A kitelepítések, amelyek a Szent Istváni Magyarország határain kívül élő magyarok hazatelepítését célozták, különösen a bukovinai magyarok számára jelentettek drámai változást életükben. A mozgalom hivatalos tényezők támogatásával indult meg, hogy segítse az idegenben élő magyarokat otthonra lelni.
Az első csoportok a jelenleg román fennhatóság alatt álló Bukovinából indultak útnak. Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és az erdélyi magyarság adományaiból újjáépített magyar falvak lakói hagyták ott évtizedek munkájával felépített otthonaikat, hogy új életet kezdjenek a hazában, ahonnan kényszerítő körülmények miatt távoztak.
A kolozsvári vasútállomáson szombaton érkezett meg a bukovinai magyarok első csoportja, mintegy hatszázan. A város menekültügyi hivatala gondoskodott róluk, ebédeltették és élelmiszercsomagokkal látták el őket. A hazatelepülők házukat, földjüket, ingóságaikat pénzzé tették, ám az átalakítás során értékeik negyedét sem kapták meg, sőt a határon is jelentős mértékben megdézsmálták őket, így kifosztottan, kimerülten érkeztek meg.
A bukovinai magyarok a hatóságok irányítása alapján Losoncra kerültek, ahonnan szétosztásuk történt az ország minden részére. Az első csoportokat továbbiak követték, így Kolozsváron eddig mintegy 2000 bukovinai telepes utazott át az anyaország felé. A bukovinai magyarok, akik idegenben, testben és lélekben megerősödtek, a remények szerint a Szentistváni Magyarország erős pillérei lesznek.
A román hatóságok aktívan hozzájárultak a bukovinai magyarok elvándorlásához. Útlevéllel segítették, sőt, beszámolók szerint kényszerítették őket az elmenekülésre. A férfiakat munkatáborba fenyegették, amennyiben nem váltanak útlevelet és nem jönnek Magyarországra, örökre megtiltva a visszatérést. Ez a megfélemlítés vezetett oda, hogy a fiatal katonakötelesek elhagyták szülőföldjüket.
Az idősebb bukovinai magyarok azonban kitartottak, annak ellenére, hogy életük rendkívül szomorúvá vált. A németek kitelepítése után a falvaikba románokat telepítettek, akikről a hatóságok láthatóan nem gondoskodtak kellőképpen. Karácsony előtt a román hatóságok arra szólították fel a magyarokat, hogy adjanak el minden ingóságot, mert hamarosan jönnek a magyar illetékesek és elviszik őket. Ezzel a trükkel fosztották meg őket az élelemtől, és juttatták azt a környékre költöztetett románságnak. Így a bukovinaiak szomorú karácsonyt ünnepeltek, alig volt ennivalójuk, még karácsonyfát sem tudtak állítani.
A bukovinaiak hazavágynak, de nem akarják becsületes munkával szerzett vagyonukat elpocsékolni. Várják, hogy együttesen, a vagyoni kérdések rendezése után jöhessenek el Bukovinából. Vágynak haza, de nem adják fel a reményt, hogy sikerül rendezni dolgaikat, és emelt fővel hagyhatják el azt a földet, amelyet évszázadok óta verejtékükkel öntöztek és műveltek.
A bukovinai magyarok kitelepítése nem volt zökkenőmentes. A Kolozsváron átutazókat megdézsmálták a határon. Az első csoportok érkezését továbbiak követték, így Kolozsváron eddig mintegy 2000 bukovinai telepes utazott át az anyaország felé. A bukovinai magyarok, akik idegenben, testben és lélekben megerősödtek, a remények szerint a Szentistváni Magyarország erős pillérei lesznek.
A kitelepítések során a bukovinai magyarok nem csak otthonaikat hagyták hátra, hanem azokat a közösségeket is, amelyekkel évszázadok óta együtt éltek. A németek kitelepítése után a bukovinai magyarok mellé románokat telepítettek, ami tovább nehezítette az amúgy is bizonytalan helyzetüket.
A bukovinai magyarok hazatérésének vágya erősen élt bennük. Azonban nem akarták elherdálni az évszázadok alatt felhalmozott vagyonukat. Vágytak haza, de csak akkor, ha rendeződnek a vagyoni kérdések, és méltó módon hagyhatják el azt a földet, amelyet oly sokáig műveltek.
A bukovinai csángók is érintettek voltak a kitelepítésekben. Kárpátaljára 30 bukovinai csángó család érkezett, akiket a hatóságok elhelyeztek. Később pedig ezer csángó érkezett Szegedre, kik a Délvidékre mentek. A moldvai és bukovinai magyar testvérek hazatelepítését a magyar közvélemény egyre inkább sürgette, hiszen ezek a tiszta magyar fajtájú, hazánkból elmenekült véreinket az idegen tenger elnyeléssel fenyegette.
A bukovinai magyar falvak keletkezése szorosan összefügg az 1763-ban elrendelt székely határőrvidék felállításának történetével. A mádéfalvi székelymészárlás után igen nagy tömegben vándoroltak ki a székelyek is, megalapítva az első falvakat, Istensegíts és Hadikfalvát a Szucsava folyó mellett. Később létesült még Józseffalva és Andrásfalva is.
A bukovinai csángók menekülése szülőföldjükről március közepén kezdődött. Kolozsváron naponta újabb és újabb menekülő csoportok haladtak át. Március 24-től május 6-ig 2327 bukovinai csángó részesült ellátásban a kolozsvári átmeneti menekült-otthonban.
A bukovinai magyarok sorsa a kitelepítések idején a nemzeti összetartozás és az otthonteremtés vágyának szimbóluma. Az ő történetük emlékeztet minket azokra a nehézségekre és áldozatokra, amelyeket a magyar nemzet tagjai az elmúlt évszázadok során a hazáért hoztak.
A bukovinai magyarok helyzete és a menekülés okai
A Keleti Újság 1941. május 6-i számában beszámolt arról, hogy kétezer, Bukovinából hazatelepülő magyar utazott át eddig Kolozsváron. Házaikat, földjeiket pénzzé tették, de a határon mindannyiukat megdézsmálták. Közvetlenül a bécsi döntés után kezdődött meg az a mozgalom, melynek célja a szentistváni Magyarország határain kívül élő véreink hazatelepítése.
A hazatelepülők első csoportja a jelenleg román fennhatóság alatt álló Bukovinából indult útnak. Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és az erdélyi magyarság adományaiból újjáépített Józseffalva magyarjai hazaindultak a hívó szóra. Otthagyták munkájuk verejtékéből emelt házacskáikat, könnyeikkel áztatott földjeiket, hogy új életet kezdjenek abban a hazában, ahonnan évtizedekkel ezelőtt kényszerítő körülmények folytán elindultak kenyérkeresni.
A kolozsvári vasútállomásra szombaton érkezett meg a bukovinai magyarok első csoportja. Két szerelvényen mintegy hatszázan érkeztek. A város menekültügyi hivatala vette gondozásba bukovinai véreinket, akik elindulásuk előtt pénzzé tették házukat, földjüket, ingóságaikat, hogy azzal elindíthassák új életüket. A gyors „tranzakció” nem vált hasznára a hazatelepülőknek, mert értékeik negyedét sem kapták meg. Emellett a határon is erősen megdézsmálták őket, úgyhogy kifosztottan, kimerülten érkeztek meg a hányatott utazás után.
A bukovinai magyarok a hatóságok irányítása alapján Losoncra kerültek, ahonnan szétosztásuk történik az ország minden részébe. Az első csoportok érkezését hétfőn újabb csoportok követték, úgyhogy Kolozsváron eddig körülbelül 2000 bukovinai telepes utazott át az anyaország felé.
A bukovinai magyarok, akik idegenben, testben és lélekben megacélosodtak, erős pillérei lesznek a szentistváni Magyarországnak.
A bukovinai menekültek helyzete Budapesten
Az Ellenzék 1941. január 29-i számában Tóth Bálint írt a budapesti Keleti pályaudvaron keresztül érkező erdélyi menekültek helyzetéről. Naponta látni a pályaudvaron megtört szemű, szomorú utasokat, akik szerény batyuval a vállukon igyekeznek a menekültek számára nyitott terem felé. Itt kapnak segítséget és jó szót a Romániából Budapestre menekült erdélyi testvéreink.
A menekültek között feltűnik egy-egy messziről jött legény, sőt, néha egy-két család is, akik a bukovinai falvakból érkeztek. Németh Kálmán dr., a józseffalvi magyarok lelki atyja is kivétel nélkül mindenkit vár a pályaudvaron, aki odaát a gránicon túlról érkezik. Ő maga is száműzetésben él, nem mehet haza, és Budapesten intézi híveinek ügyeit.
A bukovinai magyarok nem éreznek kétségbeesést, mert érzik, hogy nem követtek el törvénytelenséget, és nem hagyják ott verejtékkel szerzett földjüket. Akik Budapestre jöttek, törvényes útlevéllel tették meg a leghosszabb utat. A román hatóságok útlevelet adnak nekik, sőt, szinte küldik őket Magyarországra, kényszerítve őket az elmenekülésre.
A fiatal katonakötelesek a megfélemlítés hatására hagyták el szülőföldjüket. Az idősebbek azonban kitartanak, bár életük rendkívül szomorú. A körülöttük lakó németeket a hazatelepítések során Németországba vitték, akik korábban a bukovinai székelyekkel együtt dolgoztak és megbecsülték egymást.
Most minden másképp van. Az üres német falvakban románok laknak, akikről a hatóságok láthatóan nem gondoskodtak kellőképpen. Karácsony előtt a román hatóság kihirdette, hogy mindenki adja el ingóságait, mert hamarosan jönnek a magyarok és elviszik a magyarokat. Így fosztották meg őket az élelemtől, amit a környékre költöztetett románságnak juttattak.
Ebben a helyzetben köszöntött a bukovinaiakra a szomorúság és az izgalom karácsonya. Ennivalójuk alig volt, még karácsonyfát sem gyújtottak. Idén már nem telt karácsonyfára, ennivalóra is alig. A hívek a templomban töltötték az egész ünnepet, és ott könyörögtek a Megváltóhoz, hogy váltsa meg őket a szenvedésektől és vezesse haza.
A bukovinai testvérek hazavágynak, de nem akarják becsületes munkával szerzett vagyonukat elpocsékolni. Várják, hogy együttesen, a vagyoni kérdések rendezése után jöhessenek el Bukovinából. Vágynak haza, és összetartva ünnepeltek. Fájó szívvel kicsomagoltak ugyan, de nem adják fel a reményt, hogy sikerül rendezni dolgaikat és emelt fővel hagyhatják el azt a földet, amelyet oly régóta verejtékükkel öntöztek és munkáltak.
A Délvidéki razzia és következményei
A Délvidék visszatért Magyarországhoz, ahol nagy számban voltak olyan szerb lakosok, akik nem akarták elismerni a magyar fennhatóságot. Már a bácskai bevonuláskor harci cselekményekre került sor a lakossággal, később pedig partizántevékenység is megindult a területen. A partizánok megfékezésére vitéz Szombathelyi Ferenc Feketehalmyt küldték ki.
Zsablya környékén súlyos partizánveszély jelentkezett, ami elindította a délvidéki razziát. Mielőtt Feketehalmy megérkezett volna, a magyar csendőrség Zsablya határában szétverte a „nagy partizán sereget”, és mintegy 80 szerb lakost vettek őrizetbe. Ezt követően végigjárták a bácskai községeket egészen Titelig.
A látogatás során Feketehalmy parancsba adta, hogy minden gyanús egyént „távolítsanak el”. A csendőrök engedelmeskedtek a parancsnak, és a gyanús embereket a Duna partjára vitték, ahol géppuskázták őket. A legnagyobb vérengzés Csurogon történt, ahol 260 személyt gyilkoltak le.
Ezt követően elhatározták, hogy a razziát kiterjesztik Újvidékre és környékére is. Január 19-én Feketahalmy magához hívatta a razzia katonai végrehajtóját, Grassy Józsefet, valamint Zöldy Márton csendőr hadnagyot, akiknek kijelentette, hogy nincs megelégedve az eredménnyel.
Másnap, január 20-án megkezdődött az az eseménysorozat, mely „újvidéki vérengzés” néven vált hírhedtté. Ennek során a kutatások szerint 3808, többségében szerb vagy zsidó származású személyt végeztek ki. Az újvidéki razzia az egész világ közvéleményében nagy felháborodást keltett.
Kállay Miklós miniszterelnök és sokan mások közbenjárására a kormányzó vizsgálatot rendelt el Feketehalmy és társai ügyében. A vádlott felettese, Szombathelyi Ferenc nem tartotta őket vizsgálati fogságban, mert mint később elmondta, nem nézte ki egy katonából, hogy a felelősségre vonás elől megszökjön.
A román rágalomhadjárat és a székelység tiltakozása
Az Ellenzék 1941. január 21-i száma beszámolt Marosszék félszázezer főnyi székelységének nagy tiltakozó gyűléséről a román rágalomhadjárat ellen. Vasárnap ötezer főnyi tömeg rendezett nagyszabású demonstratív tüntetést a román sajtó és rádió utóbbi időben folytatott rágalomhadjárata ellen.
A nagygyűlést, amelyen az egész Marosszék magyarsága és székelysége, minden falu képviseltette magát, a Himnusz eléneklése vezette be. Dr. Szilágyi Olivér országgyűlési képviselő megnyitójában megbélyegezte a valótlan és erkölcstelen román propagandát.
Farkas Jenő marosi egyházmegyei református esperes éles hangon tiltakozott az ellen, hogy a székelyek elmagyarosodott románok lennének. Ezt követően így szólt: „Románok, nekünk nem kell a tietek, de a mienket adjátok vissza.”
Páter Imets Károly dr. ferencrendi házfőnök hangoztatta, hogy a székelyek másfélezer év óta egy helyben élő magyarok. Történelmi tény, hogy ha a magyarság ezer esztendőn át nem védte volna a művelt nyugatot, ma 35 millió magyar és tízmillió székely élne a földön.
A Székelyek eredete (történészek szerint)
tags: #oroszorszagban #a #csecsemoket #leontik #hideg #vizzel