A magyar népi gyermekjátékok kincsei

Az újszülött érkezése új fejezetet nyit a családi életben. Az első hetek legfontosabb feladata a napirend kialakítása, hiszen a baba fejlődése során rengeteg új dolgot tanul magától. Már az édesanyja pocakjában megismerkedik a nyelvvel, majd a születés után kialakul az anyanyelvi beszédhangok gyakorlásának képessége. A csecsemő fejlődése során a saját grimaszunk talán az egyik legjobb játék a kezdetekkor a kisbabánk számára. A saját grimaszunk talán az egyik legjobb játék a kezdetekkor a kisbabánk számára! A saját grimaszunk talán az egyik legjobb játék a kezdetekkor a kisbabánk számára! Az első hetekben jelenik meg a várva várt mosoly a kis arcocskán. Ne aggódjunk, minden babánál máskor jön az első mosoly. Az újszülöttek ugyanis csak 25-30 centiméterre látnak csak, és a határozott, fekete-fehér minták keltik fel leginkább az érdeklődésüket. Ha éppen nem nézegetnek, szeretik a lágy hangokat és a nyugodt zenét. Az újszülött hazaérkezése után a legfontosabb egy napirend kialakítása.

A szülő-pedagógus-gyerek hármasának harmonikus együttműködése elengedhetetlen a nevelésben és oktatásban. A felnőttek célja közös: nevelni, oktatni a felnövekvő generációt. Biztos vagyok benne, hogy nehéz szülőnek lenni. Magyarnak lenni mindig és minden körülmény között, bár államunk nyelve nem a magyar, mi csak kisebbség vagyunk, kevesen és egyre kevesebben. Boldogulni magyarként egy többségében más nemzetiségű országban nagyon nehéz. Gyerekkorom legszebb emlékei voltak, amikor a Mikulásra és az Angyalra vártam. Nálunk sosem volt beöltözött Mikulás bácsi, hanem csak a semmiből egy kopogás és máris a kiscsizma tele volt, volt nagy öröm, találgatás, hogyan tudott bejönni, és hova tűnt olyan hirtelen.

A népi gyermekjátékok gazdag tárháza minden időszakra és témára kínál megoldást: legyen szó mondókáról, mutogatós versikéről, körjátékról, kiszámolóról, páros forgóról, fogócskáról vagy futó játékról. Ezek a játékok nemcsak szórakoztatnak, de fejlesztik a gyermekek képességeit is. A régi, papír alapú fényképek emlékeztetnek a múltra, és felvetik a kérdést: vajon hogyan éltek elődeink? Milyen ruhákat hordtak? Hogyan teltek a mindennapok? Annak idején nem volt ritka a sokgyermekes család, az viszont, hogy mindenkinek csak egy pár cipője volt, annál gyakoribb jelenségként bukkant fel. A gyermeki lélek viszont örök és kortalan. A játékosság, a fantáziavilág ugyanúgy jelen volt a kicsikben és nagyokban. Ebben a bejegyzésünkben időutazásra invitálunk Benneteket, és hozunk néhány hagyományos népi játékot, melyek cukorszórást borítottak a gyerekek mindennapjaira a régmúlt időkben. Mindegyik játékban közös pont, hogy vagy a természetben kapott helyet maga a játék, vagy pedig természetes anyagból készült.

A népi játékok sokszínűsége és eredete

A gondoskodás ösztöne a kislányokban igen hamar megjelenik, ezért szeretnek babázni: öltöztetni, etetni, itatni, pelenkázni. Régen nem voltak Barbie babák, vagy elemmel működő sírós-pisilős babák. Manapság sok mindent készen kapnak a gyerekek. De gondoljunk csak bele! Micsoda fejlesztő hatással bírt régen, hogy ők maguk alkották meg a játékokat, teret engedve a kreativitásnak és a kézügyességnek. A ház körül fellelhető természetes anyagok kiváló alapanyagokat biztosítottak számukra a legszebb babák elkészítéséhez. Nemrég ünnepeltük március 15-ét, mely nagyon sok gyerkőcöt lázba hozott. Mivel a gyerekek nagyon sok élményüket eljátsszák, szinte elkerülhetetlen az, hogy fából, vagy botokból harci eszközöket ne készítsenek. Ez nem volt másként régen sem. Kardok, fapuskák és íjak sorakoztak fel egymás után.

Magyarországon nagy hagyománynak örvend a népzene és a néptánc. A gyerekek beleszülettek a népzenébe, ezáltal számos népi játékhangszer látott napvilágot a kezük alatt. Remek példa lehet erre a kukoricaszárból készített nádi hegedű, vagy a fűzfasíp. A zene olyan dolog, amire mindig is vágytak az emberek, a gyerekek pedig ebbe születtek bele. A dallamok, az ének, valamint az élőzene világa. Nem volt rádió, vagy spotify... A digitális hangzások mellett kerülőúton érdemes napjainkban is körbenézni játékhangszer, népi hangszer kínálatban, hiszen számos fából, vagy agyagból készített csengő-bongó kincsre lelhetünk.

Régen a gyerekeknek ugyanúgy igényük volt felépíteni a képzeletbeli világokat, legyen szó akár várról, akár babaházról. Annak idején fa építőkockákból készültek ezek a csoda világok, melynek tényleg csak a képzelet szabott határt! A fa építő játékok fejlesztő hatásai pedig a mai napig elismertek. A régmúlt időkben az volt a fantasztikus, hogy ugyanabból a játékból mindig új variáció született meg. Napjainkban sok népi játékot heurisztikus, vagy nyílt végű játéknak titulálhatnánk. A lényegük ugyanaz: nem mondjuk meg a gyerekeknek, hogy hol van a játék határa. Annak idején a gyerekek, ha unatkoztak, csak körbenéztek, és a természetben talált eszközökből játékokat készítettek. Ez volt a természetes. Amikor nagyobbacskák lettek, csapatokba verődve órákig játszottak a poros udvarukon kidobóst, métát, fogócskát, vagy különféle labdajátékokat.

Hagyományos népi játékok bemutatása

A kisújszállási népi gyermekjátékok sokban hasonlítanak a magyar nyelvterületen felgyűjtött gyermekjátékokhoz. Az első játékokat a csecsemő édesanyjával játszotta. Cirógató, simogató (Ciróka, maróka…), hintáztató (Zsipp zsupp, kenderzsup, …, Hinta-palinta…), ujjszámoló (Ez elment vadászni, …), tenyeres (Kerekecske, gombocska…), tapsolgató (Süti, süti pogácsát…) játékokat.

A játékkészítés, tárgykészítés maga is játék. A kislányok babákat készítettek, rongyból, fapálcikákból, „hajas” kukoricából, ruháikat rongydarabokból, koszorút fontak, virágokból. A fiúk fakardot, csúzlit, krumplipuskát, sárpukkantót, parittyát készítettek, úgy ahogy a nagyobb gyerekektől tanulták. Lovacska seprűnyélből, vagy szőlőkaróból készült, ostor egy szál vesszőből és egy darab madzagból. Labdát rongyokból lehetett gyúrni, jó erős zsineggel összekötözve azt. Nagy csontokból csontcsikó lett, hozzá fapálcikákból szekér.

Minden gyerek tudott falevéllel, fűszállal muzsikálni, makk kalapjával fütyülni, zúgattyúzni, amihez kétlyukú gomb kellett csak, meg egy darab madzag, fűzfából sípot csinálni, kukoricaszár hegedűn muzsikálni. Elég volt néhány gondosan kiválasztott lapos kavics a kacsázáshoz, szappanos víz meg szalmaszál a buborékfújáshoz.

A játékok nagy részéhez azonban társ, csapat kellett, akikkel együtt, vagy versengve lehetett játszani. A lányok párosan seregtek, a fiúknak a bakugráshoz kellett társ, de az ugróiskolához, sicikkeléshez, a talicskázáshoz is kellett. Az ostorcsapó vagy az „Adj, király, katonát!” játék úgy volt jó, ha minél többen játszották. Ilyen volt a bújócska vagy ipi-apacs, ahol a „hunyó” kereste az elbújt gyerekeket, a fogócska vagy a ludas játék („Gyertek haza, libuskáim! ...”).

Lányok játékai voltak leginkább a körjátékok, mindegyiknek saját dala és szabályai voltak. „Ég a gyertya, ég, …”, aminek a végén le kellett guggolni, vagy a „Lánc, lánc, eszterlánc, …” ahol a kiénekelt a strófa végén kifordult a körből, a „Kinn a bárány, benn a farkas”, ahol az összefogott kezek voltak a kapuk, nyitva, vagy zárva. Párt választottak a „Cini-cini, muzsika…” játékban, ellenfelet az „Tüzet viszek, …” játékban. A „Bújj, bújj, zöld ág, …” dalra kapuzós játékot lehetett játszani, a „Tekeredik a kígyó, ...” dalocskára összetekeredni. Eközben a fiúk bicskáztak, métáztak, „pízeztek”, „sót törtek’, összemérték erejüket, ügyességüket.

Szerepjátékok és tárgyalkotás

A szerepjátékok lényege, hogy a gyerekek saját otthoni környezetüket mintázzák meg, és „felnőttesdit” játszanak. Házat építenek: falát úgy csinálják, hogy nedves homokot, földet a két tenyerük között összenyomnak. Szobát, konyhát, pitvart, istállót építenek belőle: az ilyen háznak csak fala van, teteje nincs. Amikor elkészült, be is bútorozzák. Bútorokat legkönnyebben bogáncsból, bojtorjánból lehet készíteni úgy, hogy megfelelő alakban tapasztják össze. Általában széket, asztalt, ágyat csinálnak belőle. A törött cserépedények darabjait konyhaedénynek használják: levest főznek benne vízből, kavicsból, burjánból. A nagyobb fiúk fatányért, fakanalat, favillát is faragnak nekik.

Képzeletüket megragadják a felnőttek ékszerei, s azok mintájára csinálnak maguknak is díszeket a rendelkezésükre álló anyagokból. Egy virágot az ujjukra tesznek, a szárát körültekerik rajta, megcsomózzák, s kész a köves gyűrű. Ugyanígy a csuklójukon körültekert margarétából csinálnak karórát is. Virágkoszorút készíteni már nehezebb. Két virág fejét szorosan egymás mellé teszik, s az egyiknek a szárával görcsöt kötnek a másikéra. A harmadikat megint rácsomózzák a másik kettő mellé, s így folytatják, míg a két végét összekötve olyan hosszú nem lesz, hogy a fejükre tehessék. A margaréta fejéből nyulat készítenek: két szirom a két füle (a többit letépik), s a sárga fészekvirágokból kiszednek néhányat a szeme, orra, szája helyén. Madárfigurákat is csinálnak különböző anyagokból. A tojásmadár kifúrt és kifújt üres tojáshéjból és papírból, a famadár nyárfából készül.

Állatfigurák és zajkeltő eszközök

A különböző állatfigurákkal főleg a fiúk játszottak. A játék állatok elkészítésében nagy szerephez jutottak a különböző növényi alapanyagok. A legegyszerűbb formáknál alig fedezhetők fel az emberi kéz, az alakítás nyomai. Ilyen például a kukoricacsutkából készült jármos ökör - lemorzsolt kukoricacsutka vékonyabb fadarabbal, spárgával vagy dróttal felszerelve. Végtelenül egyszerű a székely gyermekek által készített kecske is. Az ilyen kecskékből aztán egész nyájat készítenek. Felhasználják az uborkát, burgonyát, tököt is. Az uborka- vagy burgonyatehén törzse a gumó, s ebbe kisebb fadarabokat szúrnak lábaknak, nyaknak, majd egy kicsi gumót fejnek. A ló, ökör szinte teljesen megegyező módon készül, s ezek között gyakran csak a nevük alapján lehet különbséget tenni. A tökmalacot úgy csinálják, hogy egy hosszúkás főzőtökre pálcikával egy kis kerekdedet erősítenek, ennek héjára karcolják a szemet, orrot, szájat. Négy lába négy pálcika, farka a nagyobb tök indája.

A növényi alapanyagok mellett nagyobb szerephez jutott a homok, a sár, a vizes föld, az agyag. Az alföldi területeken sárbikát, -libát formálnak, s a kész figurákat szükség szerint más anyagokkal, például tollal díszítik. Állatcsontokból szinte alakítás nélkül készülnek állatfigurák. A csontcsikó például nem más, mint egy megfelelő formájú csont (leggyakrabban ló lábszárcsontjából való darab), amelyet cérnával vagy vékonyabb spárgával „fölszerszámoznak”, s valamilyen anyagból készült kis szekeret kötnek utána. Az állatfigurákat vagy csordába, nyájba rendezik, s kihajtják a „mezőre”, vagy egész sor szerszámot (ekét, gereblyét, boronát, szekeret) készítenek melléjük. Az egyszerűbb szekerek cirokszárból és hasítékaiból, kukoricacsutkából készülnek, a fejlettebb formák cérnakarikából vagy fából. A legegyszerűbb cirokszekereknek még kerekeik sincsenek, hanem csak rugalmas csúszóik.

Ugyancsak a fiúk játéka a vesszőparipa, amelynek számos formája ismeretes. A legegyszerűbb változat, amikor egy napraforgót felkantároznak, és a kisebb fiúk azon lovagolnak. A fejlettebb formák fából készülnek, s festéssel díszítik őket. Számos történeti forrás és képzőművészeti emlék örökítette meg ezt a régi századokban is oly népszerű játékszert.

A legegyszerűbb és legrégibb zajkeltő eszközök egyike a csörgő vagy zergő. Kerámia alapanyagú csörgő már az i. e. II-I. évezredben is készült. Eredetileg mágikus eszköz volt, arra szolgált, hogy a gyermektől elűzze a rossz szellemeket. Ma a legváltozatosabb anyagokból készítik: disznóhólyagba, lúdgégébe vagy valamilyen skatulyába kis kavicsot, kukoricaszemet, meggymagot tesznek. A hólyagnak vagy a gégének meg kell száradnia ahhoz, hogy rázva, forgatva szóljon. A dobozt, skatulyát átkötik, nehogy kinyíljon. A csecsemők, kicsi gyerekek kedves játékszerei.

Általánosan elterjedt a surrogtató, berregtető is. Egy 35-40 cm hosszú lécdarabot egyik felén kilyukasztanak, és spárgát fűznek bele. Az egész magyar nyelvterületen a mai napig ismert és használt játékszer a drúgattyú vagy zúgattyú. Egy hengeres fadarabnak a közepére fúrnak két lyukat, ebbe spárgát, illetve erősebb madzagot fűznek, a végét összekötik. Ekkor megfogják a két szélén, és addig pörgetik, míg a madzag be nem csavarodik. Mikor széthúzzák, a fadarab elkezd pörögni: amíg kifelé pörög, húzzák a madzagot, amikor a lendület túlviszi, s ismét betekeredik, akkor pedig engedik. Minél ügyesebb, aki játszik vele, annál hosszabb ideig tudja járatni, s eközben, mint a neve is mutatja, zúgó hangot ad. Gombbal és cérnával is lehet csinálni, manapság általában azzal játsszák.

Hangszerkészítés és harci játékok

Nehezebb elkészíteni a kereplőt, ezért serdülő fiúk, legények csinálják a kisebbeknek. A nyél felső felét vastagabbra és bordázottra faragják. Ezen forog egy olyan keret, amiben két fadarabbal egy lemez van kifeszítve. Forgatás közben a lemez a bordákhoz csapódva kereplő, csattogó hangot ad. Nemcsak játékszernek, hanem madarak riasztására is alkalmas.

A húros hangszerek közül a citerát utánozza a pengettyű. A kukoricamuzsika nemcsak az egész magyar nyelvterületen, hanem Európa más népeinél is ismert játékszer. Egyenes kukoricaszárból úgy vágnak le egy darabot, hogy a két végén a bütyök rajta legyen. Éles, hegyes bicskával a héját két helyen egymás mellett fölmetszik, s a végein keresztbe dugnak két pálcikát, azzal feszítik ki. Egy vastagabb a hegedű, egy ugyanilyen módon készült vékonyabb pedig a vonó.

A fúvós hangszerek családját különféle anyagokból készített fütyülők és sípok képviselik. Legegyszerűbb a fű- és levélsíp. Szélesebb levelű füvet vízszintesen helyeznek a két ajkuk közé, vagy függőlegesen, két hüvelykujjuk közé szorítva fújják meg. A levelet a szájukra tapasztják, ujjaikkal szétfeszítik, úgy sípolnak rajta.

A papírsárkány 3, 4, 6 vagy 8 szögletű. Vékony nád- vagy léckeretre erősítik a papírt; a keret elülső sarkaiból spárga fut össze, ezek találkozási pontjához kötik a feleresztéshez szükséges hosszú madzagot. A sárkányt krepp-papír farokkal egyensúlyozzák ki. Szeles időben engedik fel: rövid spárgára fogva szaladnak vele, majd ahogy a szél viszi följebb és följebb, egyre hosszabb zsineget engednek utána.

A kisebb és nagyobb fiúk egyaránt szívesen játszanak háborúsdit, ahol a fegyver esetleg csak egy puskának, lándzsának kinevezett faág, bot. A háborús játékoktól függetlenül is utánozzák a lövés hangját, durranását. A lövés hangját legegyszerűbben a tűzbe dobott bükkmakkal lehet utánozni, mert az nagyot durran. Hasonlóképpen szól, ha ökölbe szorított kezükre megnyálazott falevelet tesznek, a másik kezükkel rácsapnak. Könnyen elkészíthető durrantó játék a kulcspuska. A puskák különféle anyagokból készíthetők: valamennyinek az az elve, hogy a csőből valamilyen lövedéket repítenek ki. A legegyszerűbb, hogy a cső egyik végébe beszorítanak valamit, majd a másik végén belefújnak. Így lőnek ki például cérnakarikából babszemet: ez a fuszulykapuska. A puskák többségénél azonban a sűrített levegő löki ki a lövedéket, akár a tűzfegyvereknél.

A bodzapuska csöve egy - két bütyök közti - bodzaág, amelynek kiszedik a belét. Ehhez faragnak egy dugófát, ami belefér a csőbe, s olyan hosszú, hogy végigér rajta. A hozzá való golyót csepűből, kenderből készítik: vízbe teszik és jól összenyomkodják. Egy-egy golyót szorítanak a cső végeibe, majd az egyiket belökik a dugófával. A csőbe szorult levegő a másik golyót nagy durranással kilöki.

A puskákon kívül ismertek egyéb célzó- és hajítófegyverek is. Már az ókori játékok között megtalálható az íj és a nyíl. Az íjat valamilyen rugalmas ágból hajlítják, és spárgából húrt kötnek rá.

A fiúknak különösen kedvelt játéka a sárpuska, aminek szintén számtalan helyi elnevezése van: pukkantó, puffantó, kukumáré, tőtömpuska, hukk, kukucska. A sárpuska lehet kerek, szögletes, hosszúkás alakú, a lényeg az, hogy a sárgombóc közepébe lyukat fúrnak; nagyon vigyáznak arra, hogy teljesen ki ne lyukasszák azt, ugyanakkor minél vékonyabb legyen az alja. Az így elkészített sárpuskába beleköpnek vagy csak belelehelnek, majd jó erősen valami kemény, sima felületre (pallóra, deszkára, járdára) csapják. A sárpuska ilyenkor durran egy nagyot, mivel a levegő kiszakítja a lyuk alját. Helyenként be is porozzák ezt a helyet, s így amikor odacsapják a sárpuskát, az még füstöl is. Mielőtt odavágnák ezeket a puskákat, elhadarnak valami mondókát, mintegy növelve ezzel a puska teljesítményét.

Elterjedt és kedvelt kődobó eszköz a parittya. Egy hosszúkás bőrdarab két végét kilyukasztják, ebbe zsineget fűznek. Az egyik zsineg végére hurkot kötnek, ebbe akasztják a hüvelykujjukat, a másikat hüvelyk- és mutatóujjuk közé fogják. A kavicsot a bőrdarab közepébe teszik.

tags: #ujszulott #nepi #gyermekjatekok