mondott hozzá, majd postán küldték szét az értesítőket.
A vőfély feladata volt továbbá az ágy kikérése, lakodalom napján a vőlegény, menyasszony kikérése, elbúcsúztatása, a vendégek, valamint az ételek beköszöntése. Ugyancsak neki kellett felügyelni a szakácsokra, a tálalásra, hogy mindenki előtt teli legyen a tál, az üreseket azonnal cseréljék, mert az üres tálakért a házigazdát szólták volna meg, hogy sajnálta az ételt. Ugyancsak az ő gondja volt a vendégek szórakoztatása, összefogása, az egész lakodalom zökkenőmentes lebonyolítása.
A menyasszony a barátnőit, vagy a rokonságból kért fel valakit erre a tisztségre. Számuk 2-6 között mozgott. A koszorúslányok kötelessége volt a virágfüzérek elkészítése. Esküvő előtt egy héttel a koszorúslányok elmentek a lányos házhoz és krepp papírból kivágták a virágokat és egy madzagra felfűzték. Ezekkel a virágfüzérekkel díszítették hívogatáskor és esküvőkor a lovas kocsikat. Ugyancsak ők tűzték fel a vendégeknek az apró színes mellvirágot. Az első koszorúslány kísérte a vőlegényt az esküvőre, vacsorakor ő szedett az újpárnak. A koszorúslányok rózsaszín ruhát viseltek, fejükön széles cakkos rózsaszín koszorú díszlett. A vőlegény legtöbbször a barátait hívta meg koszorúslegénynek, akik tisztségük jeléül rózsaszín mellvirágot viseltek. Esküvőkor az első koszorúslegény vezette a templomba a menyasszonyt.
Esküvő 1937. A levesfőző néhány nappal a lakodalom előtt már részt vesz az előkészületekben. Napjainkban már szerdán hozzákezdenek a sütéshez. Ekkor az édes sütemények lapjait és a sós süteményeket sütik meg, csütörtökön pedig a lakodalom elmaradhatatlan süteményét, a rétest. A 70-es évekig hagyományos módon készítették el a rétest, amikor is egy levélből egy szál rétes lett, utána áttértek az ecetes rétesre, amikor liszt helyett ecetet tettek a zsírba és habosra keverték. A 80-as években kezdték el a zsíros rétes készítését. A rétes elkészítése a gazdasszony kötelessége volt. Az ő irányítása mellett töltötték meg a segítők pénteken a már kész süteménylapokat. Ugyancsak pénteken vágták, tapasztották a baromfit. Baromfitisztításhoz szomszédokat, távolabbi rokonokat kértek fel. Ha valaki valamilyen okból nem tudott elmenni, akkor kötelességének érezte, hogy valamelyik családtagját elküldje maga helyett. A legnagyobb munka szombaton hárult a gazdasszonyra. Ha a legényes háznál volt a lakodalom, akkor ebédet is kellett készíteni. Még emlékeztek arra, hogy valamikor ún. A 80-as években orjalevest, sült hurkát, kolbászt szolgáltak fel. A szakácsnő főzte meg estére a baromfi levest, amit nagy üstökben tettek fel. Nagy lakodalomban négy üstben is főztek. Mikor megfőtt, akkor a leves színét egy fazékba leszedték. Kiszedték a répát, zöldséget, vöröshagymát, a húst egy vajlingba rakták, a levet egy tiszta üstbe szűrték le. Az üstöket elmosták, hogy ne legyen olyan zavarodott a leves, mikor visszateszik főni. A vizet eleve úgy mérték ki, hogy számoltak azzal, a leves alját a moslékba öntik. Tálaláskor a leveses tálakba először a húst tették, arra a tésztát. Általában gége tésztát (csigatésztát) főztek, de kedvelték a sifli (kocka), valamint az eperlevél tésztát is, amelyet már hónapokkal előbb elkészített a család.
Nyisd ki babám az ajtót! Hallatszik a nóta percről percre hangosabban az Alsónémedi utcákon egy férfi vendégekből összeverődött csapat előadásában. Az első próbálkozások kicsit sem győzték meg az örömapát, ezért pár körrel később, még több vendég bevonásával sikerült egy olyan előadást összehozni, amivel Máté kiérdemelte, hogy egy életre rá bízzák élete szerelmét. A gyermekkor legszebb emlékei örömkönnyekben tükröződtek vissza, aztán gyalog indultunk a templom irányába, ahonnan visszafelé egy másik esküvői konvojjal találkozva kívántunk sok boldogságot mindkét ifjú pár számára. A tó felett benyúló stégen forrt össze Melinda és Máté története, ahonnan pezsgő gyöngyözése és vakuk villanása kísérte a vendégeket egészen a vacsoráig. Ezt a szlovák és magyar forgatókönyvet gyűjtés alapján készítettük. 2012. szeptemberében az egész falu részvételével elő is adtuk, amely filmesítve is lett! A lakodalom tisztségviselőinek számítottak: a starejsí (násznagy), a družba vagy zváč (vőfélyek), a svatka (nászasszony), družice (koszorúslányok). A lakodalom tisztségviselőit jellegzetes szimbólumokkal látták el. A szélesebb rokonságot a zváčok hívogatták a lakodalomba.
Vőlegény édesanyja: A fiamnak komoly a szándéka, a pap elé akarja vinni a Zuzka lányotokat! Vőlegény édesanyja: Ha már így megszerették egymást, legyen az a nap szeptember 29-e. Jó lesz-e svatka moja? Menyasszony édesanyja: Rendben van svatka moja! Hívogatás: egy héttel az esküvő előtt megkezdődött a násznép hívogatása, amit a két vőfély, a družba, és a zváčvégzett. A družba fiatalabb legény, kalapja mellett szalagot viselt, a zváč lehetett nős ember is, ő mondta a verseket, kalapja mellé virág volt tűzve. Ruházatukat fokossal egészítették ki. A lagzi napján korán reggel újra körbementek mindenkihez. Dicsértessék az Úrjézus szentséges szent neve!
Kikérés (lányos háznál) Az esküvő előtt férficsapat ment kikérni a menyasszonyt. Tollseprűből kivett tollakat tűztek a csizmaszárukba, kabátzsebükbe, kalapjukra. Fizessen meg érte a jóságos Isten, Adja bő áldását a földi életben! Elhoztam a menyasszonyunk ajándékát, a vőlegény inget, hogy ebben díszeleghess. Elhoztam a vőlegényünk ajándékát, hogy ebben járjad vele a táncot. Tisztelt vendégsereg! Drága jó Szüleim. Éljetek sokáig, szívemből kívánom. Boldogságról példát csak Rólatok veszek.
Elindul a menet. A jegyespár külön megy az „istenházába”, ki-ki a maga násznépével. Amikor az asszonyavatás meg volt, kiindulnak a pappal a templomból, majd külön indul a násznép. Minden sarkon mulatnak. Kicsit lemaradva a menyasszony menetétől követi őket a vőlegény menete. Nyisd ki babám az ajtót…. Gyere be rózsám, gyere be…. Majd mikor belépnek, felrúgja a vödör vizet, cukrot esznek, átlépi a gyereket a menyasszony a küszöbön. A menyasszonynak fel kellett rúgnia egy vízzel teli vödröt. Ha egyenesen folyt a víz fiút, ha szétfolyt lányt jósoltak nekik. Seprűt raktak elé befelé jövet, ha átlépte: úgy tartották, hogy lusta, ha felvette: szorgalmas.
Kimennek az udvarra, a konyhaajtó előtt mondják el a búcsúztatót, a menyasszony csókkal búcsúzik a szülőktől és a közeli rokonoktól.
Áldás, békesség az édesapának, Aki leányt nevelt, de nem önmagának. Áldás, békesség az édesanyának, Aki hű dajkája volt kedves leányának. Ezentúl új útján haladjon boldogul, Azzal kinek szívét adta zálogul. Drága jó szüleim tőletek kell válnom, Ezt fájdalom nélkül nem lehet megállnom. Ha arra gondolok, hogy kitől válok, Szívemen könnyíteni hiába próbálok. Kedves Édesapám, hű táplálóm nékem, Először is Rád esik tekintetem. Lám Neked is nehéz a válás fájdalma, Meg van zavarva szívednek nyugalma. Hálásan köszönöm apai jóságod, Nevelésem közül minden gondosságod. Mint a gondos apa, fáradtál értem, Áldjon meg az Isten mindezekért Téged! Édes jó anyám, aki szültél engem, Íme, Tehozzád is búcsúszómat zengem. Ki bölcsőm ringattad álmaim felett, Gondosan virrasztál felettem. A Jó Isten áldjon meg érte. Drága nagymamám örül a lelke, Könnyben úszik mégis jóságos szeme. Minden jóságát megköszönöm itten, Nyújtsa életét hosszúra az Isten. Öreg napjai legyenek békések, Legyenek áldottak, és legyenek szépek. Kedves Testvéreim! Ameddig csak élünk, A Jó Isten legyen veletek és vélünk. Aki csak a menyegzőn megjelent itten, Egytől-egyig áldja meg őket a Jó Isten! Drága jó szüleink, Kedves rokonaink! Hoztam el Hozzátok, Hogy befogadjátok. Szüleink áldását már együtt köszönjük. Az egész családban boldogságban éljünk.
Vőfély: Éljen az ifjú pár! Előbb a vőfélyeknek kivarrott keszkenőt ad, majd a szakácsnéknak fekete kendőt: Kelko kanyja, Telko panyja! Ahány szövés, annyi tömés. Az anyósnak virágokkal kihímzett kendőt ad át, ekkor bekiabál a násznagy keresztapa: Kelko kvietke, Telko gyietyke! Drága jó szakácsném áldja meg az Isten, hogy nekünk ennyit főzött itten! Fogadja el tőlem ezt az ajándékot, melyet szívből adok át én most. Most pedig kedves anyósom magához fordulok, megköszönve, hogy befogadott. Fogadja el tőlem e hímzett fejkendőt. Kívánom, hosszú életében viselje ezt a kendőt egészséggel.
A menyasszonyt mindig az ablakkal szemben ültették le, mert kívülről kukucskáltak, hogy milyen a menyasszony. A vacsora előtt a násznagy felállítatta a násznépet, és elmondta az imát, majd miután leültek, a zenész mindenkinek sorban elhúzta a kedves nótáját. Először a menyasszonyét, vőlegényét, násznagyét, és így tovább.
Látják mily tündöklő, arany színben villog, Mellette a kanál gusztusosan csillog. Egyék jó étvággyal, mert szép asszony főzte, Kinek hét faluban híres a főztje. Itt a finom borjúhús jó erős tormával, Csak harminchat tavasszal járt ki az anyjával. Kisgyerekkoromba megkergettük sorba, Most pedig megesszük, jó közepes korba. Tormát is tett mellé a szakácsné sokat, Hogy jól bírjuk inni az erős borokat. Köszörülje most mindenki a kését, Mert pecsenyét hoztam, mégpedig sokfélét. Mint a hentesmester, úgy meghízik ettől. Őseink is ettől lettek olyan vének. Utána torkukat borral öblögették. A káposzta a magyaroknak híres eledele, Ezért Önöket is megkínálom vele. Tisztelt vendégsereg, egy kis csendet kérek, Mi történt a konyhán, mindjárt elmesélem. A szakácsné asszony kását, hogy keverte, Szegény a jobb karját nagyon megégette. Milyen nagy sebe van, ha azt látnátok, Bizony szájukat eltátanának. Kívánom szívemből e tisztes ház adta étel és ital, váljon mindenki egészségére. Aki többet evett, mint már kellett volna, szóljon csak nekem, van nálam szódabikarbóna.
Itt áll előttünk az ékes menyasszony, hogy leány fővel még egyet mulasson. Táncoljon hát vele mindenki egy kurtát, Csak le ne tapossák a cipője orrát. A táncot én kezdem, a többi még ráér, Te meg prímás húzd az új házaspárért. Lebo ja tú partu Ver rada nosím.
Eladó a menyasszony…! A vőlegény maradt utoljára. Elvitte a menyasszonyt, majd már átöltözve, menyecskeként hozta vissza. Főztek egy üst kávét, azt körbekínálták, hogy fent tudjanak maradni. Nemsokára menyecske lesz ebből a lányból, Kerek kontyot csavarnak a hajából. Esztendőre elveszem, a másikra megverem, Ő lesz a drága kis feleségem. Ahhoz megyek, kit szeretek igazán. Mert keveset adnak enni. Menyecskének, de keserves. Jó az Uram, jónak látszik, Kivált mikor alszik. Reggel fölkel, jól összever, Megvan nékem a jó reggel. Jaj Istenem, de szégyellem, Hogy reggel kell hazamennem. Hazamegyek babám, lefekszem, Kialszom magamat a sötétben.