Amiről most írok, az valami rém kellemetlen. Olyan szinten okoz rossz érzéseket, hogy gyakran aludni sem tudok tőle. Hiába imádom (vagyis imádtam) a barátnőmet, hiába lógunk együtt gimi óta, ismerjük egymás minden titkát, de ezt az egy akadályt képtelenek vagyunk legyűrni. A kifogásaim gyűjteménye egyre szűkösebb, és előbb-utóbb, attól tartok, ki fog derülni az igazság. Vajon mi a rosszabb? Ha magától jön rá, vagy ha tőlem tudja meg? Gőzöm nincs. Valaki mondja meg, mi a teendő, ha nem bírjuk elviselni a barátnőnk gyerekét?!
Szögezzük le, nekem is van sajátom, és tudom, hogy a kibírhatatlan gyerekek nem maguktól jönnek létre, ahhoz bizony minimum egy szülő is kell. Az enyém se mindig jó fej, én ugyan nem állítom piedesztálra. De ez a helyzet kikészít.
Hogyan jutottunk idáig?
Tartottuk egymás haját, ha túl sokat ittunk, együtt izgultunk a telefon fölött, hogy mikor válaszol már AZ a fiú. Ő volt a tanúm az esküvőnkön, én meg az övé. A férjeink egy cégnél dolgoznak, barátok. Pár hónap eltéréssel egyszerre lettünk anyák. Amikor beültünk egy kávéra, mindig cinkosul mosolyogtunk egymásra, ha bezúdult a kávézóba egy ma már vészesen rájuk emlékeztető téboly hangulatú család.
A nevelési elvek különbsége
Ő egyrészt a végletekig hisz a gyerek szabadságában, hogy ezek a kreatív kis emberkék minden körülmények között kibontakozhassanak. Az enyémre is hat ez a műsor, nyilván egy idő után csatlakozik ő is, a különbség az, hogy én azonnal rászólok, és ha nem is rögtön, de előbb-utóbb leáll.
Volt olyan, hogy együtt mentünk vendégségbe egy közös barátnőnkhöz, aki nagyjából tíz perc után rendesen lesápadt. Kinyitogatott minden fiókot, de tényleg mindegyiket, átnézte a tartalmukat, a hűtőbe is benyúlt, sőt az ujjával beletúrt az ételekbe is. Nekünk is számtalan játékunkat tette tönkre a kislány, és igen, volt, amit szándékosan a földhöz vágott, és utána páros lábbal ugrált rajta. Ez a játék a kisfiam kedvence, egy harmonika volt. A kisfiam elkeseredetten sírt.
A barátnőm itt icipicit magába szállt, és azt mondta a lányának, hogy jaj, nézd, milyen szomorú szegény Jankó, eltört a harmonikája. Érti ezt valaki?! Eltört! És itt nem is maradtam csöndben, kicsúszott belőlem, hogy hát igen, eltörted, pedig szerettük ezt a harmonikát.
A kislány a farkánál fogva húzta a közös barátnőnk macskáját a földön. Erre is csak annyit mondott a barátnőm, hogy na, most legalább megedződik a macsek.
A barátság átalakulása
Kettesben még pár alkalommal tudtunk találkozni, az még tudott jól elsülni, de csak addig, amíg rá nem jöttem: nem a gyerekét nem bírom, hanem a legrégebbi és legjobb barátnőmet anyaként.
Többes számban beszéltem, hogy inkább közös gondolkodás legyen a beszélgetésből, de javarészt monologizáltam. Hiányzik a barátnőm, akivel mindent meg tudtam beszélni, akivel folyton együtt lógtunk, és majdhogynem egyszerre lettünk anyák. Most meg rám ír, hogy nem megyünk-e el a strandra, és csak villog az üzenet a telefonomon, én meg ignorálom.
Nem mondhatom, hogy a gyerekénél már csak ő borít ki jobban, amiért becsapja a kislányát. Dilemmázom, mert a barátnője vagyok. Mindig őszinték voltunk egymással, de ez az, amit egyszerűen nem tudok megmondani neki szemtől szembe.
Én sem vagyok tökéletes, nem gondolom magamról egy percig sem. Szerintem én picit a másik végletbe estem át, mert néha brutális helikopteranya vagyok, szeretem kézben tartani a dolgokat. Eléggé be tudok pöccenni, amikor kimerülök, szoktam kiabálni és fenyegetőzni úgy, hogy aztán legtöbbször nem tartom be. Amellett viszont kitartok, hogy a „nem”, meg az „állj” szónak muszáj, hogy súlya legyen. Szerintem lehet békés és kedves szülőnek maradni akkor is, ha nem hagyjuk, hogy a gyerekünk szétverjen mindent, ami él és mozog.
Most, hogy írom ezeket a sorokat, elgondolkodtam, mi lehet a háttérben. Vajon boldog-e anyaként, nőként a barátnőm. Nem tudom már ezt sem, mert tartalmatlanná váltak a beszélgetéseink. Az is lehet, hogy a barátságunknak itt lejárt a szavatossága. Mert ha igazi lenne, ez se állhatna az utunkba. Meg tudnánk beszélni, sőt akár megoldást is találhatnánk rá. Segíthetnénk egymáson. De ez már nem igazi barátság.
És közben a barátságunk haldoklásával párhuzamosan épp egy olyan gyerek cseperedik fel, akivel minden együtt töltött perc valódi rémálom. Az igazi áldozat ő.
5 szülői stílus és azok hatása az életre
Mi alapján választanak barátot a kicsik?
„Fontos megérteni, hogy a barátság fogalma és dinamikája a gyerekek számára folyamatos fejlődésben van, hiszen a gyerekek gyakran a közös játék és az együtt töltött idő alapján határozzák meg a barátságot. A szülőknek az a feladatuk, hogy segítsenek a gyerekeknek megérteni a barátság mélységét és jelentőségét. Fontos beszélni arról, hogy minden ember más és különböző típusú kapcsolatokat is ápolhat, és bizony nem minden ismerősünk lesz feltétlenül a barátunk.
A pszichológus szakértő szerint, ha a gyerek nehezen szerez barátokat, érdemes felfedezni az okokat. Nehezítheti a barátkozást a szociális készségek hiánya, szorongás vagy kommunikációs nehézségek. Érdemes türelmesen támogatnunk a gyerekünket, és lehetőséget teremteni számára a szociális készségek gyakorlására.
Vannak persze egészen különleges kapcsolódások is, például amikor a gyermekünk fantáziájában hosszabb ideig megjelenik egy képzeletbeli barát” - folytatja Pollák Éva. - „A képzeletbeli barátok kialakulása általában természetes része a gyermeki fejlődésnek, és nem feltétlenül kell aggodalmat keltenie a szülőkben. Fontos, hogy a szülők elfogadóak és támogatóak legyenek ebben a folyamatban, és ne akarják elnyomni a gyermek képzeletét.
A gyerekkori barátságok persze meg is szakadhatnak, hiszen a gyerekek néha elköltöznek, iskolát, hobbit váltanak. Egy-egy fontos, a mindennapjaikban eddig folyamatosan jelen levő barát elvesztése még a felnőttnek sem könnyű, egy gyermeknek különösen nehéz lehet. A Mindwell pszichológusa szerint nagyon fontos, hogy teret adjunk ilyenkor a gyerekeknek, hogy elmondják, milyen érzések kavarognak bennük. Mindezek tehát nem feltétlenül jelentenek végleges veszteséget, hiszen a rég elveszettnek hitt barát esetleg újra felbukkanhat, a kialakult kapcsolódás és szeretet pedig nem szűnik meg csak úgy két ember között. Ilyenkor az is a felnőttek feladata, hogy bátorítsák a gyerekeket arra, hogy nyitottak legyenek az új barátságokra és élményekre.
Bármennyire is szeretek nosztalgiázni, ha visszagondolok az óvodás éveimre, nem sok emléket és élményt tudok felidézni az akkori időkből. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ovis társamnak a nevére emlékszem, bár négy és fél évtized elteltével ma már ez talán bocsánatos „bűn”, főleg úgy, hogy az ovis ballagásom után egyik pajtásommal sem tartottam a kapcsolatot. Ezért is hallgattam nagy érdeklődéssel, amikor a kolléganőm arról mesélt, hogy az egyik legjobb barátnőjét még az óvodából ismeri...
„Ma is ugyanúgy kötődünk egymáshoz”- Katival már kiscsoportos korunkban egymásra találtunk: attól kezdve ő lett a nagybetűs Barátnőm az oviban, aztán így maradtunk - meséli Andi mosolyogva. - Igazából nem tudom, mi alapján választottuk egymást, mert ha megnézem a jellemvonásainkat, meg az érdeklődési körünket, rengeteg mindenben különbözünk. Ennek ellenére ma is ugyanúgy kötődünk egymáshoz, mint négy és fél évtizeddel ezelőtt.- Akkoriban Kati a szemközti házban lakott, de aztán elköltöztek, csak a nagymamája maradt ott, és amikor a barátnőm látogatóba jött a mamához, mindig találkoztunk. Közben más általános iskolába, majd más gimibe, aztán pedig más egyetemre jártunk, mégis, ha végignézem a régi fényképeimet, a ballagási, a szalagavatós és az esküvői képeket, Kati mindegyiken szerepel. Nem állítom, hogy az elmúlt évtizedekben mindig egyformán szoros kapcsolatban voltunk, mert adódott néhány év, amikor egy kicsit eltávolodtunk egymástól. Nem azért, mert összevesztünk, hanem mert az élet úgy hozta, de a csendesebb időszakok után ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Mindkettőnkben megvan a feltétlen tisztelet, szeretet és elfogadás a másik iránt. Sosem rivalizáltunk egymással, egyetlenegyszer kaptunk össze, gyerekkorunkban, társasjátékozás közben. Akkor és ott Kati durcásan hazament tőlünk, de két óra múlva már kibékültünk. A mai napig mosolyogva emlegetjük a nagybetűs Összeveszésünket.- Már jó ideje újra szoros kapcsolatban vagyunk, olyannyira, hogy együtt járunk nyaralni családilag - mondja Andi. - Az is óriási szerencse, hogy a férjeink is megtalálták a közös hangot egymással. A fiaink pedig a legjobb barátok, napi szinten beszélnek és borzasztóan ragaszkodnak egymáshoz. Ha úgy alakul, hogy Katival pár hétig nem beszélünk, a srácokon keresztül akkor is tudunk egymásról. Néhány hét kihagyás után pedig hiányérzetünk támad. A mai napig nagyon egy hullámhosszon vagyunk, és órákon át tudunk beszélgetni...
A szülői minta és a gyermeki barátságok
A szakember szerint az, hogy egy kisóvodás könnyen vagy nehezebben köt barátságot, elsősorban a személyiségétől függ. Az extrovertált, nyitottabb gyermekek gyorsabban kötődnek, míg az introvertáltabbaknak, zárkózottabbaknak hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy barátokra leljenek. A kiscsoportosok általában a hasonló érdeklődési kör mentén választanak maguknak (játszó)pajtásokat, akiknek aztán ragyogó tekintettel teszik fel a sok mindent meghatározó kérdést: „Akkor mi most barátok vagyunk?”
- A fiúk jellemzően fiúkkal, a lányok lányokkal barátkoznak, a közös játékokban pedig a szülői viselkedésmintákat és szerepeket másolják le és élik meg a gyerekek - magyarázza Járvás Kata óvodapszichológus. - A lányok szívesen tevékenykednek a babakonyhában, a babaszobában vagy a kisboltban, és az otthon az édesanyjuktól látottak alapján babát öltöztetnek, ebédet főznek, vasalnak, vásárolnak, vagy éppen gyöngyöt fűznek. Legutóbb az egyik csoportomban egy komplett fodrászüzletet rendeztek be, és egy órán keresztül ott játszottak. Egyikük frizurát készített, a másik szárította a vendég haját, a harmadik kávét főzött, mint az igazi fodrászatokban...
Ezzel szemben a fiúk az apai mintát követik. Jellemzően építőkockáznak, barkácsolnak, autókkal játszanak, vagy vonatsínt raknak össze. Illetve, ebben a korban a főzés még ugyanúgy érdekli a kisfiúkat is, mint lányokat. Pontosabban ez attól is függ, hogy otthon mit lát a gyerek: ha azt, hogy az apukája is szokott főzni, vagy ha gyerekként őt is bevonják a konyhai teendőkbe, akkor a szerepjátékok során sokkal valószínűbb, hogy ő is bemegy a konyhába, és csatlakozik a lányokhoz.
Többféleképpen kötődhetnek
Vajon mi minden határozza meg, hogy óvodáskorban ki hogyan alakít ki barátságot? Amikor erről kérdezem a pszichológust, Járvás Kata válaszképpen Irenäus Eibl-Eibesfeld osztrák humánetológust idézi, aki szerint a barátkozásra való képesség alapja az anya és a gyermek közötti szeretetkapcsolatban rejlik. Majd hozzáteszi, az, hogy a kiscsoportos hogyan találja fel magát az adott óvodai közösségben, attól is függ, hogy a gyermek melyik kötődési típushoz tartozik.
„Leggyorsabban a biztonságosan kötődő gyermek talál barátokat, akinek pozitív az énképe, van önbizalma, és aki ennélfogva mindenkihez bizalommal közelít.”
- Leggyorsabban az ún. biztonságosan kötődő gyermek talál barátokat, akinek pozitív az énképe, van önbizalma, és aki ennélfogva mindenkihez bizalommal közelít. Könnyen nyit a többiek felé, gond nélkül teremt kapcsolatot és nagyon könnyen kerül közel másokhoz - magyarázza a szakember. - Ő az, akik általában hangadó szerepet tölt be egy adott közösség életében, és jellemzően sok barátja van.
- Egy másik csoportba azok a gyerekek tartoznak, akik szintén pozitív énképpel bírnak, tehát jó viszonyban vannak önmagukkal, elég magabiztosak is, de ők teljesen jól elvannak akkor is, ha nincsenek közeli kapcsolataik. Jól érzik magukat egyedül, fontos számukra a függetlenség, az önállóság, a teljesítmény, de ritkán engednek közel magukhoz más gyerekeket és emiatt bizalmatlannak tűnhetnek. Mindez nem azt jelenti, hogy ők nem kapcsolódnak mások játékához, mi több, sokszor érezzük is a jelenlétüket, de közben nekik nincs szükségük arra, hogy mély baráti kapcsolatot alakítsanak ki.
Akik számára a legnagyobb kihívást jelenti...
A pszichológus szerint nehezen találnak barátot azok az ovisok is, akik otthon vélhetően nem kapnak elég pozitív visszajelzést a szüleik részéről, és a negatív énképükből fakadóan önbizalomhiánnyal küszködnek. - Ezek a gyerekek szeretnének ugyan mélyebb kapcsolatokat kialakítani másokkal, de gyakran érzik úgy, hogy a többiek nem viszonozzák a kötődésüket, az érzelmeiket. Bizonytalanok önmagukban, éppen ezért szívesen csapódnak domináns társaikhoz, akkor is, ha a hangadó társaságában nem tudják megfelelően érvényesíteni az érdekeiket. A dominánsabb gyerek egyfajta biztonságérzetet ad(hat) a nehezebben kötődő társainak - folytatja Járvás Kata.
- Minden gyermekközösségben vannak visszahúzódóbb, szívesebben a háttérben maradó gyerekek, akik nehezebben tudnak felszabadultan játszani a többiekkel. A barátságok kialakítása számukra jelenti a legnagyobb kihívást, mert ők úgy kerülnek be a közösségbe, hogy nemcsak magukról van negatív énképük, hanem a társaikhoz is elutasítóan viszonyulnak. Kényelmetlen számukra a többiek közelsége, nehezen szavaznak bizalmat másoknak, és valójában borzasztóan szoronganak. A csoportban minden baráti közeledést egyfajta támadásnak élnek meg, ami ellen láthatóan védekeznek. A közös játékokban nem tudnak kooperálni, sem kompromisszumot kötni az esetek többségében.
Nagycsoportban megszilárdul az empátia
- Vannak óvodások, akik nagycsoportos korukig sok barátságot megélnek, többféle típusú gyerekkel kötnek barátságot. Ugyanakkor jó néhány példát látok olyan ovis kötelékekre is, amik már kiscsoportban kialakulnak, és attól kezdve a gyerekek elválaszthatatlanok. A kapcsolat mindkettőjük számára biztonságot ad, és alapvetően meghatározza az óvodai éveiket, de az is előfordulhat, hogy a gyerekek barátsága iskolás korukban is folytatódik - teszi hozzá Járvás Kata.
- Amíg a kiscsoportosok a pajtásaik kiválasztásánál a hasonló érdeklődési kört tartják szem előtt, addig 5-6 éves korukra az empátia is kialakul a gyerekeknél. A nagycsoportosok már nagyon bele tudják érezni magukat a másik helyzetébe.
tags: #kisgyereke #baratnom #nem